Band/name

Dresch Dudás Mihály Quartet

Kinek mondjam? - Dresch Quartet

Magyarózdi - Dresch Quartet

Férfi-ének - Dresch Quartet

Dresch Quartet a magyar kultúra napján

01 Dresch Quartet - Váltakozások.flac

05 Dresch Quartet - Nomád.flac

04 Dresch Quartet - Ünnep.flac

02 Dresch Quartet - Kinek mondjam.flac

03 Dresch Quartet - Magyarózdi.flac

06 Dresch Quartet - Árnyékban.flac

07 Dresch Quartet - Hajnali Ballada.flac

A mai magyar jazz kiemelkedő alakja, kiváló szaxofonos, aki a magyar népzene és a jazz ötvözésén alapuló saját zenei világot alakított ki.
Tizenhét évesen Johnny Griffin játékának hatására választotta hangszerének a szaxofont. Zenei tanulmányait a jazz konzervatórium előkészítőjében kezdte, majd 1979-ben elvégezte a Liszt Ferenc Zeneművészeti Főiskola Jazz Tanszakát.
Kezdetben elsősorban a klasszikus amerikai fekete jazz, valamint a gospel és a spirituálé iránt érdeklődött. A nyolcvanas évek elejétől rendszeresen koncertezett neves hazai jazzmuzsikosokkal. Többek között Regős István és Binder Károly zenekaraiban játszott. A Binder Quintet 1983-as felbomlása után csatlakozott Szabados György szabad zenei műhelyéhez.
Szabados „tanítványai” közül kétségkívül Dresch Mihály az, aki a szabadosi örökséget nemcsak tovább vitte, hanem gyönyörűségesen kiterjesztette. Tehetségén túl ebben nyilván sokat számított, hogy az alapvetően elméleti megközelítésű, arisztokrata attitűdű Szabadossal szemben Dresch földműves, iparos családból származott. Kisgyerek korában például ámulva hallgatta a nyugati pályaudvar egykori restijében Kozák Gábor József és népi zenekarát. Vagy Földesen, a keresztanyjánál nagyon szerette, ahogy a lakodalmi bandák húzták. Aztán megérintette a jazz. Lendületet, energiát, nemességet érzett benne. Hogy aztán ezzel keveredve törjenek elő belőle az erős gyerekkori zenei élmények.
A szerény, befelé élő Dresch nem tartja magát műfajteremtőnek, pedig nagyon is az: nincs még egy alkotó, aki így ötvözné az amerikai fekete jazz harmóniavilágát és improvizációs technikáját a magyar népdalkinccsel és lelkülettel. Akinél e két eltérő világ ennyire míves és természetes egységet alkotna. Aki tényleg ennyire hamisítatlan „magyar jazzt” játszana. Dresch Mihály számára a zenélés az elmúlt harmincöt évben személyes identitáskeresés volt, befelé élt, belülről építkezett, konokul, következetesen járta a maga útját, függetlenül attól, hogy az mennyire tűnt korszerűnek vagy sikeresnek.
Dresch Mihály: „A népzene éppúgy életképes és ugyanúgy érzéseket fejez ki, mint a jazz. Sokféle szinten lehet hozzá közelíteni. Egy régi dallamot vagy egy jazzimprovizációt a maga keretein belül egyaránt mívesen próbálok eljátszani. A népzenét és a jazzt csak az különbözteti meg egymástól, hogy milyen szellemi töltéssel játszom. Nem akarok semmit sem belemagyarázni, ez adja magát. A gyimesi zenének például eleve sajátságos története van. Régies ízű. Nem vagyok népzenekutató, de úgy érzem, a gyökerei a honfoglalás előtti időkre nyúlnak vissza. Emellett személyes élményekhez is kötődik, jártam arra, láttam a tájat, ismerem az embereket. Ezek az élmények óhatatlanul megmozdulnak az emberben. Sonny Rollins darabjai egészen más érzéseket és élményeket indítanak meg bennem, másként hatnak rám, más hozzájuk a viszonyom. Ezek a zenék mégis békésen megférnek bennem. Egész életemben arra törekedtem, hogy érzékeltessem: az ember egyszerre szeretheti a legtisztább jazzmuzsikát és az eredeti népzenét. Egyszerre lehet korszerű és magyar. Mindenkinek megvan a maga története, élményvilága, ami beletapadt, beleégett a mindennapjai során. Ezeket a zenéket az életem részeként élem meg.”
Hogy ez mennyire így van, mutatja, hogy saját kvartettje mellett Dresch rendszeresen játszott népzenei együttesekben. A kilencvenes években például a mai világzenei színtéren roppant népszerű, akkoriban kizárólag autentikus parasztzenét megszólaltató Csík Zenekarban furulyázott. Az utóbbi években pedig gyakorta fújta azt a fából készített és szaxofonbillentyűkkel megszólaltatott, a népi furulyára emlékeztető hangszert, amelyet nemrég már saját névvel (fuhun) látott el.
Első kvartettjét 1984-ben alapította, melynek a kilencvenes évek közepéig gyakorta változott a felállása. Az első lemezeken Grencsó István (1956, fúvós hangszerek), Benkő Róbert (1949, bőgő) és Baló István (1954, dob) voltak a partnerei. Az 1993-ban megjelent Zeng a lélek című CD-n már Geröly Tamás (1954) dobolt és Lajkó Félix (1974) hegedült. Az 1995-ös Folyondár-on Lajkót Kovács Ferenc (1957, hegedű, trombita) váltotta fel.
1998 tavasza óta újra Baló István a kvartett dobosa, a bőgős pedig a fiatal Szandai Mátyás (1977) lett. Ettől kezdve a hangzás kiteljesedett, a magyar népzenei hatás, a jó értelemben vett nemzeti karakter hangsúlyosabb lett. Az Angliában kiadott Riding the Wind és a Szép csendesen című lemezt 2002-ben az Archie Shepp közreműködésével készült, nagy nemzetközi visszhangot kiváltó Hungarian Bebop követte. A 2004-es Egyenes zene a Gramofon szavazásán elnyerte Az év legjobb magyar jazzlemeze díjat. Dresch Mihály – a kvartett korongjai mellett – 2006-ban Borbély Mihállyal, 2013-ban pedig Lukács Miklóssal jelentetett meg közös albumot.
Az elmúlt évtizedekben Dresch Mihály számos rangos fesztiválra és jazzklubba kapott meghívást, fellépett többek között a Jazz &amp; Wine Festival-on Olaszországban, a Kalisz Festival-on Lengyelországban, a Jazz Brugge fesztiválon Belgiumban, a London Jazz Festival-on, a JazzFest Wien-en, a párizsi New Morning klubban. Pályafutása során olyan neves előadókkal lépett színpadra és készített felvételeket, mint John Tchicai, Archie Shepp, Roscoe Mitchell, Chico Freeman, Lee Konitz, David Murray és Dewey Redman. Bár Dresch teljesen egyedi zenei világot alakított ki, a mainstream jazztől sosem távolodott el teljesen, albumain rendre szerepel egy-egy örökzöld kompozíció is.
Díjak, elismerések: Az év jazz-zenésze (2005), Liszt Ferenc-díj (2007), Szabó Gábor díj (2010), Érdemes művész (2011),
JBSz
 
Forrás:
JÁVORSZKY Béla Szilárd: A magyar folk története, Budapest, Kossuth Kiadó, 2013, p. 241–246.

Dresch Mihály

Dresch Mihály egykori társa, Grencsó István (1956, Nyíregyháza) inkább az avantgárd irányába mozdult tovább, és lett annak hazai meghatározó egyénisége, műhelyteremtő figurája.
Erőteljesen egyéni stílusa először az 1979-ben alakult szombathelyi Masina Jazz Csoportban mutatkozott meg, majd Budapestre költözése után Dresch Mihállyal zenélt. 1985-ben alapította meg a változó összetételű, ma is aktív Grencsó Kollektívát. Emellett a kortárs/etno Makám, a kortárs/rock Kampec Dolores tagja, illetve a kísérleti jazzt és hiphop ritmusokat ötvöző Dubcity Fanatikz egyik kulcsfigurája volt. A triótól a big bandig mindenféle formációval koncertezett és készített felvételeket, zenei világában sajátosan keverednek a jazz, az etno, a pop, a rock, sőt régi magyar tánczenei elemek. Jószerivel sosem tudni, mivel rukkol elő legközelebb. Nemcsak a stílusok, de a különböző zenei korszakok között is meglepő könnyedséggel és magabiztossággal vándorol: egykor a kortárs avantgárd jazz irányából indult, a kilencvenes évek végén a századelő jazz-, illetve a negyvenes–ötvenes évek filmvilágát idézte meg, később a legfrissebb popzenékhez nyúlt, ezzel megmutatva a jövő jazzének egyik lehetséges irányát.
Nemcsak a zenei szövet, de az azt megszólaltató formáció is állandóan más és más. A nevének megfelelően valóban közösséget jelentő Grencsó Kollektívában eleinte kényszerű volt az állandó váltás, később már tudatosan cserélte a muzsikustársakat. Ahogy Grencsó fogalmazta, ezek a kívülről érkező és részben beépülő ötletek, impulzusok tartják elevenen az egészet. A rajongók és tisztelők persze nem mindig tudják kalandozásait követni, de idővel azért a helyükre kerülnek az albumok.
Grencsó István: „Mindenhol ugyanazt játszom, csak mindig az aktuális környezet adja meg annak végső formáját. De nemcsak a zenei szövet, hanem az azt megszólaltató formáció is állandóan más és más. A Grencsó Kollektívában eleinte kényszerű volt az állandó váltás, folyamatosan cserélődtek a muzsikustársak, de ma már tudatosan törekszem erre. Nagyon jó ez a folyamatos mozgás, hogy a Kollektíva hol kibővül, hol beszűkül. De mindig van egy stabil mag – Benkő Róbert bőgő, Jeszenszky György dob –, nagyon jól érezzük egymást, és körénk időről időre mindenféle zenészek csoportosulnak. Így állandóan van frissülés, ez a változás nem engedi megsavanyodni, megposhadni a zenét. Ezek a kívülről érkező és részben beépülő ötletek, impulzusok elevenen tartják az egészet.”
JBSz
 
Forrás:
JÁVORSZKY Béla Szilárd: A magyar jazz története, Budapest, Kossuth Kiadó, 2014, p. 246–247.
 
Kapcsolat:
<a href="http://www.grencso.hu/">http://www.grencso.hu/</a>

Grencsó István

Tökéletes szimbiózisban – Interjú Lukács Miklóssal

Cimbalomművész, régóta Dresch Mihály alkotótársa. Klasszikus zenei pályán kezdte, 1999-ben elvégezte a Zeneakadémiát, aztán Borbély Mihály révén bekerült a hazai etnojazz közegbe, és azóta e színtér egyik legkeresettebb és legmegbecsültebb muzsikusa. Saját együttesei, a Cimbiózis és a Lukács Miklós Quintet mellett többek között a Dresch Quartet, a Tóth Viktor Arura Trió, a Juhász Gábor Trió, a Balkán Jazz Project és a Both Miklós FolkSide oszlopos tagja. Emellett gyakorta duózik Balogh Kálmánnal, Dresch Mihállyal és Borbély Mihállyal. Nem mellesleg a kortárs zene avatott tolmácsolója, többek között szoros munkakapcsolat fűzi Kurtág Györgyhöz és Eötvös Péterhez, rendszeresen őt kérik fel új műveik bemutatójára.
Lukács Miklós 1977-ben többszörös hendikeppel indult, amikor világra jött: édesanyja albérletben, édesapja kollégiumban lakott, így jobb híján lekerült a nagyszülőkhöz Törökszentmiklósra. Mikor évekkel később visszakerült az aszfaltdzsungelbe, gyakorta panaszkodott migrénes fejfájásra, vitték orvoshoz, majd pszichológushoz, „gyógymódként” pedig a szülők beíratták a hatodik kerületi zeneiskolába.
A zeneiskolában Szakály Ágneshez került, aki nagyon hitt benne, még fél éve sem tanult, már benevezte a Rácz Aladár cimbalomversenyre, ahol aztán a serdülő korcsoportban második lett. A siker több szempontból is jókor jött, ambíciót, versenyszellemet hozott az életébe, az akkori egyetlen televíziós csatornában sokan felfigyeltek tehetségére, folyamatosan kapta a koncertmeghívásokat. Lévén konok és kitartó fajta, bírta a tempót, sikerrel felelt meg mindenhol, és sokáig úgy tűnt, senki és semmi nem állíthatja meg emelkedését a klasszikus zenei pályán. Amikor azonban 1999-ben kézbe vette zeneakadémiai diplomáját, fura mód minden megváltozott.
Fontos tudni, hogy egészen addig Lukács Miklós számára csak a klasszikus zene létezett. Legalábbis előadói szempontból. Édesapja tudatosan távol tartotta a cigányzenész pályától, hisz a nyolcvanas-kilencvenes évek fordulóján már lehetett látni, hogy annak a muzsikának közel sincs akkora keletje, mint néhány évtizeddel korábban. A klasszikus zene meg nemcsak egzisztenciát adhat, de amúgy is minden zene alapja.
Kamaszkorában a klasszikus zenén kívül persze Lukácsot is megérintették más műfajok, tizenhárom évesen például imádta a metált, maidenes pólóban és szegecses bőrdzsekiben járt. Nagyjából ezzel egyidőben fedezte fel magának a jazzt, elsőként Oscar Peterson trióját. S olyan mélyen megérintette annak szabadsága, hogy mivel időközben zongorázni is tanult, egy ideig komolyan fontolgatta, hogy a konzi után Binder Károlyhoz felvételizik a jazztanszakra.
Huszonkét éves koráig előadóművészként azonban kizárólag a klasszikus zene foglalkoztatta. Haladt a pályán, sikert sikerre halmozva. Tizenegy évesen az UNICEF egyik brüsszeli gáláján már szólókoncertet adott, később sokat turnézott az ELTE kamarazenekarával. 1997-ben szólistaként szerepelt a Budapesti Fesztiválzenekar Liszt: Hat magyar rapszódia című lemezén. 1998-ban az Egyesült Államokban a Concertante di Chicago kamarazenekar szólistájaként lépett fel, olyan nagy sikerrel, hogy a következő évadra is visszahívták. Úgy tűnt, tényleg övé a világ, neves zenekarokkal, karmesterekkel, művészekkel játszhatott, súlya volt a fellépéseinek. Így a diploma után csak ült otthon, és várta a jobbnál jobb felkéréseket. A telefon azonban nem akart csörögni.
Akkor már volt családja, már nem lehetett az addigi felelőtlen életet élni, így mit tehetett, mindent bevállalt, amit lehet. Nappal gyakorolt, zenét írt, hangszerelésekkel foglalkozott, este hétkor pedig bement az étterembe, és éjjel tizenegyig örökzöldeket zongorázott. A vendéglátózásból többek között Balogh Kálmán segítette ki, meghívta a Gipsy Bandjébe zongorázni, később beajánlotta maga több zenekarba. Aztán Borbély Mihály révén bekerült a hazai etnojazz vérkeringésbe, az elmúlt években megszámlálhatatlan formációban játszik/játszott, többek között a Borbély Műhelyben, a Dresch Quartetben, a Palya Bea Quintetben és a Mitsoura zenekarban. Olyan világsztárokkal muzsikált, mint Herbie Mann, Chico Freeman, Steve Colman, Archie Shepp vagy Uri Caine. Szakcsi Lakatos Bélával 2004-ben duólemezt készített, de kísérte Szalóki Ágit, Herczku Ágit és Bognár Szilviát is. Nem maradt hűtlen a klasszikus zenéhez sem, szólistaként a varsói, a hamburgi és a torinói filharmonikusokkal, illetve az Orchestre de la Suisse Romande-dal lépett fel, tavaly a világhírű Yehudi Menuhin fesztiválon szólókoncertet adott, utóbbi helyre jövőre is visszavárják.
Az utóbbi években főként a Dresch Quartetben, a Tóth Viktor Arura Trióban és a saját Cimbiozis zenekarában szárnyal, miközben művészetében a kortárs zene, a jazz és különböző népek zenéi tökéletes szimbiózisban állnak.
És a végére egy örömteli hír róla: 2022. december 13-án a Széchenyi Irodalmi és Művészeti Akadémia tagjának választották.
JBSz

Lukács Miklós

Művész, aki ugyanazt az egy, élethosszig tartó művet játssza

A hegedű hangszínét és kifejező erejét definiálta újra a jobb híján szintén a világzenei színtérhez sorolható Lajkó Félix, akinek szonikus világa erősen egyéni: magyar, roma és szerb népzene, kortárs hatás, illetve némi jazz keveredik benne. Az öntörvényű és kiszámíthatatlan vajdasági hegedűművész még Dresch Mihály zenekarában tűnt fel, úgy 1993 táján, aztán az évtized derekán bandával és anélkül is meghódította Budapestet. Azóta sokszor sok időre eltűnt, de mindig újra felbukkan, és különböző formációban ismét megcsillogtatja tudását. De lényegében továbbra is ugyanazt az egy, élethosszig tartó művet játssza.
Újat mondani róla továbbra is nehéz, az őt jellemző kettősség változatlanul igaz: istenadta tehetség, sorsa mégis – vagy tán épp ezért – kiszámíthatatlan. Lényegében ma sem jár sokkal előrébb, mint mondjuk öt éve, és ma sincs igazán elveszve. Úgy kezeli a hangszerét, olyat húz a vonójával, amit nem lehet tanulni, szívből és vérből muzsikál, néha a legelemibb zenei szabályokat is felrúgva. Játéka helyenként hamisnak tűnhet persze, el-elcsúszik a hangokkal, de a temperált hangköz csak európai beidegződés. S ha Lajkó valamire valóban nagy ívben tesz, az épp a beidegződés. És a megfelelni vágyás, illetve kötelezettség. 2009-ben New York-ban ráadást sem adott („nem éreztük, hogy kellett nekik”, nyilatkozta), ahogy a koncert utáni fogadáson is látványosan félrevonult. Miként mondogatja, neki teljesen mindegy, hogy Tokió, New York koncerttermeiben vagy egy kis szerbiai falu kocsmaközönségének játszik. Ahogy a változás, fejlődés hiányát firtató vélemények is rendre leperegnek róla. „Nem tudok kitalálni semmi újat. Mindig ugyanazt fogom az emberek fejéhez verni.” – nyilatkozta 2009-ben az Figyelőnetnek. Vagy 2012-ben a Lángoló Gitárokban Rácz Mihálynak: „Minden alkalommal mást kéne csinálnom? Nézd meg, a falusi hegedűsök életük végéig ugyanazt játsszák, ráadásul generációkon át.”
Lajkó Félix a vajdasági Topolyán született, a nyilas jegyében, Beethovennel egy napon. Zenekedvelő családban nevelkedett, amelynek korábban egyetlen tagja sem választotta a zenélést élet- és szakmai hivatásul.
Első hangszerével, a citerával tíz éves korában ismerkedett meg. Hegedűt két évre rá vett először a kezébe. Az alsófokú zeneiskolát három év alatt végezte el Kishegyesen. A szabadkai zenei középiskola második osztályát otthagyva indult el Budapestre, kölcsönkért hegedűvel, ahol a Dresch Quartet tagja lett. Azóta ingázik Budapest és Szabadka között, egyformán képviselve és összekötve az anyaországot és a Vajdaságot.
„A zeném alapját a hangszerem érzékenysége és sokszínűsége adja. Nem játszom semmilyen új stílusú muzsikát, csak járom a magam útját, improvizálok és zenét komponálok. Nem teszek különbséget zenei stílusok és irányzatok között; játszok népzenét, klasszikus muzsikát, rockot, bluest, jazzt és improvizatív dallamokat.”
Sok neves együttessel és egyéniséggel dolgozott. Tagja volt Szabados György együttesének, a MAKUZ-nak és Boris Kovač zenekarának, a Ritual Nova-nak. Számos alkalommal fellépett a világhírű japán bhutó táncossal, Min Tanaka-val, a francia Noir Désir zenekarral. Több koncertet adott Alexander Balanescu-val, Boban Marković rézfúvós roma zenekarával. Számos színházi előadáshoz írt zenét, például a Szabadkai Népszínház Közellenség című vajdasági underground operettjéhez, de komponált a Franciaországban élő, szintén vajdasági születésű, legújabban a budapesti Trafót igazgató Jozef Nadj (Nagy József) és Bozsik Yvette koreográfiaihoz is. Nevéhez fűződik az 1998-as szarajevói kulturális fesztivál, a Sarajevska Zima himnuszának megkomponálása. Számos nagyjátékfilmben szerepelt és róla forgatta Jancsó Miklós a Játssz, Félix, játssz! című kisfilmjét. 2000-ben zenét írt a Velencei Biennálé Új Atlantisz felé című projektjéhez. Főszerepet játszott Mundruczó Kornél Delta című filmjében, amelynek zenéjét is ő szerezte és játssza. 2008-ban a Magyar Filmszemlén a legjobb filmzene kategóriacímet nyerte.
Hegedűjátékával elbűvölte többek között New York-ot, Tokiót, Berlint, Londont, Amszterdamot és Bécset. A párizsi Théâtre de la Ville színpadának visszatérő vendége. 2001-ben vendége volt zenekarával Pina Bausch wuppertali fesztiváljának és ő nyitotta meg 2000-ben a monacói Grimaldi Forum kulturális és konferencia központot. 2001-ben, a franciaországi Magyar Év egyedüli fellépőjeként játszott az Avignoni Színházi Fesztivál keretén belül a Pápai Palota udvarán. Azóta különféle formációkban járja a világot és bűvöli el hegedű- és citerajátékával a nagyérdeműt. 2006 óta Brasnyó Antal brácsás kíséri ezen az úton.
JBSz
 
Forrás:
JÁVORSZKY Béla Szilárd: A magyar folk története, Budapest, Kossuth Kiadó, 2013, p. 264–267.

Lajkó Félix

Úgy érzem, a mai embernek hiányzik az a szerves, tisztán áttekinthető rendszerben építkező zenekultúra, amely például a tradicionális indiai zenére vagy elődeink erdélyi muzsikájára jellemző. Ugyanakkor úgy tűnik, jelenleg képtelenek vagyunk egy ilyen szintű, új zenei rendszer megalkotására, így a már meglévőkből próbáljuk darabonként összerakosgatni a fontosnak tartottakat. Ennek az „összelapátolásnak” az eredménye óhatatlanul egy töredékes kultúra.
Dresch Mihály
 
ELŐADÓK
Dresch Mihály - tenor- és szopránszaxofon, furulya, ének Lukács Miklós - cimbalom Szandai Mátyás - nagybőgő Baló István - dob
Kovács Ferenc - hegedű (3, 5, 6)
 
PRODUKCIÓS ADATOK
Szerző: Dresch Mihály, kivéve: track 2 - népdal, hangszerelte Dresch Mihály; track 5 és 6 - Dresch Mihály, népdalok felhasználásával; track 7 - Duke Ellington, hangszerelte Dresch Mihály, Lukács Miklós és Szandai Mátyás Felvétel és keverés: Kölcsényi Attila, Tom-Tom Studio, Budapest, 2006. szeptember 25-28.
Portréfotók: Huszti István Borító és Art-Smart: GABMER / Bachman
Producer: Gőz László Executive producer: Bognár Tamás
Készült a Nemzeti Kulturális Alap és az Artisjus Zenei Alapítvány támogatásával

Dresch Mihály Quartet - Árgyélus

Amikor Dresch egy szólóba belekezd, a figyelmes hallgató úgy érezheti, hogy olvassa, ahogy gondolkodik. A dallam kismadara rázogatja a szárnyait, felnéz, és nekivág felfelé, de közben érzi maga alatt a mélység vonzását. Erdőkön és mezőkön vág át, mire befejezi girbe-gurba útját. Dresch kétségtelenül perfekcionista, de sohasem ambicionálta, hogy bravúrokkal kápráztasson el bennünket. Viszont szívesen állt össze olyan muzsikusokkal, akik hasonlóan gondolkoznak, de bizonyos dolgokat másként csinálnak, mint ő. Több a kontraszt, mint az azonosság Dresch és az amerikai világnagyság Chris Potter között, aki nem csak szaxofonon, hanem basszusklarinéton is játszik. A két szaxofonos fokozatosan közeledik egymáshoz, de kisvártatva már nehéz elhinni, hogy ez az első közös lemezük.
 
ELŐADÓK
Dresch Mihály – tenor- és szopránszaxofon, fuhun Lukács Miklós – cimbalom Hock Ernő – nagybőgő Baló István – dob
Chris Potter – tenorszaxofon, basszusklarinét
 
PRODUKCIÓS ADATOK
Minden zeneszám Dresch Mihály szerzeménye, kivéve track 2, 5 (Chris Potter), és track 1 (Ed Blackwell, hangszerelte Chris Potter) A felvétel a Müpa Fesztivál Színházban készült, 2012. április 16-án Hangmérnök: Monoki Miklós Keverés és master: Szabó Viktor 
Borító: Huszár László / Greenroom 
Producer: Gőz László Label manager: Bognár Tamás
A lemez a Müpa Budapest Nonprofit kft-vel együttműködésben készült.

Dresch Mihály Quartet & Chris Potter - Zea

Dresch zenéje éppúgy merít az afro- és euro-amerikai idiómákból, melyekben egyszersmind benne rejlik a népzenei hagyomány. A Beatles is valami effélét tett, amikor a fekete blues adaptálásával teremtett új formát. Mi most afro-dzsessz elemekkel kombináltuk az európai klasszikus- és a magyar népzenét. Archie Shepp
 
ELŐADÓK
Archie Shepp - szoprán- és tenorszaxofon, zongora (4) Dresch Mihály - szoprán- és tenorszaxofon Kovács Ferenc - hegedű Szandai Mátyás - nagybőgő Baló István - dob (Dubán drums – model Baló)
Közreműködik: Balogh Kálmán - cimbalom (5)
 
PRODUKCIÓS ADATOK
Zeneszerző: Dresch Mihály, kivéve (4) - Archie Shepp Felvétel: Roxound Studio, Budapest Hangmérnök: Glaser Péter Mix és mastering: Erdélyi Péter
Borító - és portréfotó: Huszti István Belső borítófotó: Johann Sebastian Hanel Design: Meral Yasar Architect: Bachman
Producer: Gőz László
Az album megjelenését támogatta Nemzeti Kulturális Örökség Minisztériuma, a Nemzeti Kulturális Alapprogram és az Artisjus Zenei Alapítvány.
Külön köszönet: Carol Cass, Pallai Péter, Winkler János és Oravecz Zsolt.

Dresch Mihály Quartet, Archie Shepp - Hungarian Bebop

Az év legjobb magyar jazzlemeze, 2004  Gramofon 
Rájöttem, hogy a zene egész embert kíván, beleértve, hogy honnan és kiktől jön – az fog a hangszeren megszólalni. Rájöttem, hogy soha nem fogok tudni abból az indíttatásból muzsikálni, mint Coltrane, Griffin vagy a többi mester. Így támadt arra igényem, hogy a saját élményeimet játsszam. Ugyanis gyakorlás közben feltűnt, hogy miközben az első kis darabjaim létrejöttek, a nagyszüleimre gondoltam. Azóta is fontos ez az irány. Hogy az én szeretteim mindig ott legyenek a lelkemben. Dresch Dudás Mihály
 
ELŐADÓK
Dresch Mihály - tenor- és szopránszaxofon, furulya Kovács Ferenc - hegedű Szandai Mátyás - nagybőgő Baló István - dob
Balogh Kálmán - cimbalom (4, 5) Bólya Mátyás - koboz (6) Dresch Anna - ének (7)
 
PRODUKCIÓS ADATOK
Szerző: Dresch Mihály, kivéve track 4 (Dresch Mihály, Kovács Ferenc, Szandai Mátyás, Baló István, Balogh Kálmán); track 5 (hangszerelt Dresch Mihály) és track 7 (népdal) Felvétel: Arion Studio, Budapest, 2003. október/november Felvétel és keverés: Horváth János
Borító: Yasar Meral - Szilágyi Lenke fotói alapján Art-Smart: Yasar Meral
Producer: Gőz László Executive producer: Bognár Tamás
Készült a Nemzeti Kulturális Örökség Minisztériuma, a Nemzeti Kulturális Alapprogram és az Artisjus alapítvány támogatásával.

Dresch Quartet - Egyenes zene

Árnyékban lenni számomra annyi, mint nem a rivaldában, folyamatos ricsajban, dumálásban... Árnyék hűvösében figyelni, szemlélődni, tevékenykedni. Ez az árnyékban!
(Dresch Mihály)
 
Árnyék
Magam mögött húzom az árnyékom. Súrlódik az aszfalton, noha suhannia kéne, el ne kopjon még idő előtt. El ne szakadjon a szerelmes viszony, ami összeköt a lenti és a fenti világgal. Amíg. Amíg csak lehet.
(Jász Attila)
 
1. Váltakozások 10.06 2. Kinek mondjam 8.33 3. Magyarózdi 7.16 4. Ünnep 6.32 5. Nomád 3.59 6. Árnyékban 7.30 7. Hajnali Ballada (Latinovits a Fészek Klubban) 9.01
Dresch Mihály - tenor és szoprán szaxofon, fuhun, ének / tenor and soprano sax, fuhun, voice Lukács Miklós - cimbalom / cymbalom Gyányi Marcell - nagybőgő / double bass Csizi László - dob / drums
A lemezen hallható összes kompozíció Dresch Mihály szerzeménye. A felvétel a Pannónia Stúdióban készült 2020-ban. Felvétel, keverés: Kopcsik Márton - Bresaola Studios, Budapest.
Producer : Horváth László Rajz: Dresch Anna
Fotó: Mészáros Zoltán Nyomdai előkészítés: Kiss Dóra, Szilasi Marianne

Dresch Quartet - Árnyékban

Bár nem kötődik szorosan a táncházmozgalomhoz, tágabb perspektívából rátekintve a hagyományok megújításának legalább annyira szerves részét jelenti az a szellemi-zenei áramlat, amelyet a magyar jazzen belül Szabados György indított el, és amelyet később Dresch Mihály teljesített ki. Lényegében ugyanazt a bartóki gondolatot próbálják megvalósítani az afroamerikai gyökerű jazz esetében, mint a századeleji nagy elődök az európai klasszikus zenében: a magyar népzenét anyanyelvként integrálni bele. Olyan művészi szinten ötvözni e két, látszatra nehezen összeegyeztethető világot, hogy abból valódi új minőség szülessen.  Némi eufemizmussal: megteremteni a magyar jazzt. 
Mindez persze nem azonos azzal, amit a világzene etno-jazz vonulatában sokan tesznek: vérbeli jazzharmóniák felett/között parasztzenei motívumokat vagy arra hajazó utánzatokat fújnak, ütnek, énekelnek, esetleg pengetnek. Némi epével úgy is fogalmazhatnék: közismert dallamokhoz nyúlva igyekeznek palástolni a valódi mondanivaló hiányát. Itt sokkal inkább azokról a muzsikusokról van szó, akik a népzenét és a jazzt egyaránt kellő mélységben ismerik, szeretik és művelik. S műveikben úgy szervesítik a kettőt, hogy ettől egyik sem lesz kevesebb. Mi több, olyan új és veretes szonikus egység születik, amely mindkét zenekultúra értékeit magában hordozza. Éppúgy, ahogy Bartók Béla, Kodály Zoltán vagy Lajtha László e témában oly gyakran idézett művei.

Kapcsolatok

Kinek mondjam? - Dresch Quartet

Magyarózdi - Dresch Quartet

Férfi-ének - Dresch Quartet

Dresch Quartet a magyar kultúra napján

01 Dresch Quartet - Váltakozások.flac

05 Dresch Quartet - Nomád.flac

04 Dresch Quartet - Ünnep.flac

02 Dresch Quartet - Kinek mondjam.flac

03 Dresch Quartet - Magyarózdi.flac

06 Dresch Quartet - Árnyékban.flac

07 Dresch Quartet - Hajnali Ballada.flac

Dresch Mihály

Grencsó István

Lukács Miklós

Lajkó Félix

Dresch Mihály Quartet - Árgyélus

Dresch Mihály Quartet & Chris Potter - Zea

Dresch Mihály Quartet, Archie Shepp - Hungarian Bebop

Dresch Quartet - Egyenes zene

Dresch Quartet - Árnyékban

Etnojazz

Benkő Róbert

Baló István

Kovács Ferenc (hegedűs, trombitás)

Hock Ernő

Geröly Tamás Sándor

Szandai Mátyás

Zeng a lélek

Hungarian bebop

Ritka madár

Live in Cologne

Folyondár

Kapu és kert

Mozdulatlan utazás

Gondolatok a régiekről

Fuhun

Élő nád

Révészem, révészem

Sóhajkeserű

Tördelős

Zea

Túl a vizen

Egyenes zene

Árgyélus

Férfi-ének - Dresch Quartet

Kata - Dresch Quartet

Kinek mondjam? - Dresch Quartet

Legényes - Dresch Quartet

Magyarózdi - Dresch Quartet

Váltakozások - Dresch Quartet

Dresch Quartet - Interjú

Dresch Quartet a magyar kultúra napján