Szintén Szabados és Dresch Mihály nyomdokain lendült neki a Dél-alföldi Szaxofonegyüttes. 1992-ben három olyan fiatal szaxofonos – Ágoston Béla, Szokolay Dongó Balázs, Burány Béla „Pöcök” – alapította, akik a történelmi Alföld déli vagy délkeleti részén születtek és ott is nőttek fel. A térség, ahonnan származnak nemcsak azért fontos számukra, mert gyökereik ott találhatók, hanem mert határvidék, ennek köszönhetően a Balkán is érezteti hatását zenéjükön. Népzenei gyökerek és zabolátlan jazzimprovizációk, kellő nyerseséggel, kellemmel és lendülettel – nagyjából ez jellemezte produkciójukat. Műsorukban népzenei feldolgozások, népi hangszeres darabok mellett olyan jazzes variációk is jelen voltak, melyek tánczenei gyökerei a népi és jazzritmusok világába kapaszkodtak. Zenei irányultságuk tükröződött hangszerválasztásukban is: a hagyományos instrumentumok mellett a duda, az ütőgardon, a népi furulyák és a körtemuzsika éppúgy szerepet kapott náluk, mint a dorombének. Három remekbe szabott korong maradt utánuk.

Forrás:

JÁVORSZKY Béla Szilárd, A magyar jazz története, Bp., Kossuth Kiadó, 2014, p. 247–249.