Band/name

Kora egyik legkiválóbb zongoristája, aki pályája során számos alkalommal tett kirándulást a popzene területére.
A Dália Klubban Pege Aladár zenekarában tűnt fel, később a bledi és frankfurti jazzfesztiválokon is megfordult. Számos díjat nyert, többek között 1970-ben és 1972-ben az év szólistája lett. 1977-ben Csík Gusztáv és együttese címmel a Hungaroton önálló nagylemezt jelentetett meg tőle (partnerei: Fogarasi János – zongora, Berkes Balázs – bőgő, Jávori Vilmos – dob), ezt követően azonban Svájcba távozott, azóta ott él és dolgozik. Miközben alkalmanként Kenny Clarke és Eddie „Lockjaw” Davis albumain játszott.
JBSz
 
Forrás:
JÁVORSZKY Béla Szilárd: A magyar jazz története, Budapest, Kossuth Kiadó, 2014, p. 114.

Csík Gusztáv

A Rákfogó és a Syrius fémjelezte jazzrock, az Interbrass által képviselt fúziós zene és Szabados Györgynek a magyar (nép)zenei hagyományokat a free jazzel elegyítő irányzata mellett újabb színnel gazdagította a hazai jazzpalettát a Kőszegi Rhythm And Brass. Névadó-vezetője, Kőszegi Imre azt követően, hogy 1970-ben visszatért a külföldi vendéglátózásból, a korszak egyik legfoglalkoztatottabb magyar dobosává nőtte ki magát, többek között Kovács Andor, Szakcsi Lakatos Béla, Csík Gusztáv, Gonda János és Szabados György együtteseiben játszott, később pedig a Vukán György vezette Super Trió és a Saturnus együttes tagja.
Kőszegi Imre: „Rengeteg zenekarban játszottam, de a magánéletben is kétszer váltam, egyszerűen nem tudok senkivel sokáig együtt létezni. Ínyenc vagyok, a szabványokat semmiben nem bírom, ezért mindenbe belekóstoltam. Közben meg végig boldog voltam. S eltartottam magam és a családjaimat. Bár világ életemben ortodox jazzdobosnak gondoltam magam, vendéglátósként sokszor gondjaim akadtak, mert a legnagyobb közönségkedvencek játékába is beleütöttem, ha úgy éreztem. De közben meg bárkit lekísértem. Máté Pétertől Lorán Lenkén át Latabár Kálmánig. A Neoton együttes első albumát is én doboltam fel. Kigyulladt a piros lámpa, ütöttem, amit kellett, kifizették, hazamentem. Közben meg Vukán György vagy Gonda János szinte valamennyi filmzenéjében szerepelek. Ha valami nem tetszett, kiszálltam. Szinte mindig így jöttem el. Később a Magyar Jazz Szövetség éléről is. Két évig voltam az elnök, rendszeresen értekeztünk a semmiről, aztán úgy éreztem, ebből elég. S az élet mindig engem igazolt. Szerencsésnek tartom magam, mert mindig jó zenészekkel játszottam. A jó jazzmuzsikus meg bármit játszik. Bluest is, free-t is. Nekem is megvan a rám jellemző zsánerem. Amit azért az elmúlt ötven évben végigvittem.”
Hát ilyen saját ügy volt az 1975 és 1979 között működött Kőszegi Rhythm And Brass. Nyitott szellemű fiatal muzsikusokkal vette körül magát, akikből ugyan még hiányzott a rutin, de akikben volt kellő kísérletező kedv és lendület. Már a formáció összetétele sem számított hétköznapinak, ráadásul volt koncepciója. Persze kicsit Elvis Jones együttesére hajazott, mind felállásban, mind zenei irányában, de idehaza merészen újat hozott. Nem volt benne harmóniahangszer (gitár vagy zongora), a ritmusszekciót a Dely testvérek (mindketten kongán), Kőszegi és Román Péter (bőgő) alkotta (Románt később az amerikai Jack Gregg váltotta, már vele turnéztak Nyugat-Európában), miközben a fúvósok folyamatosan váltakoztak. Volt, hogy Lakatos Tony és Dés László fújt együtt, volt, hogy Dés és Dresch Mihály, máskor Dresch és Tony, de olyan párosítás is akadt, hogy Németh János és Grünwald Tamás. Az akkori budapesti jazzéletben igazi kuriózumnak számítottak. Nagy kár, hogy néhány porosodó kazettafelvételen kívül semmi sem maradt utánuk.
Dés László: „A hetvenes években a magyar jazzéletet nem igazán a koncepciózus zenék, a saját gondolatok vagy víziók jellemezték. Az természetes – ez Amerikában sincs másként –, hogy vannak trendek és azokba igyekszik belehelyezni magát az ember. Leszámítva persze a korszakos zseniket, akik e trendeket maguk hozzák létre. A többiek pedig utánuk mennek. Idehaza akkoriban mindenki a külföldre figyelt, onnan próbált ellesni trükköket, zenei ötleteket, fordulatokat. Meg ment a »ki tud a Pegénél gyorsabban játszani« típusú versenyszellem. De konceptzenében kevesen gondolkodtak. A Kőszegi Rhythm and Brassnál azonban már ilyesmit lehetett megfigyelni. Persze az sem volt túl eredeti, de kétségkívül zenei vízióval rendelkezett. S épp egy ugyanilyen felállású zenekarral adtam a jazztanszakon a diplomakoncertem. Persze, hogy egyből bólintottam 1976-ban Kőszegi hívó szavára. Ő akkoriban roppant modernül dobolt, mindent szétszedett, nagyon kellett figyelni, koncentrálni, hisz ebben a formációban se gitár, se zongora nem volt. Így a dob–bőgő játékra kellett ráhelyezkedni, illetve a játékommal kiprovokálni, hogy aztán jöjjenek utánam. Izgalmas kamarazenélés volt, nagyon szerettem, rengeteget tanultam belőle.”
Kőszegi Imre 2023-ban újraélesztette a régi nevet, és Bacsó Kristóffal (szaxofon), Molnár Sándorral (szaxofon) és Orbán Györggyel (bőgő) kvartettben lép fel rendszeresen.
JBSz
 
Forrás:
JÁVORSZKY Béla Szilárd: A magyar jazz története, Budapest, Kossuth Kiadó, 2014, p. 159–163.
 
Kapcsolat: <a href="https://www.facebook.com/profile.php?id=100092632158262">https://www.facebook.com/profile.php?id=100092632158262</a>

Kőszegi Rhythm And Brass

A magyar jazz korszakos alakja, az 1960-as és 1970-es évek egyik legünnepeltebb hazai jazz-sztárja, hangszerének méltán híres virtuóza, aki ráadásul egyszerre játszott klasszikus zenét és jazzt. Vele kapcsolatban a szakmában mindenkinek van mókás története.
Híres nagybőgős családból származott, már édesapja is kora egyik leghíresebbjének számított ezen a hangszeren. 1955-ben, Turán László együttesében mutatkozott be. 1969-ben a Zeneakadémia klasszikus nagybőgő szakán szerzett diplomát, ahol tanárai Montag Lajos és Tibay Zoltán voltak, és ahol később tanított is – egészen nyugdíjba vonulásáig. Első saját együttesét 1963-ban alapította, a Pege Trióval – Pege Aladár (bőgő), Balogh „Csibe” Jenő (zongora), Kovács Gyula (dob) – ugyanebben az évben szerepelt a bledi jazzfesztiválon. Az elkövetkező években, évtizedekben számtalan külföldi városban lépett fel, melyek közül a legnagyobb sikereket Prágában (1964), Montreux-ben (1970) és Bombayben (1980) érte el. Fellépett a New York-i Carnegie Hallban is, Herbie Hancock együttesének vendégszólistájaként, ami azért is volt emlékezetes számára, mert akkor kapta meg ajándékba a világ egyik legjobb bőgősének tartott Charles Mingus hangszerét a művész özvegyétől.
Pege Aladár pályája során amúgy szerette merészen keverni a műfajokat, a hetvenes évek második felében például rockzenekarok (Piramis, Hobo Blues Band) előtt lépett fel rendszeresen a néhai Budai Ifjúsági Parkban, de a Locomotiv GT-vel is volt közös országos turnéja. A jazz-zenészek közül az elsők között játszott rockot és fúziós zenét is.
Munkásságát 1972-ben Liszt Ferenc-díjjal, 2002-ben pedig Kossuth-díjjal ismerték el.
JBSz
 
Forrás:
JÁVORSZKY Béla Szilárd: A magyar jazz története, Budapest, Kossuth Kiadó, 2014, p. 99.

Pege Aladár

Modern jazz

Berkes Balázs

Jávori Vilmos

Bár a nagyközönség a <a href="https://popkulturalis.hu/eloado-metro-6269">Metró</a>ból ismerte meg, az ötvenes-–hatvanas években még a modern jazz bűvöletében zongorázott. <a href="https://popkulturalis.hu/eloado-kertesz-kornel-111131">Kertész Kornél</a> köréhez tartozott, részt vett a Savoyban és az Astoriában tartott jam sessionökön, később rendszeresen fellépett a Dáliában is.
A hatvanas években főként <a href="https://popkulturalis.hu/eloado-pege-aladar-8768">Pege Aladár</a> együtteseiben játszott, mígnem 1970-ben – Schöck Ottó távozása után – a Metro tagja lett. Alkalmanként fellépett a Török Ádám vezette Minivel, 1974 és 1980 között a Csík-–Fogarasi-–Jávori Trióban zenélt (ennek dokumentuma az 1977-es Csík Gusztáv és együttese című Hungaroton-album), majd ismét a popzene felé fordult (Olympia), illetve az Atléta Trióval adott elő zenei paródiákat.
1990-től zenetanárként dolgozott, egyik alapítója volt a Kőbányai Zenei Stúdiónak. 1995-ben működött közre újra jazzlemezen (Berki Sings Jazz). Első saját albuma egy évvel halála előtt, 2011-ben jelent meg: az A Kind of Taste húsz zongoradarabot tartalmaz a jazz fénykorából.
JBSz
 
Forrás:
JÁVORSZKY Béla Szilárd: A magyar jazz története, Budapest, Kossuth Kiadó, 2014, p. 114.

Fogarasi János

Csík Gusztáv és együttese

Alig egy évvel az Ifipark megnyitása után jelentették be a Budapesti Ifjúsági Jazz Klub – népszerűbb nevén: a Dália Klub – megalapítását, amely az Ifipark téli helyiségében, a Bajcsy-Zsilinszky út és az Alkotmány utca sarkán álló Dália presszóban kapott helyet. A jazzisták törzshelyét 1962. október 25-én nyitották meg, és fennállása másfél esztendeje alatt a könnyűzenei élet minden rendű-rangú prominense eljárt oda. 
Többek között: Bajtala János, Benkő László, Bergendy István, Deseő Csaba, Frenreisz Károly, Garay Attila, Gonda János, Huzella Elek, Latzin Norbert, Laux József, Pege Aladár, Pernye András, Szakcsi Lakatos Béla, Szentkuthy Pál, és Szörényi Levente (utóbbi „szünetzenekarként” itt mutatkozott be először nagyobb közönség előtt). A klub feletti védnökséget pedig olyan nagy tekintélyű szakemberek vállalták, mint Bágya András, Bánki László, Beck László, Deák István, Farkas Jenő, Pernye András, Petrovics Emil, Szepesi György vagy Szinetár Miklós. 
Mint a védnöki névsorból is kiderül, a Dália létrejötte 1962-ben ügy volt. A klub népszerűségére jellemző, hogy az első évben 800 tagsági igazolványt osztottak ki, és a programok – lemezbemutató, előadás, koncert és jam session – mindig zsúfolt ház előtt zajlottak. A klub fontos bemutatkozási fórum lett. Fennállása alatt csaknem harminc együttes mutatkozhatott be itt a főként zenészekből álló közönségnek, de ide járt Budapest fiatal értelmiségének – képzőművészek, egyetemisták, főiskolások, írók, újságírók – számos képviselője is. A jazz szeretete, támogatása 1962-ben állásfoglalást, hovatartozást, a korral, a nemzetközi jazzélettel való lépéstartást jelentett, szellemi izgalmat, a bennfentesség érzését, a kívülállás mítoszát.
A Dália létrejöttével együtt a jazz más fórumokon is szabad utat, sőt támogatást kapott. A Magyar Hanglemezgyártó Vállalat 1963-ban indította el a Modern Jazz Antológia sorozatát, amelynek első lemezén Gonda János zenekarának, a Qualiton Jazz Együttesnek a felvételei kaptak helyet. A Magyar Rádióban is megtört a jég, amikor a zenetudós Pernye András tartott zenetörténeti előadásokat a Könnyűzenei Híradó-ban, melyek 1963-ban könyv alakban is megjelentek. A közszolgálati intézményben emellett új műsort indítottak A jazz kedvelőinek címmel, az ORI jazzkoncerteket szervezett, a Dália vezetősége pedig lehetőséget kapott arra is, hogy az Ifjúsági Jazz Klub Híradója címmel egy 16 oldalas, nívós lapot jelentethessen meg, amely hazai és külföldi témájú cikkeket, tudósításokat, rövidebb tanulmányokat, információkat közölt.

Kapcsolatok