Előadó

Forum

A bajai Forum – felállás: Jaszenovics Iván (basszusgitár, ének), Gay Tamás (billentyűsök, ének), Mészáros Zsolt (gitár), Andrasics István (dob) – 1981-ben a legnagyobb reménységként indult és a leggyorsabban tűnt el.

Ősszel a győri Amatőr Pop-Jazz-Rock Napokon ők keltették a legnagyobb feltűnést a nálunk addig ismeretlen ska zenéjükkel. A Forum a jugoszláv Bijelo dugme zenei, színpadi világát importálta, és a korábbi hard rock után nemcsak a zenében, de megjelenésben, mozgásban, show-ban is újhullámosra vették a figurát. Könnyed tempójú, sajátos, a délszláv népzenei elemeket is ötvöző ska muzsikájukkal kétségtelenül új színt jelentettek a fakuló rockpalettán. Két daluk (Mikor még volt súlya a szónak, Csak az a biztos, ha tele a has) kislemezen is megjelent, de az első hónapok sikerei után gyorsan elfogytak a patronok, s bár volt nagylemezajánlatuk, feloszlottak.

1982-ben Mambo Combo néven Komár Lászlót kísérték.

1994-ben és 2010-ben egy-egy koncert erejéig újra összeálltak.

JBSz–SJ

 

Forrás:

JÁVORSZKY Béla Szilárd, SEBŐK János: A magyarock története 2 (1980–90-es évek), Budapest, Kossuth Kiadó, 2019, p. 146.

Frissítve: 2024-3 , Jávorszky Béla Szilárd – Sebők János

Kapcsolatok