Band/name

Bódy Magdi (1953, Budapest) énekes, dalszerző és producer. 1965-ben a rádió gyermekkórusában kezdett énekelni. 1969 és 1972 között a <a href="https://popkulturalis.hu/eloado-korong-10503">Korong együttes</a> tagja, 1972-ben, a Jézus Krisztus Szupersztár hazai bemutatóján Mária Magdolna szerepét énekelte. 1972-től a <a href="https://popkulturalis.hu/eloado-mikrolied-vokal-396">Mikrolied</a> tagja lett, de ebben az évben a Táncdalfesztiválon szólistaként is bemutatkozott (Hűvös szél). Vukán György tanítványaként elvégezte a jazztanszakot (1972-76), miközben a <a href="https://popkulturalis.hu/eloado-general-390">Generál együttes</a>sel nagy sikerű kelet-európai turnékon szerepelt (NDK, Lengyelország, Bulgária), valamint tagja volt a Köllő Miklós vezette Pantomim Stúdiónak is. Az évtized közepén évente 250-260 koncertet adott külföldön, összesen több mint egymillió néző előtt. 1976-ban A kenguru című film egyik sikerdalát énekelte (Hova mész?).
1977-ben saját zenekart alapított Bódy Magdi és együttese néven (Marschalkó Zoltán gitár, Aszalós Zoltán billentyűs, Debreczeni Csaba dob, Temesvári András basszusgitár), amellyel 1978-ban megnyerte a Tessék választani!-t (Boldog napok). Ebben az évben jelent meg diszkó hangszerelésű nagylemeze. 1981-ben a <a href="https://popkulturalis.hu/eloado-kft-10549">KFT</a>-vel koncertezett, közös albumot terveztek, de a Hanglemezgyár csak a KFT-jét adta ki.
Bódy Magdi ezt követően elhagyta az országot és a kilencvenes évek végéig kanadai és amerikai jazzklubokban, rádiókban, tévékben énekelt. Tanított az Ottawai Konzervatóriumban, majd saját énekstúdiót vezetett Torontóban és New Yorkban.
Jelenleg újra Magyarországon él, 1999-ben jelent meg Újra itthon című albuma, amelyet azóta számos nosztalgikus hangvételű korong követett (Itt és Most, 2000; I Love New York, 2002; Body &amp; Soul, 2004; Ezaz, 2008; Bódy Magdi 50. - Jubileumi koncert, 2021). 2022-ben a Veszélyes lehet a fagyi című magyar film egyik főszereplőjeként láthattuk őt.
JBSz, HZ
 
<a href="https://www.facebook.com/bodymagdi.hu">https://www.facebook.com/bodymagdi.hu</a>
<a href="https://www.instagram.com/magdibody_official/?hl=hu">https://www.instagram.com/magdibody_official/?hl=hu</a>
<a href="https://www.bodymagdi.hu/">https://www.bodymagdi.hu/</a>

Bódy Magdi

Bódy Magdi előadói fotók

A magyar jazz egyik legtermékenyebb szerzője, aki más európai jazz-zenészekhez hasonlóan szintén a klasszikus zene területéről indult, de – másokkal ellentétben – később vissza is tért oda, és előbb Chopin, majd Debussy és Bach műveit írta át jazz-zenekarra.
Csodagyereknek indult, már tizenhat éves korában – egy keszthelyi zenei verseny első díjasaként – felvették a Zeneakadémiára. Jóllehet az összes vizsgát letette, mégsem kapott diplomát, mert időközben beiratkozott az orvosi egyetem fogorvosi szakára. De azért a zenét sem hagyta el, több alkalommal fellépett a Dáliában, bekerült a fővárosi jazzéletbe, többek között Pege Aladárral és Gonda Jánossal játszott. Közben elkezdett bejárni a Színművészeti Főiskolára, így bekerült a színházi világba is. Kiss Manyinak írt sanzont, sokáig kísért az Irodalmi Színpadon, hívták a filmgyárba zongorázni, mígnem 1969-ben Bacsó Péter felkérte A tanu című, gyorsan dobozba került filmje zenéjének megírására. Következő, Herskó Jánosnak írt filmzenéje a rendező disszidálása miatt szintén „csendben maradt”. De aztán harmadszor is felkérték, és a következő negyven esztendőben közel 140 magyar filmben hallható az általa komponált zene.
A hatvanas évektől számtalan együttesben zongorázott, rendszeresen koncertezett Európában, két alkalommal – 1983-ban és 1993-ban – az Egyesült Államokban is turnézott. Pályafutása során olyan művészekkel játszott együtt, mint Philly Joe Jones, Clifford Jordan, Linda Hopkins, Annette Lowman, Frank Foster, Clark Terry, Kenny Wheeler. 1986-ban megalapította a Creative Art Ensemble-t, mely különböző formációban – jazztrió, szimfonikus zenekar, rézfúvósegyüttes – működött. 1991-ben a sevillai világkiállításon a Creative Art Jazz Trióval lépett fel, egy évvel később pedig ő vezette és vezényelte a kontinens tizenhét országának zenészeit tömörítő European Broadcasting Union big band workshopját, melynek műsorán nagyrészt saját kompozíciói szerepeltek (Contrast, Swing, Blues).
2009-ben Vukán György szokatlan és rendkívül nagyvonalú gesztusra szánta el magát: a kreativitás szükségességére és a rögtönzés fontosságának elősegítésére létrehozta a Creative Art Díjat, melyet teljes egészében magánvagyonából és filmjogdíjaiból finanszírozott. Meggyőződése szerint ugyanis a zenész elsősorban attól zenész, hogy a saját gondolatait játssza.
Munkásságát 1990-ben Erkel-díjjal, 2012-ben pedig Kossuth-díjjal ismerték el.
JBSz
 
Forrás:
JÁVORSZKY Béla Szilárd: A magyar jazz története, Budapest, Kossuth Kiadó, 2014, p. 101–102.

Vukán György

Úttörő jelentőségű színházi zenekar.
Bár a többség a rockzene és a színház egymásra találását Magyarországon az 1973-as Képzelt riport egy amerikai popfesztiválról című művel azonosítja, az első rockmusical/rockopera bemutató valójában még az előző év januárjában történt: a Műszaki Egyetem E épületének színpadán a Korong félig koncertszerűen (amolyan kamaraváltozatban) adta elő a Jézus Krisztus Szupersztár-t. Alig három hónappal a Broadway-premier után! Előtte Orszáczky Jackie (Syrius) mondott rövid köszöntőt, majd jöttek az előadás szereplői, akik közül négyen egyszerre játszottak és énekeltek. A gitáros Csuha Lajos alakította Jézust, a basszusgitáros Miklóska Lajos Júdást, a szólógitáros Dancsák Gyula Kajafást, a dobos Hőnig Rezső pedig apostolként, római katonaként, koldusként és kereskedőként egyaránt dalra fakadt. Mária Magdolnát a Generál későbbi énekesnője, Bódy Magdi személyesítette meg, de fellépett a későbbi operaénekes Póka Balázs (Pilátus) és Harmath Albert (Heródes) is.
Merész produkció volt ez a maga korában, hatalmas sikere ellenére mindössze tíz előadást ért meg, aztán – vallásos propaganda terjesztése vádjával – a hatalom betiltotta. Se játszani, se nyilvánosan beszélni róla nem lehetett. És bár a darabot magyar nyelvre átültető, azt színpadra állító Miklós Tibor vezetésével még további tizenkét „szamizdat” Jézus-előadást tartottak (értsd présházban, nyaralóban, próbahelyiségben), a beszűkült lehetőségek miatt a hetvenes évek egyik lehetséges újító zenekaraként emlegetett Korong tagjai szétszéledtek. Miklóssal és Csuhával 1980-ban a Rock Színház alapítói között találkozhattunk újra, Miklóska a Beatrice tagja lett, Bódy Magdi előbb a Generálban, majd szólóban folytatta, Dancsák külföldre távozott.
A Jézus Krisztus Szupersztár-t pedig legközelebb tizenkét évvel később, 1985-ben mutatta be a Rock Színház.
JBSz–SJ
 
Forrás:
JÁVORSZKY Béla Szilárd, SEBŐK János: A magyarock története 2 (1980–90-es évek), Budapest, Kossuth Kiadó, 2019, p. 127.

Korong

A Bergendy mellett a hetvenes évek első felének másik nagy, korábban sehol nem jegyzett sikercsapata a „kölyök” Generál volt. Gyakorlatilag az egyetlen együttes, mely a tizenévesek új generációjából verbuválódott, és az új tizenéveseknek játszott.
Két ismert zenekar (ZéGé, Ferm) fúziójából jött létre, 1971. december 1-jén. Felállás: Révész Sándor (gitár, ének), Novai Gábor (basszusgitár, ének), Ákos István (gitár), Karácsony János (szólógitár) és Reck Lajos (dob). A Generált a katonának bevonuló alapító, Várkonyi Mátyás nevezte be a Ki mit tud?-ra, ahol a Mikrolied vokál (Bódy Magdi, Várszegi Éva, Selényi Hédi) kíséretében ugyanúgy tarolt, mint 1968-ban a Hungaria. Dalaik frissességével, hangszerelésével, többszólamú vokáljával (Ha ismerném, Kövér a nap, Lehajtott fejjel) felüdülést keltettek a korabeli magyar popmezőnyben. Ráadásul a zenekar „ki volt találva”: zenéjükre, megjelenésükre egyaránt a kellemes, popos a legjobb kifejezés. Várkonyi és Novai személyében két kiváló zeneszerző dolgozott benne, egyedi hangszerelésű, tiszta gitárhangzásra építő, soktagú vokállal megszólaltatott dalaik új hangot hoztak, Révész személyében megtalálták a korszak új tinibálványát, a lányok pedig a fiúközönségnek kínáltak izgalmakat. Minden adott volt tehát, hogy a hetvenes évek nagy sztárcsapata legyen.
A Generál az 1972-es Táncdalfesztivál-on előadói díjat nyert (Mit tehet az ember?), sikeres volt a Made In Hungary-n (Csöngess be jó barát), így az év végén az Illés és a Bergendy mögött már a harmadik közönségkedvenc lett. 1973 elején boltokba került a Staféta, rajta a Beatles-időkre emlékeztető könnyed, popos slágerekkel. A színpadon is jelenségnek számítottak: fehér ruhában, kalapban, vagy bohókás jelmezekben koncerteztek, és igazi profi menedzselés esetén valószínűleg ők lehettek volna az első európai tini popsztárok a vasfüggönyön túlról. 1974-ben hét-nyolc országban is közönségkedvencnek számítottak, a Ki mit tud? egyik zsűritagja, Richard de Bois azonnal meghívta a társulatot Hollandiába. 1974-ben az akkor roppant sikeres holland Golden Earringgel turnéztak, a Red Bullet kiadta kislemezüket, és a Szélkakas című dal hamarosan vezette a holland sikerlistát. A Neked szól pedig hat országban lett listavezető, és ez lehetővé tette, hogy Hollandiában és az NDK-ban egy-egy, Lengyelországban két nagylemezt is megjelentessenek.
A „kölyök” Generál négyéves karrierjéről itthon alig lehetett tudni. Ahogy az 1975-ben megjelent második nagylemezt (Generál II.) szintén mérsékelten fogadta a közönség. Ezért a formáció 1975 októberében leállt (Révész a Piramisba, Karácsony az LGT-be távozott), majd Várkonyi a külföldi vendéglátózásból hazatért Olympia zenészeivel (Charlie, Tátrai Tibor, Solti János) újraszervezte a zenekart. Stílusuk is megváltozott: Tátrai gitárjátékához, a két dob kínálta lehetőségekhez, Horváth Charlie „smirgli” hangjához illő fekete funkyt, soult játszottak.
A Generálnál jobb show-t a hetvenes évek második felében kevesen csináltak idehaza. Charlie-hoz hasonló dinamikus, karakteres, fekete hangú, színes zenei fantáziájú egyéniség azóta sem bukkant fel. Tátrai személyében adott volt egy virtuóz gitáros, aki 1977 augusztusában az Ifjúsági Parkban először mutatta be Magyarországon a szájgitárt, a Várkonyi-Novai szerzőpáros továbbra is szállította az igalmas hangszerelésű dalokat (Zenegép, Gyerünk rock and roll, Játszd újra el, Különös szilveszter, Könnyű álmot hozzon az éj, Yeti, a hegyi ember), de a kemény rock őrülete mellett sajnálatosan kevés figyelmet kapott a produkció. 1977-ben Solti János a Locomotiv GT-hez került, Tátrai Tibort az Új Skorpió szipkázta el, Novai Gábor a Hungariában folytatta, és mikor 1979-ben a Piros bicikli megjelent, Várkonyi Mátyás, az ötletember teljesen magára maradt, majd hamarosan megalapította a Rockszínházat.
1999-ben a Sláger turné alkalmával egy színpadon játszott az együttes mindkét formációja: Charlie, Révész Sándor, Várkonyi Mátyás, Karácsony János, Tátrai Tibor, Novai Gábor, Solti János.
2015-ben újraindult a zenekar Charlie, Várkonyi, Karácsony, Novai felállásban.
JBSz–SJ
 
Forrás:
JÁVORSZKY Béla Szilárd, SEBŐK János: A magyarock története 1 (1960–70-es évek), Budapest, Kossuth Kiadó, 2019, p. 231–233.
Kapcsolat:
<a href="https://www.facebook.com/generalegyuttes/?locale=hu_HU">https://www.facebook.com/generalegyuttes/?locale=hu_HU</a>

Generál

Szigeti Edit (1953, Budapest) gitáros, énekes, dalszerző. A kevés magyar női szólógitárosok egyike. A Magyar Rádió gyermekkórusában kezdett énekelni, klasszikus gitárt tanult, majd felvették a jazztanszakra. Zeneszerző, gitáros énekesként 1972-ben a Ki mit tud?-on tűnt fel. A kizárólag női zenészekből álló Napraforgóban, majd a <a href="https://popkulturalis.hu/eloado-napraforgo-vadmacskak-6848">Vadmacskák</a>ban kezdte pályáját, amely igazi koncertzenekar volt, számtalan ORI-turnén vettek részt. Az együttes angol és amerikai slágereket játszott, csak egy saját daluk volt, az Érezd jól magad. 1973-75 között tagja volt a <a href="https://popkulturalis.hu/galeria-general-zenekari-fotok-4712">Generál</a> zenekarnak és ezzel egyidőben a <a href="https://popkulturalis.hu/eloado-mikrolied-vokal-396">Mikrolied</a> női vokálegyüttesben is szerepelt. A Generál két slágerének szövegét is ő szerezte (Ha ismerném, Kövér a nap). Ezután a <a href="https://popkulturalis.hu/eloado-volan-rt-6866">Volán Rt</a>-ben játszott, saját fellépéseik mellett az együttessel Zoránt kísérték különböző turnékon. 1979-ben a <a href="https://popkulturalis.hu/eloado-gemini-236">Gemini</a> tagja lett. Szólistaként számos dalt írt (Szép álom, Ments meg engem), fellépett Edith Clapton művésznéven is. A hetvenes években két színpadi mű (Ma éjjel megnősülök, Liliomfi) zenéjét szerezte. Írt dalokat Szűcs Judithnak, Torontáli Istvánnak, Bódy Magdinak, a Mikroliednek.
Zenekaraival számtalan külföldi turnén szerepelt. A Generállal eljutott Hollandiába, Nyugat-Berlinbe, az NDK-ba és Lengyelországba. A nyolcvanas évek elején a Bergendy együttessel három hónapon át Skandináviában lépett fel, és a Gemini zenészeszeivel szintén három hónapig az Egyesült Arab Emirátusokban szerepeltek.
A képző- és iparművészeti iskolát végzett előadó 1982-től 1992-ig Kaliforniában élt, ahol főként festészettel foglalkozott. A zene szeretete szürrealista stílusban készült festményein is tükröződik. Képeiből több kiállítást rendeztek. De a zenélés is része maradt az ottani életének. Egy lánytrióban gitározott, főként country számokat játszottak.
1993-ban tért vissza Magyarországra. 1995-ben Delhusa Gjonnal turnézott, 1996-ban Fenyő Miklóssal dolgozott. 2000-től a Cats női zenekar tagja, 2005-2009-ig a Szaxi Maxi rockabilly zenekarral koncertezett, majd 2010-től a Cats Duóval, illetve trióval lépett fel. Az utóbbi években a Dinamit együttessel, Király Viktorral és Gáspár Lacival is együttműködött.
Manapság a Cats Trióval nosztalgia rock partikat tartanak, amelyeken ismert hazai és külföldi slágerekkel szórakoztatják a közönséget. Saját szerzeményei mellett gyakran műsorára tűzi Gary Moore és Carlos Santana híres dalait, mivel kedvenc stílusa a dallamos rockzene.
JBSz–SJ, HZ
 
<a href="https://www.facebook.com/szigeti.edit.50">https://www.facebook.com/szigeti.edit.50</a>
<a href="http://www.szigetiedit.hu/fo_hu.html">http://www.szigetiedit.hu/fo_hu.html</a>
 
Forrás:
JÁVORSZKY Béla Szilárd, SEBŐK János: A magyarock története 1 (1960–70-es évek), Budapest, Kossuth Kiadó, 2019, p. 365.

Szigeti Edit

1972-ben a Ki mit tud?-on tűnt fel az énektrió Várszegi Éva, Herczku Annamária és Bódy Magdi felállásban. Az együttest Várkonyi Mátyás, a Generál megalapítója találta ki, később a „kölyök” Generállal nagy sikereket aratott, lemezein is szerepelt. Tagsága többször változott, Szigeti Edit, Csuka Mónika és Szánti Judit is megfordultak benne, amely nevében a lányok alacsony termetére és dalos kedvére utalt. 1977-től Sáfár József (basszusgitár), Dáni János (billentyűsök), Pálmai Zoltán (dob) és a Mikrolied trió – Szigeti Edit (gitár, ének), Szánti Judit (gitár, ének), Várszegi Éva (ének) – Volán-Mikrolied néven folytatta. 1979-ben feloszlott.
JBSz–SJ
 
Forrás:
JÁVORSZKY Béla Szilárd, SEBŐK János: A magyarock története 1 (1960–70-es évek), Budapest, Kossuth Kiadó, 2019, p. 236.

Mikrolied vokál

Az 1980-as évek legsikeresebb újhullámos zenekara 1981-ben a Józsefvárosi Klubban kezdte pályáját, a „startolók” legtehetségesebb együtteseként vált ismertté.
Laár András (1955, gitár, ének) és Bornai Tibor (1955, billentyűsök, ének) 1973-tól több zenekarban (Küllőrojt, Almárium 1975) játszott, majd 1979-ben Márton András (1954, dob) csatlakozott hozzájuk az akkor megalakuló Kentaur együttesben. (Ugyanebben az évben Laár rövid időre a Panta Rhei énekeseként is bemutatkozott az együttes egyetlen nagylemezén.) 1981 februárjában hárman alapították még a KFT-t, nem sokra rá negyedik társnak bevették II. Lengyelfi Miklóst (1955, basszusgitár, bőgő), és már vele adták bemutatkozó koncertjüket 1981 márciusában.
A zenekar a nyári Tánc- és popfesztivál-on vált ismertté, a Bábu vagy című daluk, illetve annak színházi elemekkel dúsított, pantomimes előadásmódja emelte ki őket a mezőnyből. A Hanglemezgyártól ezt követően exkluzív szerződést kaptak, első nagylemezük (Macska az úton) 1982-ben jelent meg. Rendszeresen turnéztak (az LGT-vel is), négy hónap alatt kétszáz koncertet adtak, klubjuk volt a Lágymányosi Közösségi Házban, a Szkéné Színházban bemutatták Elmúltak az ünnepek című zenés darabjukat (miként fogalmazták: „még nem színház, már nem koncert”). Groteszk, abszurd, olykor agyzsibbasztó hangvételű, a valóságot gyakran görbe tükörben ábrázoló dalaikra (Elmúltak az ünnepek, Tea, Üzenet a liftből, Nem sikerül kikúrálni magam, Macska az úton, A pénztárcámat, A fodrász) elsősorban az intellektuális, egyetemi közönség volt vevő, ezért a zenekar fokozatosan háttérbe szorult a napfény- és nosztalgiazenét vagy teenybopper rockot játszó formációk mögött.
Az MHV második nagylemezüket (Üzenet a liftből / A fodrász, 1983) sikertelennek értékelte, a megjelenés további feltételeként megszabta, hogy a zenekar írjon népszerű slágereket. (Bár azért egy poénra vett, de igen erős punkos, posztpunkos mellékes kislemezt [Lie Lie Lie / Association] is kiadtak tőlük WYX néven, ami voltaképpen Márta István projektje.) Legnagyobb sikerük, az Afrika éppúgy az életben maradásért készült, mint a Bál az Operában című harmadik nagylemez. 1985-ben Hazel O’Connorral turnéztak itthon, Jugoszláviában és Ausztriában, és közös kislemezt készítettek. 1986-ban Bostonban, majd Los Angelesben is felléptek egy fesztiválon. Majd jött a Balatoni nyár és a Siker, pénz, nők, csillogás (róla az Elizabet és az Utcai zenekar lett sláger).
A KFT, ha kellett, mindig bizonyította, hogy futószalagon tudna popslágereket írni, de öntörvényű zenei világukat, sajátos világlátásukat nem adták fel. 1988-ban elsőként szerződtek magáncéghez, a Szimultán Rt.-hez (más kérdés, hogy rá is fáztak), majd két évvel később ismét kiadót váltottak, amely jelezte, hogy a KFT által játszott rétegzenére az inflálódó popvilágban nincs komoly kereslet. Ahogy Laár fogalmazta: „Végig úgy éreztük, hogy homokban biciklizünk.” Még egy darabig bicikliztek, majd 1991-ben a 10 éves jubileumi koncertjük egyben a búcsút is jelentette.
Laár visszavonult, a Buddhista Főiskolán tanított, Bornai szólólemezeket adott ki, Márton történelmi újságot alapított és a Beatles-dalszövegfordításait rendezte kötetbe, Lengyelfi zenei lapot szerkesztett, és session zenészként dolgozott. 1996. október 12-én a Budapest Sportcsarnokban a Bál az Interneten című különleges produkcióval ismét színre léptek (Hazel O’Connor Dublinból énekelt velük). Bár 1999-ben Laár helyén Mohai Tamással (Faxni, Háború, Boom Boom) albumot is készítettek (Éljen a szerelem, 2000), a társulás csak tizenkét fellépést ért meg.
Az új évezredben Márton ismét összehozta a zenekart. A klasszikus felállású KFT tizenhárom év után, 2003-ban készített új nagylemezt (Higiénikus ember), és az életművet azóta három másikkal (Nem csupa angyal, 2006, A bábu visszavág, 2008, Ufoshow, 2015) egészítette ki. Miközben 2006-ban a zenekar „negyedszázados sajátos egyéni hangzás- és szövegvilágú, sikerekben gazdag munkássága elismeréseként” a Magyar Köztársasági Érdemrend lovagkeresztje kitüntetést kapta.
JBSz
 
Forrás:
JÁVORSZKY Béla Szilárd, SEBŐK János, A magyarock története 2 (80–90-es évek), Bp., Kossuth Kiadó, 2019, p. 148–149.
 
Kapcsolat: <a href="http://kft.hu/">http://kft.hu/ </a>
<a href="https://www.facebook.com/KFTzenekar/">https://www.facebook.com/KFTzenekar/</a>
Cikkeink: <a href="https://index.hu/kultur/popkult/2023/01/08/cseh-tamas-kern-andras-csik-zenekar-demjen-ferenc-wellhello-zene/">https://index.hu/kultur/popkult/2023/01/08/cseh-tamas-kern-andras-csik-zenekar-demjen-ferenc-wellhello-zene/</a>

Élet A Dal előtt

A beatzene országos nyilvánossága (táncdalfesztiválok)
A hatvanas évek közepéig a beatzene elsősorban Budapesten és a nagyobb vidéki városokban, egyetemi központokban volt ismert. A rádió, a televízió csak ritkán szerepeltette az együtteseket, előadókat, az esztrádműsorokban, turnékban még nem kaptak helyet az „ifjúsági zenekarok”, és a lapokban sem cikkeztek se róluk, se a jelenségről. Az idősebb generáció számára az új zene az első Táncdalfesztivál révén vált ismertté.
A táncdalfesztiválok ötlete Bánki Lászlónak, a Magyar Televízió rendezőjének a fejéből pattant ki, aki 1965-ben a Kisstadionban megrendezett Gitárpárbaj-on szemtanúja volt a tinédzser közönség zajos tüntetésének a hagyományos táncdalokat éneklő előadók ellen. Ez a botrány sugallta neki az ötletet, hogy egy reprezentatív, látványos műsorral rehabilitálják ország-világ előtt a tánczenét. A mintát a San Remó-i fesztivál kínálta, amelynek dalait, előadóit (Bobby Solo, Gigliola Cinquetti, Domenico Modugno, Sergio Endrigo) a rádió és a televízió már korábban is előszeretettel népszerűsítette.
Az első Táncdalfesztivál-t 1966 nyarán hatalmas propagandával rendezték meg. Már az elődöntők idején ott szorongott az egész ország a képernyők előtt. A tánczene váratlanul téma lett, a lapokban a fesztivált nagy horderejű kulturális eseményként tálalták. A műsorban helyet kapott a beat is, de a harmadik elődöntőbe sorolt, ott fellépő négy beatzenekar csalódást okozott. A kritika nem is volt kíméletes a kedvencekkel: „Vártuk sokáig, mikor szólal meg végre az igazi, gitáregyüttesekre elképzelt modern szám. De egyértelműen csak a zsűri legmagasabb pontszámával jutalmazott utolsó számot (Még fáj minden csók), az Illés együttes és Szörényi Levente előadásában sorolhatjuk ide.” 
A kudarcért azonban nem a zenekarok voltak a felelősek. A beatzenészeknek – a fellépési lehetőségért cserébe – hangszerelésben, előadói stílusban, öltözködésben egyaránt alkalmazkodniuk kellett a rendezők elvárásaihoz. Szörényi például az elődöntőben „jellegzetes beatrángatózással, eksztatikus átéléssel”, a klubokban akkor már megszokott előadásmóddal énekelte el a dalát, e szokatlan fellépés viszont megütközést váltott ki az idősebbek körében. A tévénézők méltatlankodó levelek ezreit írták, aminek eredményeként a döntőben a zenekar konszolidáltabb fellépése már kevésbé különbözött a táncdalénekesek előadói stílusától.
1967-ben, a második Táncdalfesztivál megrendezése előtt az érdekellentétek, a szórakoztató zene belső világának ügyei – Szörényiék jóvoltából – a sajtóban, rádióban, televízióban is némi visszhangot kaptak. Márciusban a Magyar Televízió Show-hivatal című műsorában Vitray Tamás Szörényi Leventével beszélgetett, aki elhatárolta magát a fesztiváltól, és bejelentette, hogy az Illés együttes az 1966-os sikerei ellenére nem indul el az 1967-es Táncdalfesztiválon, mivel „idegennek érzik magukat ebben a közegben, a fesztivál ugyanis a táncdalnak szólt, nem a beatnek”. A vitát végül Vitray azzal zárta le: „Nem a Táncdalfesztivál lesz szegényebb, ha az Illés nem lesz ott rajta.” (Bár sokan úgy gondolták, hogy a később megjelent Ne gondold című Illés-dal valódi címzettje Vitray Tamás volt, Bródy János – saját bevallása szerint  – valójában nem gondolt konkrét személyre, inkább csak egy jól helyezkedő káder figurájára.) A beat képviselői ezen kívül is hangoztatták azt a véleményüket, hogy Angliában például jól megfér egymás mellett a sikerlistán Tom Jones és a Beatles, külön fesztiválokat rendeznek a tánczenének és az ifjúsági zenének, de nem kényszerítik versenyzésre a különböző stílusú előadókat.
Szörényiék engedetlensége nyomán 1967-ben a közreműködők közé csak ismert slágergyárosokat hívnak meg (S. Nagy István hét, Szenes Iván hat dallal szerepelt), a beatzenekarok (Omega, Metro, Atlantis, Syrius, Dogs) csupán kísérő-közreműködő feladatokat kaptak. Az énekes sztárok, díjazottak ugyancsak a régi motorosok közé tartoztak (Aradszky László, Bakacsi Béla, Fenyvesi Gabi, Kovács József, Máté Péter, Mátrai Zsuzsa, Németh József, Poór Péter, Szécsi Pál, Toldy Mária) kiegészülve a három beatlánnyal és pár, beatzenekarból kiemelt szólistával (Neményi Béla, Zorán). Az elhangzó slágerek közül néhány: Nem várok holnapig, Ádám, hol vagy?, Drága bakter úr!, Rövid az élet, Utánam a vízözön, Annál az első ügyetlen csóknál. Mindez abban az évben, amikor a Beatles már elkészítette a Bors őrmester albumát, és Jimi Hendrix, Janis Joplin, a Jefferson Airplane, a Pink Floyd, a Cream fellépései aranyozták be a hippik nyarát a nagy amerikai fesztiválokon vagy a londoni klubokban.
Az éjfél utánig tartó elődöntőkben a közönség nem tudott betelni a dalokkal. Kovács József (később már csak a „mi Józsink”) Jöjj vissza hozzám! című szentimentális slágere eufóriába kergette az idősebbeket, akik ugyancsak zajosan tüntettek kedvenceik (Sárosi Katalin – Lassan bandukolva, Szécsi Pál – Csak egy tánc volt, Toldy Mária – Rövid az élet, Aradszky László – Annál az első ügyetlen csóknál, Poór Péter – Utánam a vízözön, Korda György – Bocsánat, hogyha kérdem) mellett. A fiatalok viszont saját bálványaikat (Neményi Béla – Drága bakter úr!, Pápay-Faragó László – Tranzisztori, Zorán – Végre, itt van az óra, Zalatnay Sarolta – Nem várok holnapig) éltették, függetlenül az előadott számok milyenségétől.
A döntőben a 15 dalra nem kevesebb, mint 19 díj jutott (a győzelmet Toldy Mária és Zalatnay Sarolta szerezte meg), és jellemző módon ekkor már a legnagyobb üzleti sikert elért dalt is díjazták. A fesztiválról kiemelt terjedelemben cikkezett a sajtó. A Valóság című folyóiratban Breuer János 649 008 című írásában foglalkozott a fejleményekkel. A cím a fesztiválzsűrihez érkezett szavazatok számára utalt, és a szerző megállapítása szerint már önmagában ez a tény is jelezte, hogy a nyári játéknak, felhőtlen szórakozásnak indult kezdeményezés elgondolkodtató társadalmi jelenséggé és mindinkább elmérgesedő szakmai háborúvá fajult. Erre kritikai vélemények is figyelmeztettek („Beathangzás nem volt. Friss ötletek híján egyet jelent a mostani táncdalfesztivál a több évtizedes, régi stílusokba való teljes és indokolatlan visszasüppedéssel.”).
Az 1967-es Táncdalfesztivál további következménye lett, hogy miután a közönség heves ellenérzésének adott hangot Kovács József táncdalénekes lepontozása miatt, attól kezdve a televíziós közvetítés jó pár éven keresztül félórás csúsztatással követte „élőben” az eseményeket. 
1968-ban a harmadik Táncdalfesztivál-t ismét a régi szellemben, a gigantománia jegyében rendezték meg. Először Farsang a Hajdúságban címmel Debrecenben rendeztek háromnapos minifesztivált, amelyen az Illés kivételével a teljes élgárda szerepelt. A szereposztás: Omega (+ Wittek Mária, Kovács Kati), Pannónia (+ Magay Klementina, Payer András), Syrius (+ Ambrus Kyri, Poór Péter), Atlantis (+ Fenyvesi Gabi, Szécsi Pál), Echo (+ Harangozó Teri, Bakacsi Béla), Thomastic (+ Dékány Sarolta, Máté Péter). A győzelmet az Omega-csapat szerezte meg a Pannónia-csapat előtt, és a gálán fellépett a Metro–Aradszky László összeállítású alkalmi együttes is.
A Táncdalfesztivál a magyar közönség tudatában már az év legfontosabb eseményei közé tartozott. Ebben az évben 1350 pályamunka érkezett a zsűrihez. Az 1968-as év – a „Nyugat-majmolás” ellensúlyozására – a népieskedés és a magyarkodás jegyében telt el a hazai könnyűzenében. Nemcsak a fesztiválon volt szinte kötelező egyenruha a hímzett mellény, a bő ujjú ing, nemcsak itt léptek fel matyó babának öltözött énekesnők, nemcsak az itt elhangzott dalok címei (A csongorádi kisbíró unokája, Beates magyar úr, Sose fájjon a fejed), hanem a hangszerelése, előadásmódja idézte a tschikos, fokosch, gulasch, puszta, paprika álromantikáját. Az Omega ez évben készült angol lemezére is felkerült a Kállai-kettős, az Illés pedig Red Roof Hoovels (Piros nádfedeles kunyhó) néven vendégszerepelt Ausztriában, és az 1968-as Ki mit tud?-on feltűnt Hungaria tagjai is magyaros lajbiban, bokájukat csapkodva énekeltek arról, hogy nem bújnak többé már a subába, és nem húzzák a köcsögöt a karóra.
A fesztivált ismét népünnepéllyé alakították. A díszletek a Broadway-musicalek világát idézték, a fellépők ruháját Rotschild Clara tervezte, a zsűrit messze földről toborozták, egyszóval mindent megtettek, hogy a fesztivál színvonalát európai rangra emeljék. Műsorfüzetét például – szavazócédulával – több százezer példányban már hetekkel a bemutatók előtt árulták, és juttattak belőle a környező országok magyar lakta területeire is.
Kétségtelen, Magyarországon ezen a nyáron tetőzött a táncdalmánia. Egy korabeli felmérés szerint akkoriban minden tíz gimnazista lányból hét táncdalénekesnő akart lenni. Táncdalszerzőnek lenni 1968-ban az egyik legirigyeltebb mesterség volt hazánkban. 
1967-ben ebből az össznépi szemfényvesztésből az Illés kimaradt. 1968-ban viszont – nagy meglepetésre – ők is indultak az Amikor én még kissrác voltam című dallal. Az okokról ezt nyilatkozták: „Külföldön a modern tánczenének külön fórumai vannak. Itthon csak egyfajta fesztivál van. Ilyen. Mi elhatároztuk, hogy részt veszünk, és lassan a magunk fesztiváljává tesszük.”  Illéséken kívül a többi beatzenekar (Pannónia, Atlantis, Omega, Metro, Expressz, Hungaria, Syrius) szintén szerepelt, de a „beatszentháromság” tagjait kivéve megint csak kísérőszerepre kényszerítették őket.
A fesztivál körüli felhajtás augusztus 18-án, az Erkel Színházban megrendezett döntőn érte el a csúcspontját, amely az Illés diadalát hozta. A 11 díjból ötöt kaptak meg, és bár ezt a szokatlan nagylelkű elismerést a beatpártiak lelkes ünneplése kísérte, a döntő éjszakáján a csehszlovák határ mentén már készültségben álltak azok a csapatok, amelyek két nap múlva bevonultak a szomszédos országba, végleg szétfoszlatva a demokratizálással kapcsolatos álmokat.
A következő Táncdalfesztivál-t aztán az Illés és az Omega is bojkottálta, de a második vonal képviselői, azok, akik életben akartak maradni, ismét elindultak. Nem túl erős dalaikkal (Bergendy – Te vagy a lexebb, Atlas – Segítség, Metro – Régi kép: szobrok, Zorán – Fehér sziklák, Express – Alagút, Non-stop – Egyszer volt) azonban nem arattak átütő sikert.
A fesztivál rendezői ezúttal új sztárok indításával is próbálkoztak. A Magyar Ifjúság címlapján 23 sztárjelölt – adminisztrátor, lakatos, fodrász, kárpitos – fényképe mosolygott. A színpadon aztán volt csodálkozás. A 25 tagú nemzetközi zsűri igazán bölcsen döntött, amikor egy itthon alig ismert énekesnőnek (Késmárky Marika – Egy fiú a házból) ítélte oda a fődíjat.
A korábban lelkes sajtó hangvétele is megváltozott, „állami pénzen finanszírozott ízlésrombolásról”, „rosszízű magyarkodásról” írtak, és a rendezők levonták a tanulságot, 1970-ben nem rendeztek Táncdalfesztivál-t. Miközben 1969-ben a Magyar Hanglemezgyár tízezres példányban préselte a kislemezeket, a Képzőművészeti Alap 300 ezer példányban dobta piacra az előadók fényképeit, hasonló példányszámban kerültek forgalomba a kottás-dalos füzetek, a szövegmellékletek, és nemcsak a szerzők, hanem a televízió és a rádió is profitált a legnézettebb, leghallgatottabb műsorokból.
1971-ben aztán ugyanazokkal a módszerekkel, eszközökkel és előadókkal rendezték meg az újabb slágerparádét. Kivétel csak az Illés volt, amely az előző két év büntetései, majd eltiltása után egy bűnbánatot sugalló dallal (Elvonult a vihar) tért vissza. A fesztivált Zalatnay Sarolta egy hagyományos, fesztiválstílusban megírt slágerrel (Fák, virágok, fény) nyerte, a többi sikeres előadóra és dalra (Koós János – Kapitány, Korda György – Ne sírj, Delhusa Gjon – Hegyek lánya, Aradszky László – Eleonóra, Tolcsvay – Csak egy kékszínű virág, Kovács Kati – Pesti férfi) pedig már a döntőt követő hetekben a feledés homálya borult.
Az utolsó, 1972-es fesztivál „méltó” lezárása volt a többéves eseménysorozatnak. A győztes dalokon (Kovács Kati – Add már uram az esőt, Bergendy – Úgy szeretném, Corvina – Egy viharos éjszakán) kívül nem született említésre méltó produkció, a kulisszák mögött folyó élethalálharcra pedig később Somló Tamás, a Non-stop együttes tagja világított rá: „Az 1972-es Táncdalfesztivál-on a Szép Margit című nótával az elődöntőben voltunk, és elhatároztuk, ha nem megy másképp, csalunk. Összedobtunk 10 ezer forintot és bevásároltunk levelezőlapot, bélyeget, megszavaztuk magunkat. Mindenki a családjával éjszakákon át töltötte ki a lapokat, majd öten az ország hat irányába szétszéledve dobáltuk be őket. Azt tudni kell, hogy már 9000 szavazattal bejutottunk volna a döntőbe. De kiderült, valami nem stimmel: a Non-stop közönségszavazatainak a száma hivatalosan 4078 vagy 5001 lett, már nem emlékszem pontosan, elég, hogy kibújt a »bunda« a szákból. Ezek után abban maradtunk, hogy akkor viszont óvunk, egy újságcikkben felfedjük a gerillaakciót, mert már úgy sincs veszíteni valónk: a pénz a postáé. De az akkori zenekarvezetőnk nem merte felvenni a kesztyűt a »szervekkel«.” 
A Táncdalfesztivál-t ezt követően – ebben az „össznépi formában” – nem rendezték meg, de magát az üzleti vállalkozást más-más nevekkel (Metronom) időről időre felújították, majd a rendszerváltás idején a hazatelepülő Dobos Attila megpróbált életet lehelni a szerinte szép emlékű rendezvénybe. De vállalkozása kudarcot vallott.

Táncdalfesztivál ’66
1. díj – Kovács Kati: Nem leszek a játékszered (Gyulai Gaál) és Toldy Mária: Más ez a szerelem (Bágya–G. Dénes)
2. díj – Illés: Még fáj minden csók (Szörényi–Bródy), Zalatnay Sarolta: Hol jár az eszem (Auth–Halmágyi), Tárkányi Tamara: Idegen utakon, Koós János: Annyi ember él a földön (Lovas–Halmágyi)
Előadói díj – Kovács Kati, Koós János, Toldy Mária
MHV különdíja – Vámosi János
KISZ KB különdíja – Koncz Zsuzsa 	
Közönségdíj – Bakacsi Béla 	

Táncdalfesztivál ’67
1. díj – 	Toldy Mária: Rövid az élet (Majláth–Fülöp), Zalatnay Sarolta: Nem várok holnapig (Majláth–Fülöp)
2. díj – 	Aradszky László: Annál az első ügyetlen csóknál (Dobos–Szenes), Poór Péter: Utánam a vízözön,(Tomsits–Halmágyi), Szécsi Pál: Csak egy tánc volt (Vadas–Varga)
3. díj – 	Ambrus Kyri: Nappalok és éjszakák, Fenyvesi Gabi: Ádám, hol vagy?
Előadói díj – Ambrus Kyri, Korda György, Aradszky László, Toldy Mária, Zalatnay Sarolta
Hangszerelői díj – Körmendi Vilmos, Bágya András, Presser Gábor
KISZ különdíj – Dobos Attila
Közönségdíj – Kovács József

Táncdalfesztivál ’68
1. díj – 	Illés: Amikor én még kissrác voltam (Szörényi–Bródy), Koós János: Kislány a zongoránál (Lovas–Szenes), Mary Zsuzsi: Mama (Dobos–Szenes)
2. Sztevanovity Zorán: Fehér sziklák (Fényes–S. Nagy), Harangozó Teri: Sose fájjon a fejed (Deák–Fülöp), Koncz Zsuzsa: Színes ceruzák (Szörényi)
Előadói díj – Mary Zsuzsi és az Illés, Harangozó Teri és az Omega, Koncz Zsuzsa és a Syrius, Koós János
Közönségdíj – Mary Zsuzsi, Korda György

Táncdalfesztivál ’69
1. díj – 	Késmárky Marika: Egy fiú a házból (Bágya–S. Nagy), Koós János: Nem vagyok teljesen őrült (Lovas–Szenes)
2. díj – Harangozó Teri: Szeretném bejárni a földet (Majláth–Kalmár), Metro: Régi kép: Szobrok (Schöck–Sztevanovity)
Arany Mikrofon díj – Harangozó Teri
Előadói díj – Koncz Zsuzsa
Hangszerelői díj – Wolf Péter

Táncdalfesztivál ’71
1. Zalatnay Sarolta: Fák, virágok, fény
2. Non Stop: Lélegző furcsa hajnalon, Illés: Elvonult a vihar, Szécsi Pál:Pillangó
3. Koncz Zsuzsa: Rég volt, szép volt

Táncdalfesztivál ’72
1. díj – Kovács Kati: Add már, uram, az esőt! (Koncz–Szenes)
2. díj – Koncz Zsuzsa: Mondd el, ha kell! (Illés–Bródy), Bergendy: Úgy szeretném (Latzin–Demjén)
3. díj – Corvina: Egy viharos éjszakán (Szigeti–Soltész)
Előadói díj – Kovács Kati, Cserháti Zsuzsa, Katona Klári
Közönségdíj – Generál

Táncdalfesztivál

Az 1970-es évek sok szempontból konszolidációt hozott a hazai popéletbe. Mindenekelőtt középtempójú, jól táncolható, könnyen befogadható, kellemes popdalokat. Bár nagyon nem alkotnak homogén tömböt, mégis azt kell mondanunk, hogy a klasszikus popban ők lettek az etalonok.  Ennek az évtizednek az első felében futotta legfényesebb köreit az egyik legrégebben létező, és legváltozatosabb életművet jegyző <a href="https://popkulturalis.hu/eloado-bergendy-326">Bergendy</a> és a nemzedéki ikonná emelkedő <a href="https://popkulturalis.hu/eloado-koncz-zsuzsa-66">Koncz Zsuzsa</a>, miközben az évtized végén újjászületett <a href="https://popkulturalis.hu/eloado-zoran-6270">Zorán,</a> felbukkant <a href="https://popkulturalis.hu/eloado-cserhati-zsuzsa-11337">Cserháti Zsuzsa</a> és <a href="https://popkulturalis.hu/eloado-katona-klari-7156">Katona Klári,</a> a számos tagcserét és stílusváltást megélt <a href="https://popkulturalis.hu/eloado-neoton-6654">Neoton</a> pedig sikeresen lovagolta meg a diszkóhullámot. 
Az első évek viszonylag szabadabb légköre után az 1968-as csehszlovákiai bevonulás és az annak nyomán kiéleződött kül- és belpolitikai helyzet miatt az állambiztonság fokozottan ellenőrzése alá vonta ügynökeivel és besúgóival a beatmozgalmat. Az egyetemeken uralkodó élénk vitalégkörnek, a klubokban kialakult szabad szellemnek vége szakadt, a korábban engedékenynek látszó hivatalok visszakoztak.
Ezek a társadalmi-kulturális életben mutatkozó változások egybeestek a nemzedékváltással. A beatzenét ügynek tekintő, felemelő, diadalra juttató, a zenészekkel a hatvanas évek elején-közepén induló Nagy Generáció kiöregedett a tizenéves korból, és tanulmányait befejezve munkába állt, belevetette magát a lakásszerzés, a munkahelyi beilleszkedés, a családalapítás problémáiba. 1971-ben disszidálási hullám jelezte, hogy vannak, akik perspektívátlannak ítélik a helyzetüket, egy másik kisebbség a kívülállást, a szabadúszást választotta, a nagy többség azonban különböző munkahelyekre vonult vissza, és az előző évek utópiáitól eljutott a napi realitásokig.
Magyarországon a hetvenes évek elején a pop- és rockzene tehát újabb fordulóponthoz érkezett. Olyan átalakulási hullám söpört végig a zenei életben, amelyre azóta sem volt példa. Az Illést kivéve gyakorlatilag minden élvonalbeli zenekar stílust és/vagy tagságot váltott ebben az időszakban, de a másod-harmad vonalban is rengeteg mozgás történt a különböző formációk között.
A hatvanas-hetvenes évek fordulóján a nemzetközi popéletben trenddé formálódó middle of the road pop (a szakmában a hagyományos tánczenére is használt kifejezés, magyarul talán középutas popnak fordítható) viszonylag gyorsan tért hódított Magyarországon. Az irányzatot középtempójú, jól táncolható, könnyen befogadható, kellemes dallamok jellemzik és nálunk ennek hátán kerültek az élvonalba a pályájukat a hatvanas években kezdő, akkoriban a második-harmadik vonalhoz tartozó előadók (Bergendy, Gemini, Neoton, Non-Stop, Corvina), amelyek a hetvenes évek első felében a hazai supergroupok mellett uralták a sikerlistákat.
JBSz

Bódy Magdi

Kapcsolatok

Bódy Magdi előadói fotók

Vukán György

Korong

Generál

Szigeti Edit

Mikrolied vokál

KFT

Táncdalfesztivál

Klasszik pop

Debreczeni Csaba

Marschalkó Zoltán

Temesvári András

Aszalós Zoltán

Bódy Magdi

Itt és Most

I Love New York

Body & Soul

Ezaz

Bódy Magdi 50. - Jubileumi koncert

A kenguru

Újra itthon

Valamit el kell mondanom

Hova mész?

Hűvös szél

Boldog napok