Band/name

A Hoppá-Hoppá zenekart 1995-ben az erdélyi Baróton alapította négy zenész. 1998-ban Kráter lett a formáció neve. Megalakulásuk után a bemutatkozó koncertjük a helyi Művelődési Házban volt. Egy év múlva kiszállt a dobos, és helyébe az addigi gitáros, Kátai József ült. Ezzel egy időben egy új tag jött Bogyor Gábor személyében, aki gitáron és billentyűs hangszereken is játszott. A basszusgitáros Sárközi Miklóssal és az énekes-gitáros Bogyor Attilával lett teljes a négyes.
Amint a zenekar nevéből is kiderül (Hoppá-Hoppá), nem titkolták, hogy példaképük a <a href="https://popkulturalis.hu/eloado-republic-10715">Republic</a>. Ez tisztán kitűnt a saját számok dallamából és ritmusából is: beat-rock-blues hangzás, némi népies elemmel ötvözve. Saját szerzeményeiken kívül a Republic, Bikini, Edda, Lord, Beatrice és más együttesek számaival tették változatosabbá repertoárjukat.
1998-ban immár Kráter néven és Rongyélet címen jelent meg első kazettájuk. A korabeli kritika szerint az anyag ugyanolyan betegségben szenved, mint az erdélyi csapatok kazettáinak többsége: még az igazán botfülűek is első hallásra rájönnek, hogy hazai zenekar produkciója. Azt, hogy tehetséges, jó zenészek készítették, már csak a jobb hallással megáldottak hámozhatják ki a dalok felépítéséből, és főleg az ötletes hangszeres részekből.
A Kráter tagjai közül hárman az ezredforduló után már más - szintén Barót városához köthető - zenekarokban tűntek fel: Kátai József, Bogyor Attila és Bogyor Gábor a <a href="https://popkulturalis.hu/eloado-transylmania-zenekar-77006">TransylMania</a> zenekart, illetve a Dugó és a Haverock formációt erősítették.
HZ

Hoppá-Hoppá, Kráter

Hoppá-Hoppá, Kráter előadói fotók

Bár a rendszerváltozás idején alakult, sok szempontból az előző évtized popzenéjéhez kötődik a Republic – klasszikus felállása: Cipő (Bódi László, 1965–2013, ének), Patai Tamás (gitár), Tóth Zoltán (gitár, zongora, ének), Boros Csaba (basszusgitár), Nagy László Attila (dob) –, mely könnyen befogadható, dallamos, de energikus popzenéjével a kilencvenes évek első felének egyik legünnepeltebb zenekara volt.
Frontembere és elsőszámú dalszerzője, Cipő az akkor a Szovjetunióhoz tartozó Ungváron született, de Kisvárdán nőtt fel, tizenéves korától írta egyszerű szerkezetű és szókimondó szövegű dalait, majd tizennyolc évesen 1983-ban felköltözött Budapestre. Miközben vasutasként és újságkihordóként tartotta fenn magát, kereste a kapcsolatot a popszakmával. Bródy János, Szigeti Ferenc és Nagy Feró egyaránt támogatta első lépéseit, mígnem a Republic élén szárnyalni kezdett.
A bemutatkozó albumról (Indul a Mandula!!!, 1991) különösen a Repül a bálna aratott meglepő sikert, a szinte hónapok alatt befutott zenekar a még élő Hungaroton szerződéséből egy negyvenperces dobszólós anyaggal igyekezett kibújni (ami aztán hatalmas meglepetésére Üss a kazettára címmel a boltokba is került), és még ugyanabban az évben kigurított egy újabb korongot (Hoppá-Hoppá!!!) a Quintnél, amelyről a Jó reggelt kívánok és Szeretni valakit valamiért lett sokak által dúdolt sláger. Ettől kezdve minden évben legalább egy új albumot jegyeztek, az 1994-es Disco LP-re már több mint százezren voltak vevők, róla a Ha itt lennél velem és A 67-es út heteken át uralta a slágerlistákat. A pontot az i-re pedig az 1995-ös Tüzet viszek-en hallható Szállj el kismadár tette fel.
A kilencvenes évek derekára a Republic az egyik legkelendőbb hazai pop produkció lett, folyamatosan úton volt és iparszerűen termelt, 2000-ben még Cseh Tamással is készített közös korongot (Levélváltás). Az új évezredben sem lankadtak, évenként újabb és újabb anyaggal jelentkeztek, és bár rajongótáboruk egyre fogyatkozott, még a kétezres évek végén is sokfelé hívták őket. Aztán úgy tűnt, a régóta szívproblémákkal küszködő Cipő 2013-as halála a Republic pályafutásának a végét is jelenti. Társai azonban másként gondolták.
A többség a folytatás mellett döntött, míg Tóth Zoltán kilépett a zenekarból. A jelenlegi Republicban Boros Csaba basszusgitáros énekel, Tóth Zoltán helyét pedig Halász Gábor gitáros vette át. Az elmúlt 10 évben három korongot készítettek, a Rajzoljunk álmokat! 2015-ben, a Kimondom a neved 2017-ben, a Magyarazűrben 2019-ben látott napviágot. Tóth Zoltán a Köztársaság Park zenekarral, illetve a Kék és Narancssárga Produkcióval folytatta pályafutását, mindkét formációval ápolva, őrizve Cipő és az 1990-2013 közötti Republic emlékét.
 
JBSz–SJ
 
Forrás:
JÁVORSZKY Béla Szilárd, SEBŐK János: A magyarock története 2 (1980–90-es évek), Budapest, Kossuth Kiadó, 2019, p. 174.

Republic

A 2002-ben a székelyföldi Baróton alakult zenekar stílusában a rock elemei keverednek a magyar népzenével. A tagságot jelenleg Cseresznyés Szilamér (basszusgitár, ének) Cseresznyés Emília (ének), Gáspár Álmos (hegedű), Melkuhn Róbert (fúvós hangszerek), Pakot István (ének), Sárosi Nóra (ének),  Sárosi Péter (billentyűs hangszerek), Karácson Zsolt (dobok) és Tókos Imre (gitár) alkotja.
2003-ban közös erdélyi turnén vettek részt a Kormorán együttessel, a következő évben pedig megjelent első lemezük (Legyen úgy, mint régen volt), amelynek producere Koltay Gergely volt. 2005-ben a Papp László Budapest Sportarénában adtak koncertet az Egy csepp emberség Székelyföldért segélykoncerten.
2006-ban néhány helyszínen együtt játszottak az Ismerős Arcok zenekarral. A következő években két önálló albumot adtak ki (El ne add az ősi házat, 2006, Mert tudnom kell, 2008), emellett készítettek egy közös korongot (A nemzet szolgálatában) a Kormoránnal 2013-ban. „Az alapot a rockzene és a népi hagyományok ötvözése jelenti. Fő forrásaink a népi szövegtöredékek, népdalok, versek. Összerakosgatjuk a mondanivalójukat, és azokat megzenésítjük, áthangszereljük. Célunk, hogy ezáltal is hozzájáruljunk a magyar nemzeti öntudat erősítéséhez, a népzenei örökségünk átmentéséhez, népszerűsítéséhez.” – nyújtott betekintést működésébe a zenekar.
2014-ben megjelent a Tizenkettő című lemezük, 2015-ben pedig felléptek az Erdélyi EMI-táborban. 2016-ban Kelet felé című számuk különdíjas lett az Erdély Legszebb Dala pályázaton. 2017 tavaszán „Ismerj meg, Európa” címmel európai turnéra indultak, koncerteztek Budapesten, Bécsben, Münchenben, Brüsszelben, Dublinban és Manchesterben is. 2017-ben a Daniel-kastélyban ünneplték a zenekar 15. születésnapját.
BB

TransylMania zenekar

A rendszerváltozás után a korábbi monolitikus, felülről beszabályozott, vertikálisan tagolódó poprockkultúra helyét Magyarországon is egyre inkább a több pólusú, horizontális, erősen differenciálódó popkultúra vette át. Ennek az egykori megtűrt underground vagy a támogatott mainstream éppúgy részét képezte, mint a tiltott, marginalizálódó rétegkultúrák vagy a késő Kádár-korszakban születő új ifjúsági szubkultúrák. A kilencvenes években jól elkülönülő fő ág jött létre: az értékorientált, új zenei-ideológiai törekvéseket magába foglaló alternatív kultúra (újhullám, kortárs rock, világzene, grunge, újprogresszívek), a piacorientált, popularitásra törekvő, fogyasztói kultúra (diszkó, house, euro-dance, szintipop, fiú és lányzenekarok, rap), valamint az agresszív, szélsőséges, ezért marginalizálódó kultúra (skinhead, hardcore). 
                     
Nem jött létre önálló alternatív közeg
A popkultúrának ezek az egymástól markánsan elkülönülő irányzatai már a kádári puha diktatúra utolsó éveiben is léteztek. Akkor egyértelműen úgy tűnt, hogy a beatgeneráció tagjainak pozíciókba kerülésével, az egyre szélesedő, új középosztályának létrejöttével, az iskolarendszer átalakulásával, kiterjedésével összhangban az alternatív kultúrából lehet az új mainstream. Aztán a rendszerváltozást követően hamar nyilvánvalóvá vált, hogy egyrészt az alternatív kultúra régebbi és újabb képviselői nem tettek komoly kísérletet arra, hogy a mainstreamtől eltérő kulturális-zenei-piaci-média közeget hozzanak létre, másrészt nem állt szándékukban a létező, elavult struktúra átalakítása sem.
Bár a rendszerváltozás idején a megalakult kis kiadóknál számos alternatív produkció kapott nyilvánosságot, a remélt áttörés, az országos ismertség nem következett be. Csupán annyi történt, hogy megjelentek a régóta kiadásra váró vagy korábban parkolópályára kényszerített produkciók, amelyek a beatkorszakkal ellentétben már nem nemzedéki, hanem csak szűk – igaz, véleményformáló – értelmiségi-baráti-egyetemi-főiskolai-újságírói körben terjedtek, hatottak.
Csaknem hasonló sorsra jutottak (leszámítva a legendásodás folyamatát) a nyolcvanas évek második felében startoló, tehetségkutató vetélkedőkön, kis klubokban felbukkant előadók. Az alternatív létből kellő nyilvánosság, közönség- és médiatámogatás hiányában ők sem tudtak továbblépni a születő újkapitalizmus szigorú törvényei között. 
Bár kezdetben a magyar alternatív rockzenekarok is szép számmal szerepeltek a multik üzleti terveiben, ezeket később módosították, mert a kiadók portfóliójában – a nemzetközi trendeket és a piaci logikát követve – mindinkább a profitorientált produkciók kerültek előtérbe. A kilencvenes évek elején már csak azok jöhettek számításba (Kispál és a Borz, Tankcsapda, Nyers, PUF, Quimby), akik átküzdötték magukat a hazai vadkapitalizmus akadályain, és eközben kellő népszerűséget is szereztek ahhoz, hogy érdemes legyen szerződtetni őket.
Az alternatív kultúra kibontakozásának és áttörésének esélyeit rontotta, hogy bár a nyolcvanas évek végén nálunk is megjelentek a kortárs rockkal szimpatizáló darkok, gothok, rapperek, újromantikusok. Magyarországon ezek a csoportok társadalmi méretekben jelentéktelenek voltak azokhoz a tinédzser tömegekhez képest, akik körében már a piackonform magatartásforma és gondolkodásmód, a fogyasztásra szocializálódó kapitalizmus vált általánossá. 

Trendkövető tinédzserek
A nyolcvanas években az új technikai innovációk, a CD, a videóklip és a VHS-kazetta megjelenése alapvetően alakította át a poptermelés és -fogyasztás szerkezetét. Magyarországon ezek a változások – a szokásos sokéves fáziskésésnek köszönhetően – épp a rendszerváltozás idejére estek. Amikor 1988 őszén megjelent az első CD, hivatalosan még csak pár száz lejátszó készülék volt az országban. Elsőként az Omega és a Neoton albumát nyomták ki 2-2000 példányban, amelyeket először az őszi BNV-n árusítottak 550 forintért. Aztán Székesfehérvárott – Kelet-Európa első CD-gyárában – nagyban is megkezdték a termelést. Bár a termékek 80 százaléka eleinte a nyugat-európai piacra készült, a VTCD 1990 óta hazai CD-k kiadásával is foglalkozott. Eleinte évi 12-15 kiadványt vállaltak fel ezer-ezer példányban (olyan előadóktól, mint a Bikini, az Első Emelet, a Hungaria, Katona Klári, Komár László, Koncz Zsuzsa, Máté Péter, a Napoleon Boulevard, a Neoton, az Omega és Szécsi Pál), de Koltai Róbert Sose halunk meg című filmjének zenéje már tömegsikert aratott (20 ezret adtak el belőle).
A változásokat elősegítette, hogy a nyolcvanas évek fordulóján ezek a műfaji, üzleti, technológiai változások nálunk egybeestek a nemzedékváltással. És a nagy többség számára a pop is fogyasztási cikk lett. A kilencvenes évek elejétől a hazai popüzlet már különböző stílusokba, trendekbe sorolva szállította a fogyasztásra szánt termékeket, sztárokat. Az új tizen- és huszonéves korosztály pedig hamar a kereskedelmi rádiók és televíziók befolyása alá került, a kommersz popcorn-kultúra (vagy hazai megfelelőjének) fogyasztója lett. A kereskedelmi szempontok szerint kialakított kínálatba nem fértek bele sem a hazai, sem a külföldi alternatív vagy progresszív zenei törekvések sem. A world music sokáig éppúgy periferiális jelenség maradt nálunk, mint a grunge vagy a hip hop.

Válságban a koncertszervezés
A kilencvenes évek elején a közönségigények átalakulását, a piaci változásokat, a tradicionális rockzenei stílusok, formák, üzletágak iránti érdeklődés csökkenését már jelezték a különböző listák, nézőszámok, mutatók. 1991-ben az eladott lemezek alapján készülő sikerlistát már a Bonanza Banzai vezette, Gergely Róbert, a Manhattan, az Edda és Szandi előtt, miközben a Top 10-be még olyan előadók és formációk fértek be, mint a Locomotiv GT, Demjén Ferenc, Zámbó Jimmy, a Republic és a Rapülők. 
Aztán 1992-ben a Magyar Hírlap közölte az ország egyik leglátogatottabb vidéki nyári koncerthelyszíne, az Agárdi Popstrand statisztikáját, ahol 150–260 forintos jegyárak mellett a legtöbben (4000-en) az Edda fellépésére váltottak belépőt, ezt követte a Manhattan (1500), a Pa-Dö-Dö (1400) és az R-Go (1400). Miközben Demjén Ferenc és a Republic 1000–1000, az AD Stúdió, Deák „Bill” Gyula, az Exotic, Vincze Lilla és Zorán mindössze 300–400 nézőt vonzott. A Neotonra Pécsett 3000 fős koncerthelyen 400-an voltak kíváncsiak, az Eddára és a Pokolgépre 1000 fős bulihelyen 630, illetve 560 néző váltott jegyet, ugyanakkor az R-GO 70–100 fős jegyeladásokkal turnézott. 
A Tavaszi Fesztivál-on Koncz Zsuzsa három telt házas koncertet adott a Budapesti Kongresszusi Központban, amelyeknek az összköltsége 803.200 forint volt. A jegyeladásokból, reklámból származó bevételek 864.000 forintot tettek ki, így tehát a vállalkozás koncertenként 20-20 ezer forint nyereséget hozott. Demjén Ferenc viszont hiába töltötte meg az Erkel Színház nézőterét, lemezbemutató koncertjének összbevétele csak 366.400 forint volt, ugyanakkor a fellépés költsége 409.800 forintra rúgott. Vagyis ebben az esetben a telt ház is 43.400 forint ráfizetést eredményezett. Szponzor nélkül ezért a továbbiakban már a legnagyobb sztárok sem koncertezhettek.
Az alternatívoknak és a feltörekvőknek ennél jóval rosszabbul ment. A 800 ezer forintos költségvetésű, háromnapos HungaroCarrot fesztivál például 400 ezer forint veszteséget hozott a Petőfi Csarnokban. Ugyancsak hasonló nagyságrendű bukás volt a Ring Kiadó reprezentatív gálája, amelyen A Rock gyermekei és a Csillag születik akció legtehetségesebb zenekarai vonultak fel, és amelyre 520 néző váltott jegyet.

A sztárcsinálók
Magyarországon a rendszerváltozás idején a nagy gyakorlati tapasztalattal rendelkező zenészek – menedzserként, művészeti vezetőként, igazgatóként – leszerződtek a megalakuló hanglemezkiadókhoz (Nívó, Proton, Rákóczi, Magneoton, Rózsa, Craft), majd a multinacionális cégek betelepülésével elfoglalták azok felkínált igazgatói, ügyvezetői székeit. (Szigeti Ferenc – Zebra, Universal, Benkő László – Hungaroton, Pásztor László – Warner)
A kilencvenes években a nagy öregek mellett megjelentek a hazai show bizniszben azok a zenész üzletemberek is (Környei Attila, Berkes Gábor, Pierrot, Hauber Zsolt, Tabár testvérek), akik pályájukat a nyolcvanas évek végén sikeres vagy kevésbé sikeres zenekarokban kezdték, és gyorsan kifutó karrierjük után a kilencvenes évek elejétől producerként vagy menedzserként kívánták hasznosítani tapasztalataikat, kapcsolataikat. Mivel a multik egyre kevesebb figyelmet fordítottak a magyar előadókra (inkább a készárut vették át a beszállítóktól), ezeknek a független lemezkiadóknak, producereknek, zeneszerzőknek még nagyobb tér nyílt felfedezetteik befuttatására.

Hoppá-Hoppá, Kráter

Forrás:

Kapcsolatok

Hoppá-Hoppá, Kráter előadói fotók

Republic

TransylMania zenekar

90s mainstream pop

Bogyor Gábor

Bogyor Attila

Sárközi Miklós

Kátai József

Rongyélet