Előadó

gyuris (Gyuris Bence)

gyuris, azaz Gyuris Bence (1988) a hazai trapszíntér új generációjának ismert alakja, az On the Low rapkollektíva tagja, aki szólókarrierje mellett a Power Fuff  formációban is zenél.

gyuris Szegeden született és Kiskundorozsmán nőtt fel. Gyermekkorától 11 évig versenyszerűen focizott, majd a sport helyét lassan a zene vette át az életében. Tizenhat évesen regisztrált a SoundCloudra és kezdte feltölteni első szerzeményeit. Bemutatkozó albuma, a Szellemország 2017-ben látott napvilágot, majd egy évvel később A telihold fényében címmel készített újabb korongot. Szerzeményeit gyakran befelé forduló, egzisztenciális kérdéseket boncolgató dalszövegek jellemzik, amit többek között a Remete és az Ébredezem című szerzemények is jól példáznak.

Miután az On the Low (OTL) rapkollektíva egyik legnépszerűbb előadója lett, már az OTL kiadásában jelentek meg a lemezei, a Revolver gyuris sivatagi kalandjai (2020), az Úton (2023) és a Barbatula Barbatula (2023). Pályafutása során számos ismertebb rapperrel készített már dalokat. Legtöbbet hallgatott zenei kollaborációi közé tartozik az Ekhoe-val közös Rámszakadék és a Beton.Hofival készült Holnap. Szólókarrierje mellett a Power Fuff formációban zenél, amit az OTL két másik tagjával, Szalaival és Grasával alakított. Mostanáig egy EP-vel Power Puff (2021) és egy albummal PP2(2022) gazdagították a hazai rapkiadványok sorát.

CsO

Frissítve: 2024-4 , Csikor Ottó

Kapcsolatok