Előadó

ék

 A félig kínai származású Lee Olivér (ének, gitár) és Kecskeméti Csaba (basszusgitár) által 2014-ben alapított, Oláh Bence Attilával (billentyű) és Balasi Ádámmal (dobos) kibővült pszichedelikus artpop zenekar a February című nagylemezükkel debütált, melyet 2018-ban a Whatever It Takes követett. 2019 áprilisában fennállásuk ötödik évfordulóját speciális körülmények között, színpad nélküli koncerten ünnepelték az Akvárium klubban.

2020-ban a nagy járványügyi korlátozás előtt még nyakukba vették Európát, és végigjátszottak egy tizenkét állomásos nemzetközi klubturnét, majd hosszabb csend következett. Harmadik nagylemezük munkálatait ugyan már 2020-ban elkezdték, de elmondásuk szerint nem voltak megelégedve az eredménnyel, így az Out Of The Cave című lemezen hallható dalokat újravették, és azt jelentették meg 2021 októberében. Lee Olivér szerint Platon barlanghasonlata nem csak a lemezcímet ihlette, ez a gondolatiság átjárja az album összes dalát.

BBB

 

Kapcsolat:

https://www.facebook.com/ekzene/

Frissítve: 2024-1 , Bagossy-Biró Barbara

Kapcsolatok