Előadó

Dogs

Az 1960-as évek második felének jelentős beat/rockzenekara. A Scampolo leállása után 1965 decemberében Komár László és Maka Béla alapította. Felállás: Komár László (ének), Tőricht György (szólógitár), Bertalan „Güzü” István (ritmusgitár), Maka Béla (basszusgitár), Bálint István (dob). 1966-ig szólistaként Komár kedvese, Zalatnay Sarolta is velük énekelt, amíg Frenreisz oldalán át nem csábult a Metróhoz.

Ez volt az első zenekar, amelyben az akkordgitáron külön szólamokat játszottak. A zenekar hároméves pályafutása alatt többször átalakult. A Liversing legnagyobb riválisa volt, virágkorát a Demjén testvérekkel élte. Demjén Ferencet és Demjén Istvánt az új billentyűs, Králik János hívta, aki a Dogs szervezője, vezetője is lett. Szülei jó anyagi helyzetének köszönhetően a legjobb felszerelést sikerült beszerezniük, 1966-ban a Népstadion melletti Gumigyári Klubban találtak állandó helyre.

1966 őszén egy EP-jük (Gimmie Some Lovin', I Am a Believer, I Cant Make Your Way, Végre nálad lehetek) jelent meg, utóbbi dal Demjén Ferenc első magyar nyelvű szerzeménye. Nem sokkal később egy kislemezük (Sötét alagút / Hova siet ez az élet) is kugurult, az 1967-es Táncdalfesztiválon Wittek Máriát kísérték a Keresek egy fiút című dalban, Több más táncdalénekest (Máté Péter, Koncz Zsuzsa, Mátrai Zsuzsa) is kísértek, 1967 nyarán állítólag ők voltak az elsők, akik Jimi Hendrix számait Magyarországon játszották.

Amikor 1967 decemberében a Demjén testvérek átigazoltak a Liversingbe, a Dogs nagy korszaka véget ért. Bár Rózsi helyére Török Ádám került, és rövid ideig Orszáczky Miklós, Lakatos „Bögöly” Béla és Presser Gábor is forgolódott körülöttük, a Dogs a továbbiakban már nem futott olyan sikeres köröket. 1968-ban rövid időre fuzionált a Geminivel (Gemini-Dogs néven játszottak), de ez a vállalkozás sem volt életképes. 1969 tavaszán Demjén Ferenc visszatért, testvérét azonban már nem hozza magával. A zenekar billentyűse Vadnai László „Kuksi” lett, az addigi ritmusgitároz Bertalan Güzü pedig beült a dobok mögé. Az ORI nyomására hamarosan nevet változtattak, és a Meteorként folyatták tovább.

JBSz–SJ

 

Forrás:

JÁVORSZKY Béla Szilárd, SEBŐK János: A magyarock története 1 (1960–70-es évek), Budapest, Kossuth Kiadó, 2019, p. 192.



Frissítve: 2024-12 , Jávorszky Béla Szilárd – Sebők János