Előadó

Bluestone

A blues feldolgozásokat játszó Bluestone zenekar 2014-ben kezdte meg működését. A formáció repertoárján különféle korszakok fekete és fehér előadóinak szerzeményei szerepelnek, ismert és kevésbé ismert blues, illetve bluesközeli dalok megcsavarva, áthangszerelve.

Az öttagú zenekar alapítója Kőmíves „Stone” András (gitár), további tagjai Nemes Zoltán (billentyűs hangszerek), Tomor Barnabás (basszusgitár) és Molnár Dániel dob). 2020-ban felléptek az A38 Hajón, a Vasárnapi Iskola programsorozat keretében. Itt még Radovics László „Kyru” volt az énekes, őt 2021-ben váltotta Vasicsek „Öcsi” János.

2015-ben jelent meg a Live at Muzikum című élőben rögzített kiadványuk, amelyen néhány dalban a fellépéseiken is rendszeres vendég, Tátrai Tibor működött közte. Játszottak együtt Hobóval és Ferenczi Györggyel is. Koncertjeiken gyakran szerepelnek fúvósok, a Horn Section. 2020-ban online lemezt adtak ki Blues Evergreens From Bluestone címmel, ezen 2015 és 2020 között rögzített koncertfelvételekből válogattak.

HZ

 

https://www.facebook.com/BluestoneZenekar/

Frissítve: 2024-12 , Hőgye Zoltán