Előadó

Góbé

Világzenének, népi popzenének, de leginkább fusion folknak nevezhető az a stílusvilág, amelyet a budapesti Bartók Béla Zeneművészeti Szakközépiskola diákjai alapította Góbé zenekar képvisel nagy sikerrel immár másfél évtizede.

A 2007-ben létrejött formáció tagjai a kezdetektől bátran, kísérletező kedvvel nyúltak az autentikus népzenéhez, ami 2008-ban a Fonó Budai Zeneház Ki-Látó című tehetségkutató versenyének döntőjéig juttatta a csapatot, míg az A38 Hajó 2011-ben rendezett Talentométer című tehetségkutatója megnyerésének köszönhetően elkészíthették első albumukat (Góbé, 2013). Ekkorra alakult ki az együttes legismertebb felállása (Csasznyi Imre, ének, vokál, brácsa, basszprímtambura; Rigó Márton, hegedű, gitár, brácsa, vokál; Vizeli Máté, brácsák, hegedű, gitár, koboz, vokál; Egervári Mátyás, cimbalom, brácsatambura, fúvós hangszerek; Tímár Márton, nagybőgő; Czupi Áron, dob, ütőhangszerek, ének), amely a második (Ez van, 2015) és a harmadik (Zeng, 2018) Góbé-korongot is jegyezte.

Céljukat, hogy – Kodály iránymutatását követve – divatba hozzák és mindenki számára élvezhetővé tegyék a népzenét, egyre izgalmasabb produkciókkal igyekeznek megvalósítani. Dalaikban biztos kézzel, kellő arányérzékkel adagolják a legkülönbözőbb stíluselemeket (rock, blues, hip-hop, reggae, rap, bossa nova) a szerzemények gerincét képező magyar, illetve Kárpát-medencei népdalokhoz, népzenei motívumokhoz, sőt – a műfajok átjárhatósága jegyében – a Tankcsapda Örökké tart című klasszikusát is „népviseletbe öltöztették”. Pályafutásuk során több mint ezer koncertet adtak, tevékenységük a szakma és a közönség elismerését is kiváltotta itthon és külföldön egyaránt.

A 2020-as év sorsfordító volt a Góbé történetében: Csasznyi Imre és Tímár Márton távozott az együttesből, amely már a jelenlegi legénységgel (Rigó Márton, Vizeli Máté, Egervári Mátyás, Czupi Áron, valamint Várai Áron, ének, duda, furulya, ütőhangszerek és Hegyi Zoltán, nagybőgő, basszusgitár) készítette el legújabb, legsokszínűbb és legpopulárisabb albumát (Élem, 2022).

Mindemellett – a fusion folk és az autentikus népzene szétválasztása jegyében – létrehozták a Góbé Folkside-ot is, amelyben Várai Áron, Rigó Márton, Egervári Mátyás és Vizeli Máté mellett Vizeli Bálint (hegedű) és Tímár András (nagybőgő) muzsikálnak. Ez a formáció elsősorban táncházakban lép fel, táncegyütteseket kísér és tematikus programokat készít, de ők jegyzik a Bartók 44 duó két hegedűre – népzenei forrásanyagokkal című 2021-ben megjelent albumot is, amelyen a zeneszerző születésének 130. évfordulójára készült műsoruk hallható.

CsO

 

https://www.facebook.com/GobeZenekar/

https://www.gobeband.com/

Frissítve: 2024-4 , Csikor Ottó

Kapcsolatok