Előadó

Gépfolklór

Az 1970-es évek hazai folk-rockjában az egyik leginkább előremutatóbb társulata a Gépfolklór volt, amely tulajdonképpen a Kolinda oldalhajtása: az onnan kivált Szabó András (1952, hegedű) és Jorgosz Tzotzoglou (1952) alapította 1975-ben. Leginkább ballada- és versfeldolgozásos vonalon próbálkoztak, mérsékelt közönség és minimális szakmai visszhangot aratva.

1982-ben aztán már a gitáros Cziránku Sándorral és a dobos Donászy Tiborral megerősödve tűntek fel ismét a színen, és 1984-es Barbaro című kazettájukon már hallható volt az, ami aztán később a Barbaro együttes zenei világának alapján képezte. A Hungaroton márkamenedzsere azonban mindenképpen ragaszkodott ahhoz, hogy hagyományos folkos stílusban vegyék fel az anyagot, a gitárt és általában a rockos hangzást erősen háttérbe szorítva. Jorgosznak azonban ez egyáltalán nem tetszett, mire Szabó András kirúgta, mint utóbb kiderült, halálos döfést adva ezzel a zenekarnak. (Szabó András a Gépfolklórt az új évezredben – új tagokkal – aztán reaktivizálta.)

A sámáni erőkre és barbár ritmusokra esküdő Jorgosz Tzotzoglou persze nem adta fel, és hamarosan nekilátott a mai napig talán legfontosabb folk-rock formáció, a Barbaro szervezéséhez.

JBSz

 

Forrás:

JÁVORSZKY Béla Szilárd: A magyar folk története, Budapest, Kossuth Kiadó, 2013, p. 102–104.

Frissítve: 2023-3 , Jávorszky Béla Szilárd

Kapcsolatok