1946-ban született, édesapja építészmérnök volt, a falukutató mozgalom tagja. Így a népzene szeretete családi körben evidens volt. Az öt gyerek közül ő volt a negyedik a sorban. Miként nyilatkozta: „Így már gyerekkoromban megszoktam, hogy nem én vagyok az első. Nem is lettem frontember típus soha”.

Zenei tanulmányait klasszikus zenével kezdte, hegedült, brácsázott, kamarazenélt. A hadseregben megtanult gitározni, ahol rövid ideig szólógitározott egy beat-zenekarban. A műszaki egyetem zenekarában brácsaszólamvezető volt. Előbb a televízió Ki mit tud?-vetélkedőjére klasszikus gitárral nevezett be, majd 1969-ben a Röpülj páva felszabadulási népdalverseny-en egyéniben a döntőig jutott, a gálaesten viszont kollégiumi szobatársával, Sebő Ferenccel szerepelt duóban a képernyőn. Egy ország csodálkozott rájuk.

1970-ben szerzett építészmérnöki diplomát a Budapesti Műszaki Egyetemen. Városrendező tervező mérnökként 1970–72 és 1979–82 között a Városépítési Tudományos és Tervező Intézet munkatársa volt. 1972-től 1979-ig a VDSZ Bartók Béla Táncegyüttes zenekarvezetőjeként dolgozott Az első budapesti (még nem nyilvános) táncházakban ő volt a prímás. Martin György tanácsára kereste meg Széken Ádám István „Icsán” prímást, akit korábban csak felvételről hallott (épp az ő Le is szállnak, fel is szállnak című felvételét hallva döntötte el, hogy népzenész lesz), és aki a példaképe lett.

A kezdeti sikeres Halmos-Sebő duó 1974-től – Éri Péterrel és Koltay Gergellyel – Sebő együttes néven folytatta munkáját. Repertoárjá autentikus parasztzene és énekelt vers egyaránt szerepelt. Több sikeres nagylemezt jelentetett meg, klubszerűen üzemelő táncházai rendre telt házat vonzottak.

Halmos Béla azonban 1979-ben kilépett a Sebő együttesből, mely nem sokkal később meg is szűnt (legalábbis addigi formájában). A nyolcvanas években zeneileg kevésbé volt aktív, népzenekutatással foglalkozott és az egész országra kiterjedően táncházzenész tanfolyamokat szervezett (Győr, Jászberény, Szeged, Debrecen, Bonyhád), amelyek vezetőjeként, hegedűtanáraként Virágvölgyi Mártával és a Téka együttes tagjaival (Havasréti Pál, Lányi György, Nagy Zoltán és később Pórteleki László) többszáz hazai és más országbeli zenészt tanított.

1989-ben jelentette meg első és eddigi egyetlen szólólemezét (Az a szép piros hajnal), melyen erdélyi népzenét játszik, Kallós Zoltán, Martin György, Pesovár Ferenc, Juhász Zoltán, Petrovits Tamás, Virágvölgyi Márta, Tímár Sándor és saját gyűjtéseinek felhasználásával.

1990-től a Kalamajka népzenei együttes prímása lett, hetente tartottak táncházat a Molnár utcában, majd az Aranytízben, koncerteztek és lemezeket készítettek. Népzenével – főként a hegedűn játszott többszólamú népi tánczenével – a táncházmozgalom indulása (1972) óta foglalkozik intenzíven. Adatközlő népművészektől tanulva elsőként sajátította el a népi hegedülés játékmódját. Emellett játszik kontrán és bőgőn, illetve énekel is.

Népzenekutatóként is dolgozik, gyűjtött – a magyar mellett – szlovák, ruszin, román, zsidó és cigány népzenét is. Egy széki vonósbanda anyagát feldolgozva elkészítette az első zenekari monográfiát, ezzel 1987-ben megszerezte a zenetudományok kandidátusa fokozatot. 1992-ig az MTA Zenetudományi Intézetének tudományos főmunkatársaként dolgozott. A kezdetektől fogva részt vesz a népzeneoktatásban, tanfolyamok vezetőjeként és hegedűtanárként több száz muzsikust tanított főleg itthon, de Európa és Amerika országaiban is. Aktívan közreműködött a hazai zeneiskolai népzeneoktatás megszervezésében. Mint népzenei szakértő és zenei rendező Szomjas Györggyel és Rosta Katalinnal 1991 és 2005 között együtt készítették az MTV és a Duna TV táncházas műsorait (Népzenei Magazin, Táncház). Emellett Halmos az ötletgazdája,szerkesztője és zenei rendezője egy 9 részből álló, népzenészeket, énekeseket bemutató dokumentumfilm-sorozatnak is (Muzsikusportrék), a rendező itt is Szomjas György.

Vérbeli mozgalmár, igazi integráló alkat. Nem véletlen, hogy számtalan konferencia, tanácskozás, szakmai esemény szervezője, levezető elnöke, számtalan szakmai kiadvány szerkesztője, szervezet vezetője. Ő a Táncházi Kamara (később Táncház Egyesület) első elnöke, nevéhez fűződik a Táncház Archívum létrehozása is. 2007-től a Hagyományok Háza Baráti Köre elnöke, 2012-től a Magyar Művészeti Akadémia levelező tagja.

Díjak, elismerések: Népművészet Ifjú Mestere (1973), Szocialista Kultúráért (1975), SZOT Díj (1976, Sebő Ferenccel megosztva), Állami Díj (1985, Sebő Ferenccel és Timár Sándorral megosztva), Magyar Művészetért Díj (1989), a Planetáris Tudat Díja (1998, Sebő Ferenccel és Timár Sándorral megosztva), Magyar Örökség Díj (1998), Gyula Város Díszpolgára (1999), Budapestért Díj (1999, Sebő Ferenccel megosztva), Bartók Béla Emlékdíj (2006), A Magyar Köztársasági Érdemrend Tisztikeresztje (2007), A Népművészet Mestere (2012), Príma Díj (2012)

JBSz

Forrás:

JÁVORSZKY Béla Szilárd: A magyar folk története, Budapest, Kossuth Kiadó, 2013, p. 62–64.