Előadó

Halott Pénz

Magyarország jelenlegi egyik legnépszerűbb hiphop zenekara, a Halott Pénz Marsalkó Dávid egyszemélyes projektjének indult 2004-ben. A név egyes vélemények szerint egyfajta szembenállást tükrözött a pénzközpontú, kivagyi rap attitűd ellen, Marsalkó azonban egy 2019-es interjúban leszögezte, hogy a kifejezést (deadmoney) a pókerből vette: az asztalnál ülők mondják ezt arra a játékosra, akinek szerintük semmi esélye a győzelemre. 

A formáció sokáig csak egy volt a sok pécsi hip-hop zenekarból: a 2009-es első album (Fejjel lefelé) és a 2010-es második (Fogyasztás előtt felrázandó) még nem mutatta meg a slágerpotenciált. Viszont már jól érzékeltette a frontember önazonos mondanivalóját, felemelő, pozitív dalszövegeit és remek szókapcsolatait.

Az országos ismertséget az ötletes klippel megtámogatott 2012-es Feneked a gyengém hozta el, majd a 2013-as évben érkezett az első közös dal a Halott Pénz „másik hangjával“, Járai Márkkal (Ugyanúgy hallasz) és egy újabb nagy sláger (a Diaz-zal és Menthával közös Hello lányok). Az év végén publikált harmadik albumot (Szólj anyunak, hogy a városban vagyok) már egy héttagú zenekar szólaltatta meg az A38 Hajón, melyben Marsalkó és Járai mellett Boros „Venom” Gábor DJ-zet, Prifer Barnabás gitározott és vokálozott, Papp Samu billentyűzött, Mihalovics „Ninja” Dávid basszusozott és Varga Mátyás dobolt. Az én legjobb rap vagy hip-hop kiadványának járó Fonogram-díjat elnyerő lemez még három kisebb slágert fialt (Hétfő, szerda, szombat, kedd, Minden szobába kell egy álom, Farkasok dala), és nem késett sokat az első MR2 Akusztik, Eleven és Nagy-Szín-Pad fellépés sem.

2014-ben két új dal (Nem érinthet meg, Valami van a levegőben) érkezett, majd 2015-ben jött a nagy áttörés. A Wellhello-val közösen ők jegyezték a Volt Fesztivál hivatalos himnuszát (Emlékszem, Sopronban), a formáció mindeddig egyetlen feldolgozásdala, a Darabokra törted a szívem pedig a magyar popzenei élet élvonalába katapultálta őket. A Halott Pénz első ízben játszhatott teltház előtt az Akvárium Klub nagytermében, kétszer megtöltötte a Budapest Parkot, a Valami van a levegőben pedig elnyerte Az év dalának járó Fonogram-díjat.

A 2016-os album (Ülni. Örülni. Megőrülni.) további nagy slágereket fialt (Majd, Erre még meghívlak, Máshogy néztél rám), taroltak a Petőfi Zenei Díj átadón (Az év dala, Az év együttese, Az Év videóklipje. Az újabb daluk (Élünk kellett volna) révén a 2017-es Petőfi Zenei Díjátadón szintén remekül szerepeltek (Az év videóklipje, Az év együttese, Az év férfi előadója), majd jött két sláger, a Pécsről és a fiatalkori élményekről szóló Otthon, és a szomorkásabb Ahol a május földet ér.

Ezen a nyáron a legnagyobb hazai fesztiválok legnagyobb színpadjaira hívták őket, ez a diadalmenet 2018-ban is folytatódott. Miközben sorra hozták ki az újabb slágereket (Mindenre ráveszel, Hajtól szívig, Amikor feladnám), melyek közül az utolsó azóta is gyakorta koncertzáró szám. A zenekar a 15. születésnapját a VOLT Fesztiválon ünnepelte, olyan sztárvendégekkel, mint Rúzsa Magdi, a Wellhello, Papp Szabi, Mentha, vagy Bérczesi Robi. Az i-re a pontot pedig az első, nagysikerű Budapest Sportarénás koncertjük tette fel 2019 decemberében.

A pandémia első hulláma idején jelent meg a Melletted, majd 2020 őszén a Rúzsa Magdival közös szám, a Szeretni, akit nem lehet. Majd érkezett az újabb nagylemez (Ha mindenkit boldoggá akarsz tenni, árulj fagyit), amit 2021 tavaszán szinte naponként és dalonként „szivárogtatott ki” a zenekar. Közülük a legnépszerűbb talán a Szívedből minden kell és a Nincsen véletlen, de a két OHNODY-val közös dal is emlékezetes maradt (Többet kéne mosolyognom, Aki elvisz majd messze). Majd a karanténidőszak lezárásával 2022-ben jött a következő teltházas Budapest Aréna koncert, egy vadonatúj dallal (Mielőtt megismertelek).

SzL

Frissítve: 2024-12 , Szigeti László

Kapcsolatok

    123