Boggie
Boggie (1986. november 30.) története afféle mesebeli sikersorozat, melyben a tehetség, a szorgalom és a szerencse egyaránt fontos tényezők.
Volt egyszer egy csepeli kislány, Csemer Boglárkának hívták és énekesnő szeretett volna lenni. Céltudatos szorgalommal végezte zenei tanulmányait (zongora, ének), aztán a francia nyelvvel és kultúrával is megismerkedett. Nem sokkal a főiskola elvégzése után, 2009-ben megalapította együttesét, a Csemer Boglárka Quartetet, majd néhány év koncertezést követően, a nemzetközi színtéren való érvényesülés érdekében a Boggie művésznév mellett döntött.
Ezen a címen jelent meg első albuma 2013-ban, pop, jazz, sanzon, klasszikus- és világzenei stílusjegyeket felvonultató, magyar, francia és angol nyelvű szerzeményekkel. A korongon hallható a természetes szépség erejét hirdető Parfüm című dal is, amelynek klipjében Csemer Boglárkát Boggie-vá változtatják egy photoshop programmal, rávilágítva arra a tényre, mekkora a különbség az eredeti és a lemezborítón látható arc között. Ez az egyszerű, de ötletes videó meghódította az internetet, az énekesnőt világszerte ismertté tette, lemeze még az amerikai Billboard listára is felkerülhetett.
A második Boggie-album (All Is One Is All, 2014) szintén jelentős sikert aratott: Fonogram-díjat nyert Az év poplemeze kategóriában, és ezen kapott helyet a Wars For Nothing című dal is, amellyel – a Dal című televíziós tehetségkutatót megnyerve – Boggie képviselte hazánkat a 2015-ös bécsi Eurovíziós Dalfesztiválon.
Ezután, egy hosszabb nyugati turnét követően az énekesnő saját kiadót alapított, így harmadik nagylemeze (3, 2017) már a Boggie Production gondozásában láthatott napvilágot. Az álomkarrier további fontosabb fejezetei: klubkoncertek kortárs szerzőkkel Költőim címmel; Hangvilla-díj; részvétel az amerikai SXSW, illetve a svéd Live at Heart fesztiválon; fellépés a világhírű francia énekesnő, ZAZ előtt a Budapesti Parkban; és már a negyedik stúdióalbum dalait népszerűsítő koncertsorozat is megkezdődött.
Hihetetlen, de Boggie mindemellett mesés magánéletet mondhat magáénak: férjével két kislányt nevelnek, Imolát és Lenkét.
CsO