Előadó

Bergendy Péter

Bergendy Péter (1941, Szolnok) szaxofonos, fuvolás, aki a Bergendy zenekar alapító tagja volt.

Szülővárosa gimnáziumának orosz tagozatos osztályában érettségizett. Ezután a család Budapestre költözött, Péter 1960-tól 1965-ig tervező matematika szakos hallgató volt a Marx Károly Közgazdaságtudományi Egyetemen.

1953 óta játszott tangóharmonikán, majd amikor 1956-ban édesapja Csehszlovákiából hozott számára egy B-tenorszaxofont, ekkor döntötte el, hogy szaxofonos lesz. Innentől a gimnáziumi zenekarban játszott bátyjával, Bergendy Istvánnal együtt. Vele alapították 1958-ban a Bergendy zenekart, amellyel 1962-ig a Marx Károly Közgazdasági Egyetem ifjúsági dzsesszegyüttese néven futottak.

Közben 1965-66-ban az Építésügyi Minisztérium Számítógépközpontjában dolgozott, mint kutató matematikus. 1965-69 között a - közben jazzről beatzenére váltott - Bergendyvel számos európai turnén vett részt. 1969-72 között a Táncdalfesztiválokon értek el sikereket dalaikkal (Te vagy a lexebb, Mindig ugyanúgy, Úgy szeretném).

A zenekarnak nagy szakmai tekintélye volt, a megszámlálhatatlan rádiós és televíziós fellépés mellett 17 nagylemezük és több mint 30 kislemezük jelent meg.

1982-től a 14 tagú Bergendy Szalonzenekarban a zenélésen túl koncertszervezéssel is foglalkozott. Fia, Bergendy Péter (1964) elismert filmrendező.

Két történet arról, milyen is volt az a korszak, az 1960-as, 1970-es évek, amelyben Bergendyék zenéltek.

Az első egy visszaemlékezés Bergendy Pétertől: „A hatvanas évek közepén Holéczy Ákos vezetésével együttesünk Lengyelországban turnézott. …egy lokálban játszottunk, a twist korszak történelmi ideje volt, az őrült csípőrázásé és ez a zenészektől is nem mindennapi játékot kívánt. Egy fergeteges szám csúcspontján a szaxofon szólót az énekesnő orra előtt térdelve majd fekve fújtam el. Óriási siker volt, alig engedtek le a színpadról. A vezető gratulált és kért, hogy mindennap ismételjem meg a produkciót.”

A másik, amikor az Országos Rendező Iroda (ORI) igazgatója 1975 nyarán Bergendy István és testvére, Bergendy Péter, valamint Demjén Ferenc működési engedélyét megvonta. Az vádak ellenük – melyek miatt három hónapig nem léphettek színpadra - a következők voltak: több előadásukon is rendbontást követtek el, megengedhetetlen hangnemet használtak és koncertek után hangoskodtak több városban is. Bergendy István két szám közötti összekötőszövegével a rendezőszervet és a közönség egyes tagjait megbotránkoztatta, Demjén Ferenc hiányos öltözetben (farmernadrág, nyitott mellény) jelent meg a büfében, Bergendy Péter pedig egy alkalommal a főrendező zakóját ragadta meg felindultságában. A történet pikantériája, hogy mire a bürokrácia útvesztőiben a végzés októberben eljutott a három zenészhez, addigra a nyáron kapott eltiltásuk lejárt.

HZ

Frissítve: 2023-8 , Hőgye Zoltán