Előadó

Gerendás Péter

Borítókép forrása: Facebook/ Gerendás Péter

Gerendás Péter (1956, Budapest) dalszerző, énekes, gitáros a hazai könnyűzenei élet kiemelkedő alakja. Több mint négy évtizedes pályafutása alatt 17 önálló lemeze jelent meg. Virtuóz zenei játéka mellett humorral átszőtt, közvetlen személyisége is a sikerének titka. Kilenc gyermek édesapja, közülük nem egy már ismert zenész.

Tanulmányait Budapesten végezte, érettségit a Faipari Szakközépiskolában szerzett. Ezután rövid ideig a Déryné Színház tagja volt, majd belépett a dél-amerikai népzenét játszó Los Pachungos együttesbe. Eközben felvették a Bartók Béla Zeneművészeti Szakközépiskola jazz-ének szakára, ahol 1979-ben végzett.

Gerendás az 1976-ban alapított, Latin-Amerika világát idéző Láma együttessel a kemény rock tündöklése idején is sikeresen járta az országot, turnézott Zoránnal és az LGT-vel (utóbbi 1983-as szigetországi körútján is részt vett), majd négy évig Norvégiában vendéglátózott. 1988-ban tért haza, szólistaként folytatta, megnyerte a Magyar Televízióban megrendezett Magyar dalok versenyét Hóból vagyok című dalával. 1992 óta folyamatosan jelentetett meg nagylemezeket, miközben másoknak - mindenekelőtt Zoránnak, Koncz Zsuzsának és Katona Klárinak - írt lírai dalokat, és 1996-ban egy teljes lemezt Friderikának. A kilencvenes évek derekától számos színházi darabhoz komponált zenét (A tenger szerelmesei, 1997, Legyetek jók, ha tudtok, 2000, Kövek a zsebben, 2002, 11 perc, 2009, Kislány a pokolban, 2010, Aranyborjú, 2014, Agyigó, 2015). Munkásságáért 1994-ben a Liszt-díjat, 2008-ban a Magyar Köztársasági Érdemrend lovagkeresztjét kapta meg. 1999-ben az EMeRTon-díjat (Az év énekese) és a Huszka Jenő-díjat (Az év zeneszerzője) is elnyerte.

1992-ben jelent meg első önálló lemeze, 908 címmel, 1994-ben pedig a Gerendás a deszkákon, majd jött a Két hónap a nagy folyón (1997) és az Átölel a múlt (1999). 2000-ben adta ki Kamaszkorom legszebb dala című albumát, melyen vonósnégyessel dolgozza fel a 60-as 70-es évek legendás dalait. Az Új dimenziók (2001) után 2003-ban a Budapesti Kongresszusi Központban megtartott George Harrison Emlékkoncert került kiadásra dupla album formájában. A 2004-ben megjelent Memento a holokauszt áldozatainak állít emléket, míg az Apák könyve (2005) Vámos Miklós hasonló című könyvének zenei változata. Ezt követték Faludy György verseinek megzenésítései 2006-ban, és ugyanebben az évben az Ötvenes kő című lemezzel jelezte, hogy betöltötte az 50. életévét. 2008-ban jelent meg Bartók országában címet viselő albuma. 2010-ben került a boltokba Családregény című lemeze. Ezt újabb három kiadvány követte: Nagyvárosi legendák, 2011; Gitáromba kapaszkodva, 2013; Boldogország, 2015. Legutóbbi lemezét Wolf Péter zongorista-zeneszerzővel közösen készítette, a címe: Válladon alszom el.

Gerendás Péter ma már felnőtt gyermekeivel lép színpadra, akik számos neves hazai produkcióban bizonyították tehetségüket: Gerendás Dániel (dob), Gerendás Hanna (zongora) és Gerendás Ruben (basszusgitár), ez a Gerendás Family Band.

Előadásain láthatjuk őt hol vonósnégyessel, hol szimfonikus zenekarral, hol ütőhangszeres kísérettel, de gyakoriak akusztikus szólókoncertjei is. És vele volt az utolsó fellépése a legendás jazz-zongoristának, Szakcsi Lakatos Bélának.

JBSz, HZ

 

https://www.facebook.com/gerendas.peter/?locale=hu_HU

https://www.instagram.com/gerendaspeter/?hl=hu

Frissítve: 2024-4 , Hőgye Zoltán