Előadó

Éjszaka a stúdióban

Ez a jazzrockos, jazzpopos album amúgy dacos pillanatban született: Presser Gábor egy szakemberekből álló társaságban lekicsinylő megjegyzéseket hallott a hazai jazz-rock legjobbjairól, és be akarta bizonyítani, hogy lemezlehetőség esetén ezek a zenészek is képesek kiemelkedő teljesítményekre. A kor legnépszerűbb és akkor már stúdiózenészként foglalkoztatott jazzmuzsikusai (Szakcsi Lakatos Béla, Babos Gyula, Kőszegi Imre, Másik János, Dés László, Dandó Péter) mellett Lerch István, Solti János és maga Presser is közreműködött a lemezen. Az album azonban felemásra sikeredett. Pedig a korong nagy lehetőség lett volna a műfaj számára. 1979. március 8-án a televízió bemutatta Jazz parlando (Zenészportrék) címmel Árvai Jolán szerkesztő és Vészi János rendező filmjét, amely négy vezető zenész, Szakcsi Lakatos, Babos, Másik és Kőszegi életét mutatta be prózában és zenében.

Az Éjszaka a stúdióban tehát elszalasztott lehetőség maradt, viszont legalább elindított folyamatokat. A nem sokkal a lemez megjelenése után megalakult, kezdetben Jazzimpexnek, majd Saturnusnak nevezett új jazz-rock formáció – Szakcsi Lakatos Béla (1943–2022, zongora), Babos Gyula (1949–2018, gitár), Dandó Péter (1951–1997, basszusgitár), Gritz Péter (dob) – kifejezetten jól fésült, populáris jazz-rock felvételeket készített.

JBSz–SJ

 

Forrás:

JÁVORSZKY Béla Szilárd, SEBŐK János: A magyarock története 1 (1960–70-es évek), Budapest, Kossuth Kiadó, 2019, p. 296–297.

Frissítve: 2023-5 , Jávorszky Béla Szilárd – Sebők János

Kapcsolatok