Band/name

Csoóri Sándor (népzenész)

A Sebő együttes mellett a folkmozgalom másik fontos oszlopa az 1973-ban alakult Muzsikás – Sipos Mihály (1948, hegedű, citera), Hamar Dániel (1951, bőgő), ifj. Csoóri Sándor (1956, duda, tekerőlant, koboz, brácsa) –, amelyhez már a kezdetektől „állandó vendégként” csatlakozott a Sebő-együttesben zenélő, korábban népi táncosként ismert Éri Péter, aki hivatalosan 1979-ben lett a zenekar tagja.
Sebőékhez hasonlóan Hamar Dánielék is az eredeti parasztzene megismertetésére és terjesztésére esküdtek fel, igyekeztek azok művelőitől („a muzsikásoktól”) eltanulni, ellesni a hiteles zenélési módot. 1974-ben megkapták a Népművészet Ifjú Mesterei címet, még ugyanebben az évben a Fővárosi Művelődési Házban megnyílt a Muzsikás klub. Heti rendszerességgel zajlott ott tánc- és énektanítás, diavetítés, szabad tánc, sok egyéb program, és tulajdonképpen ezt az új „városi szórakozási formát” nevezték attól kezdve táncháznak. Az idők során további táncházak – Bem rakpart, Vár, Műszaki Kollégium, Belvárosi Ifjúsági Ház, Kassák klub – létrehozásában is részt vettek. 1977-ben pedig az Élő népzene sorozatot az ő debütáló nagylemezük nyitotta, amelyen a magyar nyelvterület különböző tájairól gyűjtött dallamokat szólaltattak meg.
A Muzsikás az évtized végén az elsők között nyitott – anélkül, hogy elveit feladta volna – a szélesebb közönség felé. 1979-ben a Hobo Blues Banddel, majd a Fonográffal adtak közös koncerteket, sőt, turnéztak is velük, időnként pedig – sokak meglepetésére – rockzenészekkel közös sessionökben és éneklésekben vettek részt. Az első hollandiai útjukon a Munich Records felvett velük egy, a korabeli magyar viszonyokhoz képest elképesztő kiállítású lemezt (Kettő, 1980), amelyen egy pécsi amatőrénekes, a később komoly néptáncos pályát befutó Vincze Zsuzsa énekelt: nem vált be, túlságosan lámpalázas természet volt, maradt a néptáncnál, mind a mai napig. Ekkor döntöttek úgy, hogy átcsábítják magukhoz az akkor a Sebő együttesben éneklő Sebestyén Mártát, és már vele indultak az első tengerentúli turnéra (Ausztrália, Új-Zéland), illetve rögzítették a következő lemezt, amelynek megjelenését mindenekelőtt az azt zenei rendezőként jegyző Szörényi Leventének köszönhették. Szörényi tanította meg nekik, hogy többek között ne két mikrofont körbeállva készítsenek felvételeket, hanem – ahogy a rockzenészek – sávonként rögzítsék a hangszerek hangját, Szörényi Szabolcs pedig basszusgitáron segítette őket a vaskosabb hangzás eléréséhez. (Még ha a lemezborítón basszerosként Levente van is feltüntetve, ő valójában csak vokálozott néhány számban.)
Az 1982-ben megjelent Nem úgy van most, mint volt régen… és az 1985-ös Nem arról hajnallik, amerről hajnallott albumaik nemcsak a hívek körében arattak sikert, hanem a magyar rockéletben is eseményszámba mentek. Részben Szörényi szereplése és kiállása miatt, részben viszont azért, mert azokon a hagyományőrző feldolgozások mellett a populáris zene és a blues felé is nyitottak. A Nem úgy van most, mint volt régen-t ráadásul a korszak tipikus rockhelyén, a Kertészeti Egyetem klubjában (KEK) mutatták be, és számukra is meglepő módon a koncertre éppúgy hosszas sorban állás után lehetett csak bejutni, mint bármelyik vezető rockegyüttes bulijára.
A Muzsikás tagjai az évtized közepére már gyakori vendégei voltak a hazai és európai folkfesztiváloknak, olyan nagysikerű színpadi művekben szerepeltek, mint az István, a király, nem utolsósorban pedig korongjaik rendre bearanyozódtak, bár ezt soha hivatalosan nem jelentette be a Hanglemezgyár. Ráadásul az angol Hannibal Records két LP-jük licenszét megvette, és abban a pillanatban, hogy melléjük állt egy külföldi lemezcég, a nyugati klubok, majd később a koncerthelyszínek kapui is megnyíltak előttük.
Az első amerikai turnéjukon – 1990. március–április – 27 koncertet adtak. Bostonból bérelt, maguk által vezetett mikrobusszal utazták végig az Egyesült Államokat, játszottak többek között Bostonban, New Yorkban, Atlantában, Los Angelesben, San Franciscóban és Seattle-ben. Az igazi nemzetközi áttörést azonban az 1995-ös év hozta meg számukra: a Hannibal elhatározta, ideje kilépni a klubok és fesztiválok világából, és kibérelte egy estére az egyik legpatinásabb londoni koncerthelyszínt, a Queen Elisabeth Hallt. A siker frenetikus volt, több százan az utcán rekedtek, a nagyteremben pedig nem akarták leengedni a Muzsikást a színpadról.
A következő mérföldkő kétségkívül a hosszú időn át érlelt, végül 1998-ban kiadott Bartók album – a zenekarban eddigre ifj. Csoóri Sándort Porteleki László (1957) váltotta fel – volt, amelyen a népzenegyűjtő Bartók Bélát kívánták a középpontba állítani. Deklaráltan nem katalógusszerű, tudományos lemezt szerettek volna készíteni – Bartók és a népzene kapcsolatáról a zenetudósok több kötetet írtak már –, hanem élményszerűen próbáltak az anyaghoz közelíteni. Azt akarták, hogy a hallgatót a hagyományos paraszti zene ereje ugyanúgy terítse le, mint ahogy leterítette Bartókot a század elején vagy ahogy leterítette őket a hetvenes években.
És a Bartók album óta a Muzsikás szédületes nemzetközi karriert futott be. Amerikától Új-Zélandig, Japántól Dél-Afrikáig zajos sikereket arattak, a világ legnevesebb koncerttermeiben léptek és lépnek fel, a londoni Queen Elisabeth Halltól a Royal Festival Hallig, az amsterdami Concertgebouw-tól a párizsi Theatre de la Ville-ig, a Római Zeneakadémiától a New York-i Carnegie Hallig. Koncertjeikről és lemezeikről rendre elismerően írnak a legnagyobb napilapok, folyóiratok, és a zenei szaksajtó. Munkásságuk elismeréseként 2000-ben pedig megkapták a Kossuth-díjat.
JBSz–SJ
Forrás:
JÁVORSZKY Béla Szilárd, SEBŐK János: A magyarock története 1 (1960–70-es évek), Budapest, Kossuth Kiadó, 2019, p. 273–275.
Kapcsolat: <a href="http://www.muzsikas.hu/">http://www.muzsikas.hu/</a>

Muzsikás

Ifjú Muzsikás

Miközben a beat/rockzene területén a hetvenes évek elején látványos visszaesés figyelhető meg, a vele érintkező más zenei területeken újszerű kezdeményezések tapasztalhatók. A hatvanas években kibontakozó folklór reneszánszából ekkor született meg a táncház-mozgalom, Cseh Tamás ekkor adta elő először nyilvánosan Bereményi Gézával közösen írt dalait, és megjelent a színen a jazz-rock második hulláma.

Tiszta forrásból – a folkreneszánsz
A hatvanas években kibontakozott folklórreneszánsz elég széles spektrumot fogott át: az Arany Páva népdalversenytől a folk-rock formációkon át az önálló, sajátos hangzásvilágú magyar népzenét a beat/rockkal ötvöző nagyobb színpadi művekig ívelt. Nem beszélve arról az újjászületésről, ami a – világzene globális térhódításával – a kilencvenes években a táncház-mozgalom révén végbement.
De vissza a hatvanas évek végére: fiatalok egyes csoportjai – elsősorban egyetemisták és fiatal értelmiségiek – egyfelől az akkoriban felgyorsult városiasodás, az egyre gyorsuló technikai haladás és a hozzá kapcsolódó életmód- és szemléletváltás, másrészt az addigra kiüresedő beat formái, jelentéstartalma helyett új kifejezési formákat, új közösségeket, új azonosulási lehetőségeket kerestek. És ihletért a tiszta forrásokhoz, a népdalhoz, a paraszti zenéhez nyúltak vissza. Nem a múltat akarták fátyolos szemekkel felidézni, hanem a múlt értékeiből eleven valóságot teremteni, és a folklórból merített zenei és magatartásformákkal, a költőktől átvett, tehát megtámadhatatlan versekkel, szövegekkel kívántak szólni generációjuk problémáiról. Egyesek, mint például Sebőék és később a Muzsikás, az eredeti parasztzene artisztikusabb másolásával, a Kaláka versmegzenésítésekkel, az Orfeo mozgalmi-politikai indulattal, külföldi életformaminták adaptálásával. És a hetvenes évek elején egy szűk, nagyvárosi, illúziót kereső réteg rá is kapott a friss zenei-szellemi táplálékra, melynek hatására 1972-ben életre kelt a mai napig eleven, időközben nemcsak Európában, hanem Amerikában és részben Japánban is elterjedt táncházmozgalom. 
Az egykor a Liszt Ferenc térről indult szűk szakmai kezdeményezés ma tízezreket vonz világszerte. Újabb és újabb generációk fedezik fel, és csak kevesen hagyják el. Követőit nevezték nacionalistának, néha irredentának, sokan sokféle szándékkal megfordultak benne, a többség azonban hű maradt a bartóki elvekhez. És bár többen többször temették, múltidézőnek, korszerűtlennek bélyegezték, ma is eleven valóság, mi több, exportképes magyar termék.

A folk élő, saját törvényei szerint kibontható anyag
Maga a táncház kifejezés erdélyi eredetű, máshol batyubálnak, mulatságnak, taposóbálnak, csűrdöngölőnek, fonóbálnak hívják. Mint hely és szórakozási forma a Kolozsvárhoz közeli Széken maradt fenn a legépebben, a maga tiszta és teljes egészében. Benne a városi fiatalok számukra ismeretlen szórakozási formával és különleges közösségteremtő erővel találkoztak.  Rádöbbenhettek, hogy a folklór nem elsősorban múzeumba való, hanem élő, saját törvényei szerint kibontható anyag. 
A népzenei új hullám megszületésében és kibontakozásában két mérnökhallgatónak, Sebő Ferencnek (1947–) és Halmos Bélának (1946–2013) volt úttörő szerepe. Miként Halmos emlékezett vissza később: „A hatvanas évek végén egy nemzetközi régészeti táborban a szerb, a szlovák, a német és a bolgár diákokkal kizárólag a dalokon keresztül értettük meg egymást. És ahogy hallgattam őket, rádöbbentem: csak mi magyarok nem tudunk közösen énekelni. Elkezdtünk Sebő Ferivel gitárakkordokat tenni a népdalok és a versek alá, majd szólóban és duóban beneveztünk a Röpülj, pává!-ra. A nemzetiségi zenével azonnal kiestünk. A magyar népdalokkal viszont egyéniben a döntőig jutottam, ahol nyertem egy hétnapos NDK-utat és egy táskarádiót. A Magyar Rádióban Sárosi Bálint sorozatában hallottam először a Le is szállnak, fel is szállnak című széki lassút. Márk József helyi lakos énekelte, Ádám István zenekara kísérte. És akkor már tudtam, hogy mit keresek.”  
A hangszeres népzenével Halmos és Sebő elsőként a néptánckutató Martin György (1932–1983) lakásán találkozott, aki – látva fogékonyságukat és lelkesedésüket – elküldte őket a Bartók Táncegyütteshez, ahová Martin mostohafia, Éri Péter (1953–) szintén velük tartott. S hogy miért az erdélyi hangszeres népzene volt az, amire a hetvenes évek elején a fiatalság fogékony volt? Egyszerűen másképpen szólt, másfajta művészi erőt adott, más volt a kisugárzása. Ősiségében is korszerűen hangzott. Virtuóz, de sallangmentes, ugyanakkor ritmikus, funkcionálisan tánchoz való.

Csoóri Sándor (népzenész)

Kapcsolatok

Muzsikás

Ifjú Muzsikás

Klasszik folk

Folk és világzene

Élő népzene I

Élő népzene III.

Kettő

Nem úgy van most, mint volt régen…

Nem arról hajnallik, amerről hajnallott

Dúdoltam én: Sebestyén Márta

Ősz az idő

Szól a kakas már

Hazafelé (Muzsikás)

Az a szép piros hajnal

Rackák a Zűrben

Hunzene

Jézus születése