Előadó

Faxni

Az 1980-as évek első felében tűnt fel Ergo-Sprint néven Székesfehérváron, s az elsők között játszotta a modern hangvételű rockot Magyarországon. Játékát nemcsak virtuozitás, hanem magas szintű improvizatív készség és kompozíciós érzék jellemezte. A jazzkonzis Mohai-testvérek – Tamás (gitár, ének) és Győző (dob) – változó felállással mégsem tudtak bekerülni az élvonalba. Pedig Mohai Tamás szerepelt a Szerelem első vérig című filmben, 1987-ben pedig a Faxni komoly szakmai figyelmet keltő kislemezzel (Édes a méz / Esti Hírlap) is jelentkezett. Tizedik történet című 1989-es albumuk szintén színvonalas munka volt, de a jazzt, funky-t, rockot egyedien kombináló zenéjükre a nagyközönség nem volt vevő.

A Faxni ennek ellenére – kisebb-nagyobb megszakításokkal – tovább működött az évtizedek alatt. Tény, szinte mindegyik albumán más és más felállásban játszik, míg a korábbi korongokon Kádár László, Kremnitzky Géza, Plecskó László, Winand Gábor, Farkas Mihály és Vörös Tamás hallható a Mohai fivérekkel, addig az eddigi legutóbbi kiadványon (A kerékpár eltolás művészete, 2007) Mohai Tamás (gitár) és Mohai Géza (dob) mellett Almási Enikő (ének), Müller Ádám (basszusgitár) és Kardos Muki (billentyűk) működött közre. Azóta nem igazán hallani róluk

JBSz–SJ

 

Forrás:

JÁVORSZKY Béla Szilárd, SEBŐK János: A magyarock története 2 (1980–90-es évek), Budapest, Kossuth Kiadó, 2019, p. 157–158.

Frissítve: 2023-4 , Jávorszky Béla Szilárd – Sebők János