Band/name

Az új, elektronikus szintipop zenét játszó zenekarok egyik nagy ígéretét Szilágyi Gábor (ének, billentyűsök) alapította 1988-ban – további tagok: Clavier Charlotte (ének), Garam Péter (billentyűsök) –, mely az akkoriban nemzetközileg divatos, angolszász alapokon nyugvó, amerikai hangzású elemekkel ötvözött szintis technopop zenét játszotta. Sikerrel vett részt az AORTÁ-n, több dallal szerepelt A rock gyermekei sikerlistáján (Valami bizarr dolog, Dr. Beat, Őrült évek, Boszorkányszombat), s kezdetben úgy tűnt, hogy az elektronikus szintipop első számú hazai kedvence lesz. 1989-ben azonban – nem utolsósorban kiváló menedzselésének köszönhetően – a Bonanza Banzai elhúzott mellette, és 1990-ben hiába jelent meg bemutatkozó nagylemeze, a szintipop rajongótábora addigra elkötelezte magát.
JBSz–SJ
 
Forrás:
JÁVORSZKY Béla Szilárd, SEBŐK János: A magyarock története 2 (1980–90-es évek), Budapest, Kossuth Kiadó, 2019, p. 404.

Dr. Beat

Dr. Beat koncertfotók 2009. december 28.

A sikeres kezdetek után Hevesi István tovább folytatta amatőröket menedzselő vállalkozását. 1986-ban a kétévente megrendezésre kerülő Országos Amatőr Pop Rock Jazz Találkozók elő- és középdöntőjét az Almássy téri Szabadidő Központban rendezték meg, Hevesi ekkor adta a rendezvénynek a szakmai körökben elfogadott AORTA nevet. Meghívta a műfajjal hivatalból foglalkozó intézmények (MHV, ORI, AIB, IRI, OSZK) képviselőit, tekintsék meg a kínálatot. Hátha a győztesek ideiglenes működési engedélyt kapnak az ORI-tól, hátha felvételt készít velük a Magyar Rádió, hátha kiadja őket a Hanglemezgyár. Hevesi úgy vélte, az amatőrmozgalom igazi aranybánya lehetne. 
1986-ban – a rockpangás évében – csak a Budapest-Pest megyei területi elődöntőkben száznegyven zenekar lépett fel. Az AORTA keretében még három területi döntőt rendeztek Győrben, Tamásiban és Szolnokon, közel hasonló részvétellel. Csaknem hatszáz zenekar aktivizálta magát azért, hogy a döntőbe kerülhessen. Közülük tizenhárman – Ars Légió, C’est La Vie, El Paraiso, Exotic, Ippolit Matvejevics, Kamarilla, Kézi-Chopin, LP, Milleneumi Földalatti Vasútvonal, Newox, Rizikó, Új Centrál, Új Menüett – jutottak el az augusztus 9-i salgótarjáni döntőbe.
A végső sorrend: 1. Exotic, Új Menüett; 2. LP; 3. Ippolit Matvejevics. Dicséretet kapott a Kézi Chopin, a C’est la Vie és az El Paraiso. A díjazottak közül az Exotic a maga profizmusával kiemelkedett a mezőnyből. Joggal írta róluk a döntőről tudósító Magyar Ifjúság újságírója: „ha ők indul(hat)nak az Interpopon, most nem Napoleon Boulevardnak hívnák a győztest, hanem Exoticnak.” 
Két évvel később, a második AORTA-n ismét gazdag volt a felhozatal. Ez a rendezvény egyben a Ki mit tud? előselejtezőjének is számított, mert az országos vetélkedő pop-rock kategóriájában indulók az itteni győztesek közül kerültek ki. Ezúttal huszonnyolc zenekar jutott az elődöntőkig, közülük a zsűri a következőket juttatta a Ki mit tud? országos televíziós válogatójára: Bass College (Pécs), Company (Tatabánya), Dixieland Band (Hódmezővásárhely), Excelsior (Miskolc), Item Klan (Pécs), Kabinet Rt (Miskolc), Kamera 06 (Debrecen), Kortársak (Kecskemét), Radír (Sopron), Relax (Budapest), Swetter (Miskolc), Testcselpuszi (Székesfehérvár), Trico (Budapest). A második AORTA-n a fődíjjal járó ORI-engedélyt a Swetter és a Morris zenekar kapta.
A versenyt 1990-ben is megrendezték, de a rendszerváltozással az amatőr mozgalom helyzete megnehezült. Már csak nagy nehézségek árán lehetett huszonnégy zenekart összehozni a döntőre. A korábbi évek eufóriája, nyüzsgése véget ért, a létszám a két évvel korábbi ötödét sem érte el, és a színvonal is arra vallott, hogy ennek a paternalista rendezvénynek bealkonyult. A verseny győztesei: Pop – 1. Szilánkok, 2. Swingapur, 3. Ladánybene 27; Heavy metal – 1. Impulzus, 2. Butchers, 3. Jack Daniel’s Kommando; Avantgárd – 1. Klán Gruppensex, 2. Virus 63, 3. Magyar Vizsla; Jazz – 1. Relax ’90, 2. Manusok, 3. Ham and Eggs

AORTA

A rendszerváltozás után a korábbi monolitikus, felülről beszabályozott, vertikálisan tagolódó poprockkultúra helyét Magyarországon is egyre inkább a több pólusú, horizontális, erősen differenciálódó popkultúra vette át. Ennek az egykori megtűrt underground vagy a támogatott mainstream éppúgy részét képezte, mint a tiltott, marginalizálódó rétegkultúrák vagy a késő Kádár-korszakban születő új ifjúsági szubkultúrák. A kilencvenes években jól elkülönülő fő ág jött létre: az értékorientált, új zenei-ideológiai törekvéseket magába foglaló alternatív kultúra (újhullám, kortárs rock, világzene, grunge, újprogresszívek), a piacorientált, popularitásra törekvő, fogyasztói kultúra (diszkó, house, euro-dance, szintipop, fiú és lányzenekarok, rap), valamint az agresszív, szélsőséges, ezért marginalizálódó kultúra (skinhead, hardcore). 
                     
Nem jött létre önálló alternatív közeg
A popkultúrának ezek az egymástól markánsan elkülönülő irányzatai már a kádári puha diktatúra utolsó éveiben is léteztek. Akkor egyértelműen úgy tűnt, hogy a beatgeneráció tagjainak pozíciókba kerülésével, az egyre szélesedő, új középosztályának létrejöttével, az iskolarendszer átalakulásával, kiterjedésével összhangban az alternatív kultúrából lehet az új mainstream. Aztán a rendszerváltozást követően hamar nyilvánvalóvá vált, hogy egyrészt az alternatív kultúra régebbi és újabb képviselői nem tettek komoly kísérletet arra, hogy a mainstreamtől eltérő kulturális-zenei-piaci-média közeget hozzanak létre, másrészt nem állt szándékukban a létező, elavult struktúra átalakítása sem.
Bár a rendszerváltozás idején a megalakult kis kiadóknál számos alternatív produkció kapott nyilvánosságot, a remélt áttörés, az országos ismertség nem következett be. Csupán annyi történt, hogy megjelentek a régóta kiadásra váró vagy korábban parkolópályára kényszerített produkciók, amelyek a beatkorszakkal ellentétben már nem nemzedéki, hanem csak szűk – igaz, véleményformáló – értelmiségi-baráti-egyetemi-főiskolai-újságírói körben terjedtek, hatottak.
Csaknem hasonló sorsra jutottak (leszámítva a legendásodás folyamatát) a nyolcvanas évek második felében startoló, tehetségkutató vetélkedőkön, kis klubokban felbukkant előadók. Az alternatív létből kellő nyilvánosság, közönség- és médiatámogatás hiányában ők sem tudtak továbblépni a születő újkapitalizmus szigorú törvényei között. 
Bár kezdetben a magyar alternatív rockzenekarok is szép számmal szerepeltek a multik üzleti terveiben, ezeket később módosították, mert a kiadók portfóliójában – a nemzetközi trendeket és a piaci logikát követve – mindinkább a profitorientált produkciók kerültek előtérbe. A kilencvenes évek elején már csak azok jöhettek számításba (Kispál és a Borz, Tankcsapda, Nyers, PUF, Quimby), akik átküzdötték magukat a hazai vadkapitalizmus akadályain, és eközben kellő népszerűséget is szereztek ahhoz, hogy érdemes legyen szerződtetni őket.
Az alternatív kultúra kibontakozásának és áttörésének esélyeit rontotta, hogy bár a nyolcvanas évek végén nálunk is megjelentek a kortárs rockkal szimpatizáló darkok, gothok, rapperek, újromantikusok. Magyarországon ezek a csoportok társadalmi méretekben jelentéktelenek voltak azokhoz a tinédzser tömegekhez képest, akik körében már a piackonform magatartásforma és gondolkodásmód, a fogyasztásra szocializálódó kapitalizmus vált általánossá. 

Trendkövető tinédzserek
A nyolcvanas években az új technikai innovációk, a CD, a videóklip és a VHS-kazetta megjelenése alapvetően alakította át a poptermelés és -fogyasztás szerkezetét. Magyarországon ezek a változások – a szokásos sokéves fáziskésésnek köszönhetően – épp a rendszerváltozás idejére estek. Amikor 1988 őszén megjelent az első CD, hivatalosan még csak pár száz lejátszó készülék volt az országban. Elsőként az Omega és a Neoton albumát nyomták ki 2-2000 példányban, amelyeket először az őszi BNV-n árusítottak 550 forintért. Aztán Székesfehérvárott – Kelet-Európa első CD-gyárában – nagyban is megkezdték a termelést. Bár a termékek 80 százaléka eleinte a nyugat-európai piacra készült, a VTCD 1990 óta hazai CD-k kiadásával is foglalkozott. Eleinte évi 12-15 kiadványt vállaltak fel ezer-ezer példányban (olyan előadóktól, mint a Bikini, az Első Emelet, a Hungaria, Katona Klári, Komár László, Koncz Zsuzsa, Máté Péter, a Napoleon Boulevard, a Neoton, az Omega és Szécsi Pál), de Koltai Róbert Sose halunk meg című filmjének zenéje már tömegsikert aratott (20 ezret adtak el belőle).
A változásokat elősegítette, hogy a nyolcvanas évek fordulóján ezek a műfaji, üzleti, technológiai változások nálunk egybeestek a nemzedékváltással. És a nagy többség számára a pop is fogyasztási cikk lett. A kilencvenes évek elejétől a hazai popüzlet már különböző stílusokba, trendekbe sorolva szállította a fogyasztásra szánt termékeket, sztárokat. Az új tizen- és huszonéves korosztály pedig hamar a kereskedelmi rádiók és televíziók befolyása alá került, a kommersz popcorn-kultúra (vagy hazai megfelelőjének) fogyasztója lett. A kereskedelmi szempontok szerint kialakított kínálatba nem fértek bele sem a hazai, sem a külföldi alternatív vagy progresszív zenei törekvések sem. A world music sokáig éppúgy periferiális jelenség maradt nálunk, mint a grunge vagy a hip hop.

Válságban a koncertszervezés
A kilencvenes évek elején a közönségigények átalakulását, a piaci változásokat, a tradicionális rockzenei stílusok, formák, üzletágak iránti érdeklődés csökkenését már jelezték a különböző listák, nézőszámok, mutatók. 1991-ben az eladott lemezek alapján készülő sikerlistát már a Bonanza Banzai vezette, Gergely Róbert, a Manhattan, az Edda és Szandi előtt, miközben a Top 10-be még olyan előadók és formációk fértek be, mint a Locomotiv GT, Demjén Ferenc, Zámbó Jimmy, a Republic és a Rapülők. 
Aztán 1992-ben a Magyar Hírlap közölte az ország egyik leglátogatottabb vidéki nyári koncerthelyszíne, az Agárdi Popstrand statisztikáját, ahol 150–260 forintos jegyárak mellett a legtöbben (4000-en) az Edda fellépésére váltottak belépőt, ezt követte a Manhattan (1500), a Pa-Dö-Dö (1400) és az R-Go (1400). Miközben Demjén Ferenc és a Republic 1000–1000, az AD Stúdió, Deák „Bill” Gyula, az Exotic, Vincze Lilla és Zorán mindössze 300–400 nézőt vonzott. A Neotonra Pécsett 3000 fős koncerthelyen 400-an voltak kíváncsiak, az Eddára és a Pokolgépre 1000 fős bulihelyen 630, illetve 560 néző váltott jegyet, ugyanakkor az R-GO 70–100 fős jegyeladásokkal turnézott. 
A Tavaszi Fesztivál-on Koncz Zsuzsa három telt házas koncertet adott a Budapesti Kongresszusi Központban, amelyeknek az összköltsége 803.200 forint volt. A jegyeladásokból, reklámból származó bevételek 864.000 forintot tettek ki, így tehát a vállalkozás koncertenként 20-20 ezer forint nyereséget hozott. Demjén Ferenc viszont hiába töltötte meg az Erkel Színház nézőterét, lemezbemutató koncertjének összbevétele csak 366.400 forint volt, ugyanakkor a fellépés költsége 409.800 forintra rúgott. Vagyis ebben az esetben a telt ház is 43.400 forint ráfizetést eredményezett. Szponzor nélkül ezért a továbbiakban már a legnagyobb sztárok sem koncertezhettek.
Az alternatívoknak és a feltörekvőknek ennél jóval rosszabbul ment. A 800 ezer forintos költségvetésű, háromnapos HungaroCarrot fesztivál például 400 ezer forint veszteséget hozott a Petőfi Csarnokban. Ugyancsak hasonló nagyságrendű bukás volt a Ring Kiadó reprezentatív gálája, amelyen A Rock gyermekei és a Csillag születik akció legtehetségesebb zenekarai vonultak fel, és amelyre 520 néző váltott jegyet.

A sztárcsinálók
Magyarországon a rendszerváltozás idején a nagy gyakorlati tapasztalattal rendelkező zenészek – menedzserként, művészeti vezetőként, igazgatóként – leszerződtek a megalakuló hanglemezkiadókhoz (Nívó, Proton, Rákóczi, Magneoton, Rózsa, Craft), majd a multinacionális cégek betelepülésével elfoglalták azok felkínált igazgatói, ügyvezetői székeit. (Szigeti Ferenc – Zebra, Universal, Benkő László – Hungaroton, Pásztor László – Warner)
A kilencvenes években a nagy öregek mellett megjelentek a hazai show bizniszben azok a zenész üzletemberek is (Környei Attila, Berkes Gábor, Pierrot, Hauber Zsolt, Tabár testvérek), akik pályájukat a nyolcvanas évek végén sikeres vagy kevésbé sikeres zenekarokban kezdték, és gyorsan kifutó karrierjük után a kilencvenes évek elejétől producerként vagy menedzserként kívánták hasznosítani tapasztalataikat, kapcsolataikat. Mivel a multik egyre kevesebb figyelmet fordítottak a magyar előadókra (inkább a készárut vették át a beszállítóktól), ezeknek a független lemezkiadóknak, producereknek, zeneszerzőknek még nagyobb tér nyílt felfedezetteik befuttatására.

Dr. Beat

Zeneszöveg

Kapcsolatok

Dr. Beat koncertfotók 2009. december 28.

AORTA

90s mainstream pop

Clavier Charlotte

Garam Péter

Szilágyi Gábor

Dr. Beat

III

Future Sound Of Budapest

Boszorkányszombat

Őrült évek

Dr. Beat

Valami bizarr dolog