Előadó

Garabonciás (Erdély)

A temesvári country-rock együttes 1977-ben alakult, amikor a már aktívan zenélő Csutak István (ének, gitár) zenésztársakat keresett. Elsőként a nagyváradi költőnővel és a zenekar későbbi szövegírójával Kinde Annamária kötött ismeretséget, a temesvári Thália diákszínjátszó csoportban pedig megismerte Antal Imrét (dobok). A formációhoz Fogarasi Ildikó (basszusgitár, ének) is csatlakozott, majd a trió Vándorok néven turnézni indult Székelyföldön. A későbbiekben az együtteshez Vasiu Tibor (gitár) valamint Szabó Attila is (billentyűk) társult, a zenekar pedig Garabonciás néven működött tovább. 

Nagyon tudatosan alakítottuk ki a mozgásterünket. Egyrészt ott volt a Metropol: hosszú haj, bőrdzseki, kemény rock. Kialakult már az imidzse és a közönsége. Másrészt ott volt a folk, Józsa Erikával és Horváth Károllyal. A kettő közötti térbe ki lehetett találni egy zenekart és hangzásvilágot. Ez úgy nézett ki, hogy hosszabb a hajuk, van szakálluk és farmerük is, de azért jobban fésültek, mint a Metropol, mert ők Temesvárról jöttek. Ahonnan a Phoenix, ahol a nyugati szél fúj.” - mesélte Csutak. 

A formáció az első években igen sikeresnek bizonyult, a Román Országos Rendezőiroda (ARIA), aki sok fejfájást okozott akkoriban a zenekaroknak, engedélyezte a fellépéseket, a dalszövegek és a koncertprogram is átment a cenzúrán, a válogatáslemezeken való szereplések mellett pedig egy önálló kis- és nagylemezük is megjelent (Formaţia Rock Garabonciás, 1981; Country-Rock 1982), így az 1980-as évek fordulóján ők voltak a legtöbb lemezt megjelentető romániai magyar együttes. 

A siker akkor ért véget, amikor a diploma megszerzése után Csutak Csíkszeredába került. Az ARIA által már elfogadott koncertprogramot a Szocialista Nevelés és Kultúra Hargita Megyei Tanácsának magyar elvtársa hallatlannak találta a zenekar koncertprogramját, amelyben Áprily Lajos, Weöres Sándor, Radnóti Miklós, Szabó Lőrinc, József Attila és Kinde Annamária megzenésített versei szerepeltek. Az együttest így 1981-ben betiltották. 

2011-ben a zenekar újraalakult Garabonciás - Wandering Magicians néven, a formációt pedig ezúttal Csutak, Fogarasi, Vlasiu valamint Ioni Renáta, Bodó István és Székely Csaba alkotta. Dalaik a Garabonciások című könyv CD-mellékleteként jelentek meg 2018-ban (Bíztató). 

A zenekar történetét Sarány István 2018-ban megjelent Garabonciások című könyvében mesélte el. 

BBB

Kapcsolat: https://www.facebook.com/GarabonciasWanderingMagicians/

 

 

Forrás:

  • Kovács László, Country-rock Temesvárról – a Garabonciás együttes, beatkorszak.blog.hu, 2019-04-16
  • Zsizsmann Erika, Magyar dal fél évszázad legjobb román zenéi között- a Maszol.ro portálról, Maszol.ro, 2017-11-22
  • Zilahi Csaba, Erdélyi magyaRock 1970-2010, Újságcikkek, interjúk, tények és vélemények az erdélyi magyar rockzenekarokról, 2022
Frissítve: 2023-10 , Bagossy-Biró Barbara

Kapcsolatok