Bár a Berkó repertoárjában széki, magyarpalatkai, mezőkölpényi, fejérdi, dunántúli és szatmári zenék is szerepelnek, a fentiek fényében a hangsúlyt főleg a kalotaszegire helyezték. Idővel pedig az egykori szigorúan hagyományos előadásmódjuk is sokat változott: a hegedűt felváltotta a szaxofon, a brácsát és harmonikát az elektromos billentyűs hangszer, az „orga”, a nagybőgőt pedig a basszusgitár és a dob. Így megszólalásuk némiképp hasonlatos ahhoz, ahogy manapság a modernizálódott kalotaszegi cigánybandák muzsikálnak.

Nagyjából ugyanez a hozzáállás jellemző a Buda Folk Band – Maruzsenszki Andor (1983, hegedű), Takács Ádám (1983, hegedű), Csoóri Sándor „Sündi” (1984, kontra, tambura, ének), Éri Márton (1980, brácsa), Salamon Soma (1982, harmonika, furulyák) és Pénzes Géza (1960, bőgő) – tagjaira is. Szüleik, tanáraik ahhoz a nemzedékhez tartoznak, amelyik Magyarországon a hetvenes évek közepén elindította a városi táncház-mozgalmat. Így, mondhatni, beleszülettek a népzenébe, gyerekkoruk óta körülveszi a magyar és más kelet-európai népek zenei hagyománya. Így számukra természetes az autentikus népzene jelenléte a városi kultúrában. Akként is kezelik. Azaz magától értetődő módon keverik más műfajokkal. Ugyanilyen magától értetődő módon nyúlnak a magyar népzenétől némiképp idegen hangszerekhez (mint például kaval, tambura, koboz, tangóharmonika). Ezek eredőjeként jön aztán létre az a sokszínű zene elegy, amit ők – szójátékkal – világi népzenének neveznek. Bemutatkozó nagylemezük 2011-ben Sűrű vándor címmel jelent meg.

JBSz

Forrás:

JÁVORSZKY Béla Szilárd, A magyar folk története, Bp., Kossuth Kiadó, 2013, p. 197.

Kapcsolat: https://www.facebook.com/BudaFolkBand?locale=hu_HU