Gallai Péter
Gallai Péter (1953-2019) zeneszerző, billentyűs, énekes, aki az 1970-80-as évek egyik legsikeresebb rockzenekarának, a Piramisnak volt a tagja, és aki később játszott a Bikini együttesben is.
1953. október 5-én született Budapesten. 1971-ben alapította első együttesét. 1974-ben végzett a Konzervatóriumban. Első ismertebb zenekara a Nautilus volt, velük egyetemi klubokban lépett fel. 1974-ben alapító tagja lett a Piramisnak. A hard rock csapat a hetvenes évek második felében talán a legnépszerűbbnek számított Magyarországon. Ma már szinte elképzelhetetlen ismertség és rajongás vette körül a zenekart. Lemezeik több százezres példányszámban keltek el, Piramis őrsök alakultak, verseket írtak hozzájuk, a zenészek úgyszólván nem tudtak kimenni az utcára, mert láttukra leállt a forgalom. Gallai Péter számos Piramis-dal szerzője, illetve énekese volt, olyan slágerek fűződnek a nevéhez, mint a Szabadnak születtem, a Szállj fel magasra, a Mikor megszülettem, a Nem tudom, vagy a Más helyen keress. Révész Sándor énekes távozása után az 1982-es Piramis Plusz lemezen és a koncerteken kizárólag ő énekelt. 2006-ban így emlékezett frontember-szerepére: „hihetetlenül nagy szenvedés volt. [...] Még a stúdióban ment is, de amikor nekem ugrálnom kellett a színpadon... Nem szeretném többet csinálni. Ez nem nekem való.” A Piramis végül 1982-ben felbomlott.
Ezután a Bergendy együttessel zenélt, amelyből rövidesen kilépett, nem tudott azonosulni a szalonzenekar stílusával. Pár éves külföldi zenélés után 1985-től 2002-ig a szintén hatalmas népszerűségnek örvendő - már D. Nagy Lajossal felálló - Bikini együttes tagja volt. Gallai Péter billentyűjátéka és hangja a zenekar tizenhárom lemezén hallható, emellett a zeneszerzésből is kivette a részét.
Fábri Péter író, költő, dalszövegíróval Kolumbusz címmel írt gyerekoperát (1993), és zenés mesejátékot (Alice Csodaországban, 1999), továbbá a Gallai-Fábri szerzőpáros színészeknek is készített lemezanyagokat (Kováts Kriszta, Szakácsi Sándor). Kováts Krisztával duóalbumuk is megjelent (KettősPont, 1999). 1997-től játszott a Favágók együttesben közösen Heilig Gáborral és a televíziós műsorvezetővel, Vágó Istvánnal (basszusgitár). 2007-től a Formiusz Színházi Egyesület zeneszerzője volt.
A Piramis 1992-ben és 2006-ban is visszatért néhány nagy koncertre, majd 2009-tól három alapító tag, Gallai Péter, Köves Miklós és Závodi János vitte tovább a zenei örökséget, kiegészülve Nyemcsók János (Csoki) énekessel és Vörös Gábor basszusgitárossal (ex-Ossian). Ebben a formációban lépett utoljára közönség elé Gallai Péter. Egyik utolsó fellépésén, 2018 márciusában, a Piramis egykori vezetőjétől, az előző évben elhunyt Som Lajostól búcsúztak el zenésztársai.
„Sosem akartam sztár lenni, én inkább egy jól képzett iparosnak tartom magam, aki miután elvégzi a színpadon a munkáját, hétköznapi életet él”. A csendes, halk szavú, intelligens és mindenkivel kedves Gallai Péter élete utolsó éveiben egészségügyi problémákkal küzdött, amin egy időre felül tudott kerekedni, később azonban visszaesett, végül 2019. szeptember 16-án elhunyt.
HZ
https://www.facebook.com/groups/825272834660648/?locale=hu_HU