Az 1980-es évek „állami rockzenekara”.

Megalakulása a legnagyobb vihart kavarta. 1979 nyarán három élvonalbeli együttes zenészeiből – Papp Gyula (ex-Skorpió, billentyűsök), Szűcs Antal Gábor (ex-Skorpió, szólógitár), Németh Gábor (ex-Skorpió, dob), Németh Alajos (ex-Mini, basszusgitár) és Vikidál Gyula (ex-P.Mobil, ének) – alakult, és létrejöttét elsősorban a P.Mobil rajongóinak körében kísérte nagy felzúdulás. A Dinamitot sokáig „állami rockzenekarként” emlegették, Vikidál Gyulát pedig a sajtó kinevezte „az év dezertőrének”.

Tény, az együttes megalakulása egybeesett a „fekete bárányok” (P.Mobil, Beatrice, Hobo Blues Band) születésével, és a kívülállást, önállóságot hangsúlyozó, lázadást jelképező zenekarok közönsége nem tudta ezt elfogadni őket, különösen a korábban bálvánnyá emelt Vikidáltól nem. Nem segítette népszerűségüket, hogy éppen ők nyilatkozták először az Esti Hírlap-ban, hogy a jövőben „őszinte, kőkemény rockot” szeretnének játszani. Augusztus 12-én a Budai Ifjúsági Parkban rendezett bemutató koncertjükön aztán kiderült, hogy tisztes mesteremberek módjára semmivel sem nyújtanak többet, mint a kemény rockzene időközben alaposan megismert bombasztjai, zenei-szövegi sablonjai. Az MHV ennek ellenére gyorsan két kislemezt (Igazság / Mi ez az érzés, Aluljárók fia / Neked adnám a világot) jelentetett meg tőlük, ősszel országos turnéra indultak, majd decemberben megkezdhették első nagylemezük felvételét, és – a magyar rock történetében addig egyedülálló eseményként – egyéves születésnapjukat már albummal ünnepelhették.

A korábban magabiztos, nagyhangú nyilatkozatokat tévő együttes nagylemeze azonban kemény kritikákat kapott. Pesti Műsor: „A korong inkább a Dinamit egyéves munkásságának életműve, semmint előremutató alkotásnak nevezhető”. Ifjúsági Magazin: „Olyan ez a lemez, mint az a konzerv, amelynek lejárt a szavatossági ideje. Meg lehet enni, mert nem romlott, de az ízek már elvesztek belőle. A Dinamité a leggyengébb rocklemez az eddig lemezhez jutott rockegyüttesek közül. Az eredmény a semminél több, a valaminél kevesebb.”

A Dinamit némely dalszövege kifejezetten mosolyt fakasztott, és hogy ezek simán átjuthattak a másokkal szemben oly szigorú „Sáncdalbizottság”-on, megint csak feltételezésekre adott okot. És miközben arról nyilatkoztak, hogy nem azért játszanak rockot, mert divat, hanem mert ezt tartják a „legőszintébb, legközvetlenebb megnyilvánulási formának”, azt is elkotyogták, hogy Szűcs Judith második lemezére is írtak dalokat, és a diszkókirálynőt több külföldi fellépésén is kísérték.

„A fiatalok társadalmi problémáiról akarunk szólni, de úgy, hogy a jót is megénekeljük, nem csak a rosszat. És az a srác, aki nemrég egyszer-kétszer talán szégyellte, hogy ő melós, most végre tiszta szívvel és büszkén üvöltheti válaszul Gyulának és a Dinamitnak: munkás vagyok” – nyilatkozták teljesen komolyan, de hiába igazolták le a Beatricéből Lugosi Lászlót, hiába vonták be a slágerszövegíró S. Nagy Istvánt, az 1981 novemberében megjelent második album (Híd) kapcsán továbbra is kíméletlen kritikákat kaptak. Végül a zenekar tagjai is belátták, hiába volt ötéves exkluzív szerződésük az MHV-val, 1982 elején a televízió Pulzus című műsorában bejelentették, hogy a „sajtó lehetetlenné tette további működésüket”.

Aztán közel harminc év után 2009-ben bejelentették az együttes újjáalakulását, új énekessel (Kálmán György) és basszusgitárossal (Zselencz László). Sőt, 2010-ben új stúdióalbumot (Játszd, ahogy akarod) publikáltak a Rockinform magazin mellékleteként 2011-ben Jankai Béla lett az új billentyűs. 2014-ben Rudán Joe csatlakozásával átmenetileg két énekesük volt, de végül csak Rudán maradt, Jankait pedig előbb Laki Zoltán, majd Hornok István váltotta. 2019 májusában egyetlen koncertre összeállt a Dinamit klasszikus felállása. 2019 augusztusában Rudán Joe helyére Scholtz Attila érkezett.

JBSz–SJ

Forrás:

JÁVORSZKY Béla Szilárd, SEBŐK János: A magyarock története 1 (1960–70-es évek), Budapest, Kossuth Kiadó, 2019, p. 386–387.

Kapcsolat:

https://www.facebook.com/dinamitegyuttes/?locale=hu_HU