Előadó

Galaxisok

Az utóbbi évek egyik legtehetségesebb magyar dalszerzője, a bajai születésű Szabó Benedek 2013 tavaszán alapította zenekarát, a Szabó Benedek és a Galaxisokat, amellyel eddig hat albumot (Kapuzárási piknik, 2013; A legszebb éveink, 2015; Focipályákon sétálsz át éjszaka, 2017; Lehet, hogy rólad álmodtam, 2018; Cím nélküli ötödik lemez, 2020; Történetek mások életéből; 2020) jelentetett meg.

Szabó Benedek még a bajai Gyökkettő vezetőjeként bontogatta szárnyait, majd az egyszemélyes projektként indult, angolul megszólaló, a hálószobapop színtérről kinövő, 2011-re koncertzenekarrá váló Zombie Girlfriend frontembereként lett ismert. Aztán úgy gondolta, a 26. születésnapján egy szólólemezt jelentet meg, melyen az összest dalt magyarul énekli. A Kapuzárási piknik-en – mint a Recorder.hu írta – Szabó „ahhoz a hangulati világhoz tér vissza, mely meglehetősen ritka a hazai palettán: köznapi, generációs hangulatokat bemutató, ugyanakkor bátran nagyon személyesek a lemez sorai. Zeneileg az akusztikus, ha úgy tetszik folkos hangulat uralkodik, de a billentyűs hangszerekkel színezett dalok nagyon megkapóak, sokszor egészen megrázóak is.”

Szabó Benedek szerzői kiadású lemezét élőben már zenekari kísérettel mutatta be. A 2013-ban Galaxisok névre keresztelt formáció tagjai: Futó Péter (billentyűk), Bradák Soma, (ütőhangszer). Futót idővel Günsberger Ákos (gitár, billentyű) váltotta, később csatlakozott hozzájuk Sallai László (basszusgitár). Már ebben a felállásban készítették a folytatást (A legszebb éveink, 2015), és nagyjából ugyanez a személyesség jellemzi a következő albumot (Focipályákon sétálsz át éjszaka, 2017) is. Miközben zeneileg sokat érettebbek a dalok, azok középpontjában továbbra is a kor huszonéveseinek kétségei, vágyai és félelmei álltak. Aztán a 2018-as, jórészt zongora-központú Lehet, hogy rólad álmodtam-on Szabó a szövegeiben inkább a globális félelmek felé nyitott. Miközben egyáltalán nem titkolta, hogy a lemezzel az volt a célja, hogy „tessék, itt vannak olyan számok, amilyeneket hallani szeretnétek, csak mind arról szól, hogy kapjátok be.”

Aztán 2020-ban mindjárt két albumot is publikált (Cím nélküli ötödik lemez, Történetek mások életéből). Előbbit ismét telepakolta fülbemászó dallamokkal, egyben rajta – az immár 33 éves szerző – végleg leszámolt azzal a közkeletű vélekedéssel, hogy a huszonévesek szószólója lenne, helyette sokkal inkább az otthon maradó harmincasok slágereit vonultatta fel. Utóbbit pedig – mely amúgy az első, amelynek borítóján Szabó Benedek neve nem szerepel, simán csak Galaxisok néven jelent meg – pedig a pandémia miatti kényszerű leállás hívta elő, és a grandiózus, sokszínű albumon mindazok a stílusok (afrobeat, soul, pszichedelikus folk, kamarapop, újhullám, tropicalia) megtalálhatók, „melynek képzeletbeli szereplői a hetvenes-nyolcvanas évek fiktív utcáit, lakásait, tájait lakják be és töltik meg kalandos történeteikkel”.

A nyolcvanas évek újhullámos hangulatát idéző hetedik nagylemezük (Minket ne szeress!) 2023-ban jelent meg, amely hangzás és szövegvilág tekintetében egyaránt a Galaxisok eddigi legnyersebb anyaga. A baljós, melankolikus hangulatú nyolc dalt a próbateremben, utólagos javítások és színezgetések nélkül rögzítették.

JBSz

 

Frissítve: 2024-12 , Jávorszky Béla Szilárd

Kapcsolatok

    1234