Előadó

Henri Gonzalez "Gonzo"

Henri Gonzalez „Gonzo” (1993) énekes, gitáros, zeneszerző és szövegíró már tizenéves korában perkázott és kongázott a Karib-tenger térségéből származó apja latin zenekarában. Jelenleg a 2011-ben alapított Fran Palermo frontembere. 2013-ban egy évre Londonba költözött, ami a zenekar számára az átmeneti feloszlást jelentette.

Angliai tartózkodása alatt összegyűlt dalötleteiből 2015-ben megszületett a feltámadt formáció első albuma. A dalokat Henri maga hangszerelte, és részben a szövegeket is ő írta. Azóta film- és reklámzenét is szerzett. Népszerű szóló projektje is, amely során Henri Gonzo néven, egy szál gitárral áll a színpadon.

Henri Gonzalezzel a “hőskorszak”, az 1960-as évek klasszikus brit popja éled újjá – némi latinos tűzzel frissítve. Ehhez társul egyéni öltözködési stílusa, a legkülönbözőbb színű ruhaösszeállításokban áll színpadra. A zenélés mellett grafikusként dolgozik, és festményeket készít.

2020-ban ismerkedett meg Simon Márton költővel, akinek hatására kezdett verseket megzenésíteni, majd idővel magyar nyelvű dalszövegeket írni. 2022-ben indította útjára magyar nyelvű projektjét, a Henri Gonzo és a Papírsárkányokat, melyben zenésztársai többek mellett a multiinstrumentalista Farkas Zazie és a guineai-magyar származású basszusgitáros, Issiaga Camara.

HZ

Frissítve: 2024-11 , Hőgye Zoltán

Kapcsolatok

    123