A táncházmozgalom meghatározó alakja, a Sebő és a Muzsikás tagja.

Látszatra a legmarconább Muzsikás-tag, pedig valójában békeszerető, mélyen érző, befelé élő muzsikus. Nem csak környezetével szúrós, magával szemben is szigorú. A zenekarban a legkritikusabb fülű. Többnyire hamar dönt, mégis lassan adja ki magából, ha viszont megteszi, nehéz attól eltántorítani. Sokféle hangszeren játszik, sokféle zenét hallgat, a jelenlegi Muzsikás-tagok közül zeneileg talán ő a legnyitottabb. 

Miként ifj. Csoóri Sándor, úgy az ő esetében is abszolút adott volt a népi kultúrára érzékeny családi háttér. Szülei, Borbély Jolán néprajzos és különösen nevelőapja Martin György táncfolklorista közelsége sorsfordító számára, hiszen tíz éves korára neki köszönhetően sajátította el olyan szinten a kalotaszegi legényes táncot, hogy a falubéli fiatalok is irigykedve nézték a mérai lakodalomban. Nem csoda hát, hogy 1967-ben, alig tizennégy évesen – legifjabbként – a nagyok között is bemutatkozhatott a később a táncházmozgalom elsődleges centrumává váló Bartók Béla Táncegyüttesben. 

A néptáncosi pályával párhuzamosan pedig már tinédzserként ott bőgőzött a népzenei új hullám origójának számító Halmos-Sebő duó mellett, majd hét évig muzsikált a Sebő együttesben. S bár lelkileg és zeneileg mindig is a Muzsikáshoz húzott, ifj. Csoóri Sándor kérésére csak 1979 nyarán csatlakozott hozzá. Ekkor nőtt végképp össze az, ami amúgy is régóta összetartozott.

Időközben az ELTE-n néprajz, illetve román nyelv és irodalom szakon lediplomázott, gondolta, jól jöhet majd ez neki a gyűjtések során. Bár a szó klasszikus értelmében sosem  tevékenykedett aktív néprajzosként, az ott megszerzett ismereteket végső soron egész életében folyamatosan hasznosította. A zenekarban éppúgy, miként televíziós és rádiós munkáiban.

A nyolcvanas-kilencvenes évek fordulóján a Táncháztalálkozó gálaműsorai mellett ő szerkesztette a tavaszonként kiguruló táncháztalálkozós nagylemezeket, melyek elsősorban azt voltak hivatottak demonstrálni, hogy éppen merre tart a szakma. Borítójukon pedig megjelent az a „hagyomány átadás-átvétel” képi koncepció, amit feleségével, Ménes Ágnessel és Kása Béla fotográfussal közösen talált ki, s amelyet a sorozat lényegében a mai napig követ. 

A kilencvenes években átmenetileg a televíziózás felé fordult, ekkor jelenhetett meg  szilveszterkor először hagyományos magyar népzene és néptánc. A Hagyományőrzők című sorozatában az erdélyi hangszeres népzene legvirtuózabb előadóit hívta meg. Néprajzi szakértője volt az Ó-Európa című sorozatnak, később pedig munkatársa a nevelőapja Martin György gyűjtéseiből, archív hangosfilmjeiből készített rövid tévéadásoknak.

Ebben az időben indította el Palotai Zsolttal a Tilos Rádió heti kétórás népzenei műsorát. Nem álmodott hozzá túlzott koncepciót, egyszerűen csak arra gondolt, hogy a nálánál sokkalta fiatalabb nemzedékeket sem árt szembesíteni a népzenével. Palotai Zsolt vitt számára ismeretlen világzenéket, ő meg archív népzenei felvételekből és az utazásai során vásárolt lemezgyűjteményéből játszhatott kellően szabadon az éterben. Később ezt a műsort a régi táncházas Keszthelyi Imrére hagyományozta. 

2007 októberétől ezt a fajta népzenei népművelést a Kossuth Rádió hullámhosszán folytatja, továbbra is széles spektrumon, a magyar folktól a világzenén át a világ népeinek tradicionális muzsikájáig terjed a skála. Egymás mellett, egyenrangú módon kezelve ezeket. Az archív felvételektől a legfrissebb világzenei áramlatokig. 2012 végéig heti egy, azóta heti fél órában.

Szívesen játszott vendégzenészként jó néhány magyar és külföldi népzenei lemezen, több alkalommal együtt zenélt Dresch Mihály kortárs jazz zenésszel vagy Szelevényi Ákos szaxofonossal. Utóbbi Élettér című lemezén is közreműködik. A denveri Woven Handdel pedig néhány évvel ezelőtt közös felvételt is készített. 

Időről időre ő is megpróbálkozott a hegedüléssel, de mindig az derült ki számára, hogy nem lehet csak úgy átugrani a gyerekkorban kimaradt éveket. A kilencvenes években készült Muzsikás korongokon ugyan egy-két szám erejéig húzza, meg egyszer Kása Béla barátja kiállítását szintén hegedűszóval nyitotta meg a Francia Intézetben, de igazából sosem voltak prímási ambíciói. 

JBSz

Forrás:

JÁVORSZKY Béla Szilárd: Muzsikás 40, Budapest, Kossuth Kiadó, 2013, p. 120–121.

Kapcsolat:

http://www.muzsikasband.com/eri-peter/