Előadó

Hoppá-Hoppá, Kráter

Borítókép forrása: Zilahi Csaba/Erdélyi magyaRock 1970-2010

A Hoppá-Hoppá zenekart 1995-ben az erdélyi Baróton alapította négy zenész. 1998-ban Kráter lett a formáció neve. Megalakulásuk után a bemutatkozó koncertjük a helyi Művelődési Házban volt. Egy év múlva kiszállt a dobos, és helyébe az addigi gitáros, Kátai József ült. Ezzel egy időben egy új tag jött Bogyor Gábor személyében, aki gitáron és billentyűs hangszereken is játszott. A basszusgitáros Sárközi Miklóssal és az énekes-gitáros Bogyor Attilával lett teljes a négyes.

Amint a zenekar nevéből is kiderül (Hoppá-Hoppá), nem titkolták, hogy példaképük a Republic. Ez tisztán kitűnt a saját számok dallamából és ritmusából is: beat-rock-blues hangzás, némi népies elemmel ötvözve. Saját szerzeményeiken kívül a Republic, Bikini, Edda, Lord, Beatrice és más együttesek számaival tették változatosabbá repertoárjukat.

1998-ban immár Kráter néven és Rongyélet címen jelent meg első kazettájuk. A korabeli kritika szerint az anyag ugyanolyan betegségben szenved, mint az erdélyi csapatok kazettáinak többsége: még az igazán botfülűek is első hallásra rájönnek, hogy hazai zenekar produkciója. Azt, hogy tehetséges, jó zenészek készítették, már csak a jobb hallással megáldottak hámozhatják ki a dalok felépítéséből, és főleg az ötletes hangszeres részekből.

A Kráter tagjai közül hárman az ezredforduló után már más - szintén Barót városához köthető - zenekarokban tűntek fel: Kátai József, Bogyor Attila és Bogyor Gábor a TransylMania zenekart, illetve a Dugó és a Haverock formációt erősítették.

HZ

Forrás:

  • Zilahi Csaba, Erdélyi magyaRock 1970-2010, Újságcikkek, interjúk, tények és vélemények az erdélyi magyar rockzenekarokról, 2022
Frissítve: 2024-4 , Hőgye Zoltán

Kapcsolatok