Band/name

Az 1960-as évek második felének egyik legsikeresebb zenekara.
Markó József (szólógitár) és Szilvássy Zsolt (basszusgitár, hegedű) 1963-ban a Tájfunban kezdtek, majd miután az évtized közepén Pósa Ernő lett az énekes, felvették – egy amerikai műhold után – az Echo nevet. 1965 tavaszán adták első koncertjüket a Budai Ifjúsági Parkban, ez év őszén pedig – a Bajtala-trióval megosztva –- megnyerték a budapesti tánczenei vetélkedőt, melynek díjaként rádiófelvételt (Kis Bence) készíthettek. 1966 tavaszán csatlakozott hozzájuk Varannai István (billentyűsök, ének), és ettől kezdve gyakori szereplői lettek az ORI-koncerteknek és tévéműsoroknak (Halló fiúk, halló lányok!, Könnyűzenét kedvelők klubja).
1967-ben Szörényi és Kóbor után Varannait szavazták meg a harmadik legjobb férfiénekesnek az Ifjúsági Magazin olvasói. Több országban (Románia, Jugoszlávia, NSZK, Ausztria, skandináv országok) vendégszerepelnek, miközben sorra írják a slágereket (Repülő farkas, De jó lenne utazni, 1966, Egy cserép kaktusz, Gondolsz-e majd rám?, 1967, Várlak, Menj, Fogtam egy törököt, 1968), 1969-ben viszont a Táncdalfesztivál-on Fehér Erikát, Magay Klementinát és Rátonyi Hajnalt kísérték. Ebben az évben az Illés együttessel is többször adtak közös koncertet.
Az Echo legnagyobb problémája, hogy az évek során sem találta ki saját arculatát, tagjai a beatkorszak elmúltával évente több hónapot a külföldi vendéglátóiparban dolgoztak, 1971-ben a zenekar többsége az NSZK-ban maradt. Előtte rövid ideig – még a Generál előtt – Révész Sándor is énekelt náluk.
JBSz–SJ
 
Forrás:
JÁVORSZKY Béla Szilárd, SEBŐK János: A magyarock története 1 (1960–70-es évek), Budapest, Kossuth Kiadó, 2019, p.. 153–154. Cikkeink: <a href="https://index.hu/kultur/popkult/2023/01/11/atlantis-echo-dogs-bajtala-kex-zene-egyuttes/">https://index.hu/kultur/popkult/2023/01/11/atlantis-echo-dogs-bajtala-kex-zene-egyuttes/</a>

Echo

Echo zenekari fotók

Magay Klementina (1949, Budapest) táncdalénekesnő, az 1960-as évek egyik legsikeresebb női előadója. Zongorázni tanult, azután a Magyar Rádió Gyermekkórusában énekelt. Középiskolás korában a Budapest leánykórus elnevezésű formációval lépett fel, majd az öttagú Rózsa vokál tagja lett, amellyel fellépéseiken többszólamban adták elő az éppen futó slágereket. Tizenhat éves korától különböző beatzenekarokkal (Metro, Omega, Pannónia, Scampolo, Atlantis, Echo, Expess) ORI-műsorokban lépett fel. 1967-ben a szövegíró Huszár Erika mutatta be őt az <a href="https://popkulturalis.hu/eloado-atlas-6538">Atlas zenekar</a> tagjainak, ők kísérték a pol-beat fesztiválon, ahol a legjobb női előadó címet kapta a Kettő, egy, fél című daluk előadásáért. Ennek köszönhetően részt vehettek 1968-ban a szófiai Világifjúsági Találkozón (VIT). Egy moszkvai turnéján megismerkedett Jurij Gagarin szovjet űrhajóssal.
Az Atlas zenekarral rögzítette 1968-ban a Magyar Rádióban legnagyobb slágerét, a Nevető almák-at („Almát eszem, ropog a fogam alatt”), Payer András és Huszár Erika szerzeményét. A dalt azután a Hanglemezgyár kívánságára az akkor már nagy sztárnak számító Omega együttessel vette fel újra, így jelent meg kislemezen, ami hatalmas siker lett, több mint 80 ezer eladott példánnyal, és a rádió egyre-másra játszotta a slágert. 1968-70 között tíz kislemeze jelent meg (Elmúlt már az első szerelem, Nem én döntöm el, Nem nagy dolog, Egy láda arany, Zsákutca), de nagylemez kiadásáról nem is tárgyaltak vele a Hanglemezgyár illetékesei, majd már a rádiós felvételek lehetőségét is elvették tőle. Miután elváltak útjaik az Atlas zenekarral, Magay Klementina a szólókarrierjét építette. Rengeteg fellépése volt, indult fesztiválokon, többször szerepelt külföldön is. Az Apostol zenekarral és Marcellinával 1972-ben három hónapig Stockholm egyik elegáns szállodájában zenéltek esténként. Finnországban egy éven át vendéglátózott. De szerepelt a szocialista-tábor államaiban, és Nyugat-Németországban, az Egyesült Államokban, valamint Kanadában is. Itthon - már a hatvanas évek végétől kezdődően - a Béke Szállóban, a Moulin Rouge-ban, az Astoria bárban és sok más szórakozóhelyen énekelt.
Magay Klementina szinte minden stílusban kipróbálta magát: az éjszakai revüszínpadokon, ORI-turnékon, vidéki kultúrházakban és a külföldi vendéglátóiparban egyaránt, majd a rendszerváltás után tíz évig népdalokat és magyarnótákat énekelt, ezután pedig színházi szerepeket is kapott. És az ő fotójával a borítóján jelent meg 2018-ban a londoni Ace Records kiadványa, amely a hatvanas évek magyar énekesnői előtt tiszteleg (She came from Hungary! 1960s Beat Girls from the Eastern Bloc), és amelyen Magay Klementina három dala is szerepel.
JBSz, HZ
 
Forrás:
JÁVORSZKY Béla Szilárd, SEBŐK János: A magyarock története 1 (1960–70-es évek), Budapest, Kossuth Kiadó, 2019, p. 112–113.

Magay Klementina

A magyar nyelvű beatzene megteremtői
Ami a briteknek a Beatles, az nekünk az Illés. Fellépésükkel nemcsak a zenében, a szórakoztatásban kezdődött új időszámítás, de dalaikkal, gondolataikkal, lemezeikkel megváltoztatták egy nemzedék arculatát, gondolkodását, értékrendjét, életről, eszményekről való felfogását. Pályafutásuk, karrierjük története elválaszthatatlan a hatvanas évek történetétől, életművük, minden megnyilvánulásuk a korszak lenyomata. Új idők új dalaival érkeztek, s ezek – ma már bizton mondhatjuk – kiállták az idők próbáját.
A „nagy csapat” – Illés Lajos (1942–2007, zongora, ének), Szörényi Leventével (1945, gitár, ének, Bródy Jánossal (1946, gitár), Szörényi Szabolccsal (1943, basszusgitár, ének), Pásztory Zoltán (1944–2005, dob) 1965 nyarán állt össze, amikor Illés Károly kiszállt, a dobok mögé pedig Pásztory Zoltán ült. Nyáron, Verőcemaroson a Szörényi–Bródy szerzőpáros megkezdte az első magyar dalok írását, melyeket hamarosan koncertjeiken (Bosch, Törekvés, Vár klub) is bemutattak. Az instrumentális felvételek (Protonok tánca, Séta az aranyhúrokon, A magányos, Üzenet Eddynek) után 1966-ban ezeket a számokat (Az utcán, Ó, mondd, Légy jó kicsit hozzám, Mindig veled) rögzítették az első négyszámos kislemezre.
Az újabb áttörést az 1966-os Táncdalfesztivál hozza (Még fáj minden csók), és dalaik lendülete, őszintesége revelációként hatott a fiatalokra. 1966 decemberében az Ifjúsági Magazin sikerlistáján már hat számmal szerepeltek a Top 10-ben, s ettől kezdve gyakorlatilag minden daluk, kislemezük sláger lett (Nyári mese, Igen, Itt állok egymagamban, Különös lány, Nézz rám, Ne gondold). Az 1967 nyáron bemutatott Ezek a fiatalok című film nyomán pedig joggal nevezhetjük nemzedéki zenekarnak őket, amit az ifjúsági lapok év végi szavazásán az elsöprő győzelmek is bizonyítottak.
1968 az Illés diadaléve. Szinte minden hónapban jelent meg kislemezük, slágerük (Kis virág, Little Richard, Téli álom, Régi dal, Nem érti más, csak én), több filmzenét komponáltak (Az oroszlán ugrani készül – Miért hagytuk, hogy így legyen; Bűbájosok – Történet M-ről; Eltávozott nap – Eltávozott nap). Az Ifjúsági Magazin júliusi sikerlistájának első négy helyét Illés-dalok foglalták el, majd a következő táncdalfesztiválon öt díjat kaptak (Amikor én még kissrác voltam), és Bródy ekkor írta rá a turnébusz oldalára, hogy „Magyar Állami Népi Beategyüttes”.
Az Illés ekkor már politikai tényező volt. Folklorisztikus törekvéseiket nacionalistának, a Fővárosi Művelődési Házban létrehozott Fonográf ifjúsági klubot ellenzékinek bélyegezte a hatalom. Majd amikor kiderült, hogy a vezető reformértelmiségiek (Vitányi, Gyurkó, Jancsó, Hernádi, Pernye) is szimpatizálnak velük, előbb a „kukarugdalási ügy” (1969), majd a londoni nyilatkozat (1970) miatt büntették szilenciummal és eltiltással őket (ekkor lettek „a vidék legjobb zenekara”). Első két albumuk (Nehéz az út, 1969, Illésék és pofonok, 1969) pedig szinte említésre méltó kritikai visszhang nélkül jelent meg (miközben nagyon jól fogyott).
Az Illés 1971. március 11-én tért vissza a fővárosba, ahol az Egyetemi Színpadon mutatta be a Human Rights című, az emberi jogok egyetemes nyilatkozatának apropóján írt beatoratóriumát. A fehér borítóban megjelent album – másságával, formai, tartalmi kísérletével – kivált a korabeli produkciók közül, hiszen benne Szörényiék elsőként lépték túl a háromperces dalformát. A „csalódottság és a megaláztatás” lemezét azonban az Illés-rajongók tapintatosan félretolták. Osztoztak a zenekar „gyászában”, de populárisabb hangvételt, a régi álmok továbbálmodását várták egy olyan korszakban, amikor a politizáló rockzene számára elmúltak a kedvező idők.
Ahogy Bródy allegorikusan megfogalmazta a változásokat: az Illés 1969–70-ben még „Júliára várt”, de 1971–72-ben már a „Kati jött”. Új trendek, új divatok, új zenekarok születtek, s az Illés 1972-től lényegében már búcsúzott rajongóitól. Ezt sugallták a dalcímek (Gondolj néha rám, Rég volt, szép volt, Európa csendes), erre utaltak a negyedik album (Add a kezed, 1972) dalai (Nehéz várni, Good bye London, A szó veszélyes fegyver, Emlék M-nek), és ezt üzente a betiltott Illés-film helyett elkészült Szép lányok, ne sírjatok! is.
1973-ban Szörényi alkotó energiáinak már csak jelentéktelen részét szentelte az Illésnek. Az átmeneti megoldásként létrehozott KITT-egylet (Koncz Zsuzsa, Illés, Tolcsvayék és a trió) miskolci koncertjén kirobbant botrány után Bródy szintén takarékra állította magát, és ilyen körülmények között a zenekar erejéből már csak egy önfeldolgozás-lemezre (Ne sírjatok, lányok, 1973) futotta. Illés Lajos november 2-án a Magyar Ifjúság-ban jelentette be – elfáradásra hivatkozva – a zenekar feloszlását. 
A „nagy csapat” 1981-ben A Koncert című film kedvéért állt ismét össze, majd 1990. szeptember 14–15-én a Népstadionban adott telt házas koncerteket. 1992. december 24-én az FMH-ban, a régi klub helyszínén adott unplugged koncertet, amit a televízió felvett. 1996 májusában ismét három koncertet adtak a Budapest Sportcsarnokban, majd 2001-ben a Metróval és az Omegával adtak közös koncertet. 2005-ben Pásztory Zoltán halála miatt az együttes utoljára lépett fel (augusztus 5-én Csíkszeredán, 9-én pedig a Sziget „nulladik” napján)
JBSz–SJ
 
JÁVORSZKY Béla Szilárd, SEBŐK János: A magyarock története 1 (1960–70-es évek), Budapest, Kossuth Kiadó, 2019, p. 69–73.

Illés (klasszikus)

Révész Sándor (1953, Budapest) énekes, az 1970-es években a Generál, majd a Piramis zenekar frontembere, a magyar rocktörténet egyik kiemelkedő előadója.
Tizenhárom évesen, 1966-ban egy nyarat töltött Londonban, ahol megtanult angolul, és „megfertőzte” őt a beatzene imádata. Elsős gimnazista korában már zenekart alapított, amelyben énekelt és gitározott. Együtt játszott osztálytársával, a későbbi Hobo Blues Band-basszusgitáros Póka Egonnal is. Miután mindkettőjüket kirúgták a középiskolából - és Révészt otthonról is - két évig Póka Egonéknál lakott és közben zenéltek: Led Zeppelin, Cream, Traffic - többnyire ez volt repertoáron. Zenekart is alakítottak Mogyorósi László gitárossal közösen. És ebből az időszakból ered Révész barátsága Som Lajos basszusgitárossal.
Tizenhat évesen szerzett korengedményes ORI-engedélyt és elkezdett az <a href="https://popkulturalis.hu/eloado-echo-6700">Echo</a> együttessel turnézni, mint vendégénekes. Becenevét is akkor kapta - ő volt a „Kölyök”. Ezután énekelt a <a href="https://popkulturalis.hu/eloado-zege-6684">ZéGé</a> együttesben, majd 1971-től annak utódzenekarában, a <a href="https://popkulturalis.hu/eloado-general-390">Generál</a>ban. Az ott töltött évek, amelyek alatt olyan zenészekkel játszhatott együtt, mint Karácsony János, Várkonyi Mátyás és Novai Gábor máig a legszebb emlékei közé tartoznak. Három nagylemezen énekelt (Staféta, 1973, Generál II., 1975, és az angol nyelven kiadott Rockin' &amp; Rollin', 1975).
Aztán nem tudott ellenállni a kihívásnak, és 1975-ben a <a href="https://popkulturalis.hu/eloado-piramis-9305">Piramis</a> frontembere lett, ahol énekelt és gitározott. Ezek az évek jelentették zenei pályafutásának csúcsát. 1978-tól már olyan - néha hisztériába hajló - rajongás vette körül a rockzenét játszó Piramist, ami manapság elképzelhetetlen. És az imádat első számú „célpontja” a karizmatikus énekes, az egyedi hangú és hihetetlen színpadi energiával rendelkező Révész Sándor volt. Aztán ennek is vége lett, 1981-ben úgy döntött, hogy elhagyja a zenekart.
A Piramisból történt kiválása után készített egy elvont, keleti hatásokat mutató demót, de az MHV-nál populárisabb dolgokat vártak tőle. 1982-ben Frenreisz hívta énekelni a Skorpióba, de inkább egy óceánjáró luxushajóra szerződött, ahol 1984 tavaszáig énekelt. Hazatérése után megkereste az MHV-t, ahol ezúttal már bevállalták szólólemezét. Mint annak idején nyilatkozta, „Az ajánlat eleinte úgy szólt, mi volna, ha Presser az Electromantic II helyett egy Vangelis - Jon Anderson-típusú produkciót készítene velem. Így kezdtünk neki a lemezkészítésnek.” Révész 1986-ban Karácsony Jánossal közös turnéra indult. Szólókarriert azonban ritka lemezmegjelenéseivel nem sikerült építenie (Révész 1993, 1993, Változtam, 2003, Révész 60, 2013). A Piramisban szerzett mítosza még vonzotta a rajongókat, megvolt a hang, a karizma is, de repülésre vágyó lelkülete, fennkölt, befelé figyelő elvontsága, spirituális szellemi-zenei világa nem érdekelte a tömegeket.
1992-ben és 2006-ban énekelt néhány - hatalmas sikerű - Piramis-koncerten. 1993-as szólóalbumán két egykori Piramis-tag, Gallai Péter billentyűs és Závodi János gitáros is közreműködött. 2016-tól Révész és Závodi Piramis-évek címmel turnézott közösen. Rendszeresen fellépett Presser Gábor, valamint Demjén Ferenc arénakoncertjein, ez a két zenész segítette őt még 1985-ben első szólólemezének elkészítésében. 2009-ben fiatal zenésztársakkal indult országos turnéra. 2013-tól Zajzon Gábor lantművésszel voltak meghitt hangulatú fellépései.
Révész Sándor hangja az idők során semmit nem változott, elmondása szerint a Generálban 18 évesen eredeti magasságban felénekelt dalokat ma ugyanúgy elénekli. Büszke arra, hogy a Generál tagja lehetett, a Piramis újraélesztésének kísérletei viszont nem érdeklik őt.
Első felesége Zalatnay Sarolta volt, akivel 1974-ben kötöttek házasságot. Az együtt töltött rövid idő alatt Révész közreműködött az énekesnő két albumának elkészítésében. Többször újranősült, a hatodik feleségétől nemrég vált el. 2022-ben szélütés érte, részben lebénult, de innen is talpra tudott állni, az év végén már újra koncertezett. Mint mondja: "Nekem a zene mindig az öröm egyik legfelsőbb fokának forrása. Ünnep számomra, amikor művelem." Az idén 70 éves énekes jelenleg a fővárostól távol, a Mecsek egyik kis településén él, közel a természethez.
A Piramis-korszakban a közönségszavazatok alapján többször is elnyerte az Év Énekese díjat. 1992-ben eMeRTon-díjas lett, 1994-ben megkapta A Magyar Köztársasági Érdemrend kiskeresztjét, 2012-ben pedig A Magyar Érdemrend tisztikeresztjével tüntették ki. 2019-ben Pro Urbe Budapest díjat, 2022-ben Fonogram Életműdíjat kapott - megosztva a Piramis tagjaival.
JBSz-HZ
 
<a href="https://www.facebook.com/gyerekozelebb">https://www.facebook.com/gyerekozelebb</a>
<a href="https://www.instagram.com/revesz_sandor_hivatalos/">https://www.instagram.com/revesz_sandor_hivatalos/</a>
<a href="http://www.reveszsandor.hu/home.php">http://www.reveszsandor.hu/home.php</a>

Révész Sándor

Szilvássy Zsolt

Markó József

Németh Oszkár (1946-2021) dobos, ütőhangszeres, az 1970-es évek egyik legjelentősebb hazai zenekarának, a Fonográfnak az alapító tagja.
A főváros közelében fekvő Pomázon nőtt fel. Már gyerekkorában kiderült, hogy van érzéke a doboláshoz. Keménykötésű könyveken gyakorolt, saját maga faragta dobverőkkel. Később az <a href="https://popkulturalis.hu/eloado-echo-6700">Echo</a> együttes technikusa lett, ahol kitanulta a szakma csínját-bínját, mert itt már alkalma volt rendes dobfelszerelésen játszani.
Első komolyabb zenekara a Sakál Vokál volt, ahol együtt játszott Móricz Mihály gitárossal is. 1970-ben innen ment a <a href="https://popkulturalis.hu/eloado-tolcsvay-trio-6674">Tolcsvayék és a Trió</a>ba, akikkel 1972-ben kiadtak egy nagylemezt, és ugyanebben az évben Kovács Katival is készítettek egy albumot (Autogram helyett). Ezzel egyidőben Németh Oszkár tagja volt a KITT-Egyletnek is (Koncz–Illés–Tolcsvayék és a Trió).
Az 1973 szilveszterén alapító tagja volt a <a href="https://popkulturalis.hu/eloado-fonograf-488">Fonográf</a> zenekarnak, amelyet 1984-es megszűnéséig ugyanaz a hat zenész alkotott. A formáció a 70-es, 80-as évek egyik legsikeresebb együttese volt. Country-rock, hard rock és progresszív elemek is megjelentek zenéjükben, amelyet tökéletes vokál és hangszeres játék jellemzett. 1974-ben megjelent első albumukon helyet kapott az Oszkár Blues című szám is. A dobos úgy emlékezett, hogy valószínűleg a „gyerekek, ha látnátok…” kifejezés, az ő szava járása lehetett, amiből Bródy János a szöveg ötletét merítette.
Németh „Oxi” dobolt Szörényi Levente és Bródy János szólólemezein és az István, a király albumon is.
A 80-as években övé volt a legendás Fonográf lemezbolt Budapesten, a Nyugati pályaudvarnál.
A Fonográf együttes megszűnése után 1988-ban csatlakozott a <a href="https://popkulturalis.hu/eloado-bojtorjan-7052">Bojtorján</a> zenekarhoz. 1992-ben Németh Oszkár (N.O.) Móricz Mihály (M.O.) gitárossal megalapította a N.O. coM.M.ent együttest. Játszott Koncz Zsuzsával, Halász Judittal, szerepelt Zorán kísérő zenekarában is, valamint vendégzenészként szerepelt az énekes 2002-ben megjelent Zorán című lemezén. 2004-ben a Fonográf is újra összeállt - egyetlen koncertre.
2018-ban Tudod, én ott voltam címmel jelent meg önálló lemeze. A dalok nagyrészét Tolcsvay László és Bródy János írták, de Oxi saját szerzeményeit is hallhatjuk az albumon, amely sok-sok közreműködő zenészbaráttal készült el. Így például a szintén pomázi illetőségű, délszláv népzenét játszó Vujicsics együttessel is feljátszottak két dalt. Ugyancsak 2018-ban a Fonográf is tartott egy - utolsó - koncertet.
A 2020-ban kezdődő koronavírus-járvány sok más zenészhez hasonlóan őt is nehéz helyzetbe hozta. A fellépései elmaradtak, így jóval 70 felett munkát kellett vállalnia a megélhetésért. A precizitásáról és szellemes játékáról ismert dobos, a szinte mindig vidám és mosolygós Németh Oszkár 75 éves korában, 2021. november 7-én hunyt el.
HZ

Németh Oszkár

Varannai István

Kis Bence

Repülő farkas

Egy cserép kaktusz

Gondolsz-e majd rám?

A belvárosi bulihelyek közül már a beatkorszak hajnalán a Műszaki Egyetem klubjai számítottak a legnépszerűbbeknek. A Vár Klub-ban, ahol az Omega kezdte a pályafutását, (később helyükön az Illés, majd 1966-tól a Tolcsvay játszott), már rangot jelentett fellépni. A Hess András téri kollégium sokak szerint sznobtanya volt (a fehér ing és nyakkendő természetesen kötelező), de egy Várba szóló tagsági kivételes státust biztosított a rajongók között.

Vár Klub

A fővárosi fiatalok első nagyobb szabadtéri szórakozóhelye, a Budai Ifjúsági Park 1961. augusztus 20-án nyitotta meg kapuit az egykori Várkert bazár területén. Az ifjúsági szórakozóhely a budapesti KISZ-bizottság ötlete volt, és azt a célt szolgálta, hogy a fiatalok szabadtéren is kulturáltan szórakozhassanak. Bár az első évben mindössze egyetlen hónapig tartott nyitva, a korabeli sajtó beszámolója szerint „a környezet, az ide csillámló Duna, a szolid társaság, és a Nebuló zenekar kitűnő játéka mágnesként vonzotta ide a szórakozni vágyókat.” Előbb fiatal táncdalénekesek – Kerényi Gabriella (Írógépen lekopogom), Németh Lehel (Reszket a Hold a tó vizén, Sára) – léptek színpadra, majd kedvenc színészek, komikusok, táncosok adtak esztrádműsort, az estet pedig tánc zárta. A továbbiakban csütörtökön, szombaton és vasárnap várták hasonló programokkal a látogatókat, és a szeptemberi záróráig 25 ezer látogatója volt az intézménynek.
Az Ifiparkba a következő évben minden hétvégén 2000-2500 fiatal váltotta meg az ötforintos belépőt, így az intézmény kultikus hellyé vált. A Duna-parton gyülekező, gyakorta sorban álló fiatalok látványa hamarosan hozzátartozott Budapest nyári városképéhez. A park azonban ekkor még a hagyományos szórakoztatás fellegvára volt: népi muzsikát éppúgy lehetett itt hallgatni, mint esztrád- vagy tánczenét, és bár egyes klubokban már szólt a „luxemburgi stílus”, itt még igencsak szolidan szórakoztak a vendégek. A helyet ugyan felfedezték maguknak az erős fiúk, a külvárosi galerik tagjai és a belvárosi „jampecek” is – ezért erősítésként hamarosan ifjú gárdisták felügyelték a rendet –, de az első években még szó sem volt „tombolásról”.
Az Ifiparkban ezekben a korai években a zenét a Holéczy és Kelényi zenekar, a Kovács–Pege duó, a Garay Trió szolgáltatta. Amikor 1962-től a Nebuló, illetve a Bergendy vette át a házigazda szerepét, a parkban is emelkedettebb lett a hangulat, a Metro és a többi amatőr beatzenekar későbbi megjelenésével pedig olykor eksztázisig „fokozódott a helyzet”, és ilyenkor a rendezőség mindig közbelépett: kinyíltak a pofonládák. Az Ifipark vezetősége deklaráltan szelektált, a hosszú hajúakat, az „ízléstelenül” öltözködőket egyszerűen kizárták. Lényegében éppen azokat, akik tudták, ki a twistkirály, ki vezeti az amerikai sikerlistát, és melyik az a brit együttes, amelyik Liverpoolból éppen Londonba szeretne eljutni, hogy első kislemezét felvegye.
Az Ifiparkban kezdetben a Bergendy, majd a Scampolo volt a sztár. Az évtized második felétől népszerű beatzenekarok (Illés, Metro, Omega) is bevállaltak egy-egy bulit, de a nézőcsúcsokat az évtized vége felé a rhythm and blues zenét játszó külvárosi bandák, a Liversing, a Meteor, a Dogs, a Sakk-Matt és a Tűzkerék hozták meg. Ebben az időben a legtöbb gond a zenekarok sleppjével volt, mert a rajongók viselkedésükkel, öltözködésükkel nem fértek bele a helyi normákba, így a park fölötti hegyoldalban, a nagyfa tövében vertek tanyát, és később ezeknek a galeriknak a rendőrséggel is meggyűlt a bajuk.
Az Ifiparkban kedden és csütörtökön játszottak az amatőrök, pénteken-szombaton Cintula mutatta be a legújabb külföldi slágereket, szerdán és vasárnap a hivatásosak léptek fel, míg hétfőn, a  koncertnapokon a sztárbandák és a kedvencek. A legtöbben a hatvanas évek végén jártak koncertekre. 1969. május 27-én fogadták az egymilliomodik látogatót. Ebben az időben havonta 45-50 ezer ember fordult meg ott. 1968-ban egy Omega-koncertre 7.125, egy Illés-koncertre 3.640, egy Metro-koncertre 2.330 jegy kelt el. 1969. augusztus 20-án viszont az Illésre 7.000-en voltak kíváncsiak.
A hetvenes évek első felében, a nemzedékváltást követően divatos tánczenét játszó bandák – Apostol, Corvina, Gemini, Juventus, M7, Neoton, Syconor, Szivárvány, ZéGé – uralták a koncertszínpadot, a látogatók száma viszont elmaradt az előző évekétől. Az újabb fellendülés a csövesek megérkeztével, a hetvenes évek második felében kezdődött. Ekkor a kemény rockot játszó zenekaroké (P.Mobil, Beatrice, Mini, Korál, Piramis, Edda, Hobo Blues Band, Karthago, Dinamit) volt a főszerep. 1978-ban a Piramis–P.Mobil páros parknyitó koncertjére (április 30.) tízezren váltottak jegyet, a december 23-i karácsonyi Piramis-koncertre pedig 7.773 jegy kelt el, míg a normál bulikra átlag három-négyezren voltak kíváncsiak. A park népszerűségi listáját ezekben az időkben a P.Mobil vezette, a Mini és a Piramis előtt.
A Budapesti Ifjúsági Park második aranykora 1980-ig tartott, amikor május 27-én az Edda fellépése alatt a bejárathoz vezető lépcsők kőfalai leomlottak, és öt fiatal megsebesült. Ekkor két hónapra bezárták, majd az újranyitás után 1984 szeptemberében végleg lakat került a kapukra.
JBSz–SJ
 
Forrás:
JÁVORSZKY Béla Szilárd, SEBŐK János: A magyarock története 1 (1960–70-es évek), Budapest, Kossuth Kiadó, 2019, p. 34–35.
JÁVORSZKY Béla Szilárd, SEBŐK János: A magyarock története 2 (1980–90-es évek), Budapest, Kossuth Kiadó, 2019, p. 159.