Besh o droM
A magyarországi világzene egyik legsikeresebb képviselője. Nevének jelentése lovári cigány nyelven: „Üld meg az utat!” (mint a lovat szokás, azaz indulj el). Balkáni és román cigány, illetve közel-keleti tradicionális dallamokat játszanak sajátos feldolgozásban, különböző zenei stílusokat összeolvasztva. Amit ők játszanak, az deklaráltan tánczene, ezt nem győzik hangsúlyozni a koncerteken is – ahol persze a közönség elég hamar rájön erre.
A Besh o droM két meghatározó muzsikusa, Barcza Gergely (1972) és Pettik Ádám (1972, ütősök) a kilencvenes évek második felében gyakorta zenélgettek együtt. Mivel az életben sógorok, ezért Sógor-Kóma fedőnéven játszogattak balkáni muzsikákat. Miután Barcza 1999-ben végérvényesen visszaköltözött Magyarországra, a zenekarosdi komolyra fordult, csapatot toboroztak maguk köré, és pár próba után Besh o droM néven elkezdtek koncertezni.
Elsőként a Ráckertben léptek fel, másodszor viszont már a Szigeten, sokezer ember előtt. S bár ekkor zeneileg még eléggé bizonytalan lábakon álltak, a lelkesedés sikeresen pótolta a próbák hiányát. S ezzel bejátszották magukat a hazai koncertéletbe.
2000-ben megpróbálkoztak a Space Besh o droM formációval, amelyben az elektronikus hangzás kapott teret: a DJ és a dobprogram segítségével a népies gyökerek modernebb, „partisabb” zenévé alakultak. A projekt a dobprogramokért felelős K-Roy tragikus halála után nem folytatódott tovább, bár DJ-Mangóval még többször felléptek.
Bemutatkozó albumuk, a Macsó hímzés platinalemez lett és egyedüli magyar korongként jutott fel a Magyar Narancs 2000-es világzenei listájára. A 2004-es Gyí! még európai megjelenése előtt felkerült az angol fRoots világzenei szaklap Top 10 és a World Music Chart Europe Top 20 listájára.
A Besh o Drom a kezdetektől koncertezik külföldön, kezdetben Angliában, Franciaországban és Olaszországban, később Spanyolországban, Németországban, majd Európa többi részén. A 2001/2002-es évadban a Szegedi Nemzeti Színházban Alföldi Róbert rendezésében játszottak a Szentivánéji álom című darabban. 2003-ban eljutottak a tengeren túlra is, ahol indításként a Montreali Jazzfesztiválon 35 ezer ember előtt arattak babérokat és megkapták a fesztivál legjobbja címet. Később többek között Mexikóban és Ausztráliában is felléptek.
A zenekar kétfős kemény magja mellett a kezdetek óta megszámlálhatatlan zenész és énekesnő pördült meg. Közülük a korai éveket végigéneklő Szalóki Ági szólistaként sikeres karriert futott be.
A Besh o droM hangzását nagyban befolyásolta, amikor tizenpár évvel ezelőtt a szakmai körökben eléggé megosztó EWI (Electric Wind Instrument) 4000S Barcza kezébe került. Az általa csak nejlonszaxinak nevezett hangszer lényegében olyan szintetizátor, amit fújni kell, és általa a fúvós instrumentumok átlag két-három oktávos hangterjedelme hétre bővül, és gyakorlatilag bármi eljátszható rajta, határt legfeljebb a fantázia szab.
2020-ban a zenekar fennállásának huszadik évfordulójára a Fonó kiadásában megjelent a Besh o droM 20 lemez, amely egy kis könyv is egyben, Kardos Gábor fotóival.
JBSz
Forrás:
JÁVORSZKY Béla Szilárd, A magyar folk története, Bp., Kossuth Kiadó, 2013, p. 258.