Előadó

Dinnyés József

A szegedi születésű dalszerző, „daltulajdonos”, énekes, gitáros 1966-ban az Angyalok zenekarnak kezdte (mint basszusgitáros), majd 1967-ben a Veress Miklóssal közösen írt – kölcsönzakóban és kölcsöncipőben előadott – dalával (Karrier) második lett az első (és végül egyetlen) hazai pol-beat fesztiválon. Gitáros-szájharmonikás megjelenése, és közéleti témákkal foglalkozó dalai miatt a sajtóban előszeretettel Bob Dinnyésként (más néven a magyar Bob Dylanként) emlegették, és ez a skatulya később is elkísérte, függetlenül attól, hogy Dinnyést inkább a magyar költészet, mint az amerikai dalszerző közérzeti meglátásai foglalkoztatták.

A Karrier felkerült a pol-beat fesztiválról kiadott egyik kislemezre, az első önálló kiadványa, az Aranyos emberek 1970-ben jelent meg (a négyszámos EP-n a címadó saját dalon túl két megzenésített Buda Ferenc- és egy Morgenstern-vers hallgató), és bár folyamatosan járta az országot, és énekelt hivatalos rendezvényeken, önálló albuma csak a nyolcvanas évek közepén jelenhetett meg (Dinnyés József, 1985). Majd újabb hat évre kellett várni ahhoz, hogy újabb LP-je lásson napvilágot (Kín és dac – Dinnyés József dallamai magyar költők verseire, 1991). Majd 1992-ben jött Bob Dylan dalainak átértelmezése (Ezt nem fújta el a szél).

A kilencvenes évek derekától sorra jöttek ki az újabb és régebbi Dinnyés-dalokat tartalmazó kazetták, később CD-k. 

2021. március 15-én szívinfarktusban halt meg.

JBSz

 

 

Frissítve: 2023-4 , Jávorszky Béla Szilárd

Kapcsolatok