Előadó

Bëlga

Míg az Árral szemben aféle úttörő szerepet töltött be underground körökben, az új évezredben felbukkanó Bëlga már kultikus zenekarrá vált. A formáció az internetes undergroundból tört át az első nyilvánosságba. Első, kétszámos demojuk (Ovi, Kalauz) 1998-ban kezdett terjedni a világhálón, és miután erre a zene- és szövegvilágra fogékony volt a „háló népe”, a zenekar neve hamar fogalommá vált.

A Bëlga tagjai közül hárman (Bauxit, Mégötlövés, Tokyo) a Tan Kapuja Buddhista Főiskolán találkoztak egymással, ahol vallásfilozófiát tanultak. Hozzájuk csatlakozott a Tilos Rádió DJ-je Titusz, valamint 2003-ig tagja volt az együttesnek Sickratman és Lord Cursor is. Zenéjüket eleinte egyesek bölcsész hip-hopnak nevezték, mások viszont a magyar vonatkozások és poénok miatt szívesen használták a nemzeti hip-hop kifejezést. Maguk a zenészek sokáig a teológus hip-hopot tartották korrektnek, bár soha nem szerették a zenéjüket kategorizálni. Elmondásuk szerint a Bizottság, a Tudósok, a Beastie Boys mellett Ganxsta Zolee zenéje, személyisége, a különböző fekete zenék és mindenekelőtt hetvenes évek funkyja volt rájuk nagy hatással. A zenekar nevének egyébként csak annyi köze van Belgiumhoz, hogy hirtelen felindulásból egy nagyon finom belga csoki miatt választották.

A Bëlga humoros és intellektuális tartalmú, nem ritkán slágeresen csengő dalokat írt, táncolható, igényes zenei alapokkal. Szövegei szállóigékké váltak, koncertjein egyre többen tomboltak, és a média is kellő figyelmet szentelt rá. Első albuma (Majd megszokod, 2002) megjelenését komoly visszhang kísérte, amiben közrejátszott az is, hogy addigra a Bëlga egyes dalai (Nemzeti hip-hop, Ovi, A gyaloglás vége, Kalauz) slágerré váltak. A következő korongról (Jön a Gólem!, 2004) szintén több dal (Az a baj, Képviselő boogie, Királyok a házban, Hazakísérlek) maradt emlékezetes, s fokozta az érdeklődést, hogy Sickratman összebalhézott a többiekkel, s miután függetlenítette magát, szólólemezén „üzent” a többieknek.

A kultikus státuszba került zenekar 2005-ben ismét különleges produkcióval állt elő: a dupla album (Bëlga 3) egyik korongja Zsolti, a béka címmel a gyerekeknek, a másik pedig Bokorpuszta címmel felnőtteknek készült. Az évtized második felében kiadott újabb nagylemezek (Zigilemez, 2007, Élő 2008, 2008) tovább erősítették pozíciójukat, 2010-ben pedig gyors egymás utánban négy korongot (Arany, Platina, Gyémánt, Farost) is kigurítottak – egyben valamennyit ingyenesen letölthetővé tették a zenekar honlapján, hisz a Bëlga a kezdetektől támogatja a szabad zenemásolást.

A zenekar a 2010-es években sem lazsált, átlagban kétévente adott ki újabb anyagot (Stég FM 84, 2012, Sanyi, 2013, Disco!, 2015, Csumpa, 2017), abban is hűek maradtak korábbi önmagukhoz, hogy számos dalt tettek elérhetővé a csapat Bandcamp-oldalán. Miközben az eredetileg a Bokorpusztá-n hallható Szerelmes vagyok című dalt 2015 márciusában tizennégy nyelvre fordították le.

Eddigi utolsó albumuk, a CD-n és kazettán (!) is publikált Karnevál 2021 májusában jelent meg, és nemcsak stilárisan az egyik legszínesebb albumuk, de a legtöbb vendéget is felvonultató. Olyan művészek működnek rajta közre, mint Kiss Erzsi, MC Fedora, Herczeg Szonjam Krúbi, Dé:Nash, Margit Ádám, Szolnoki-Kovács Péter és Takács Jappán Zoltán – no és a Pontyfénykép-et is jegyző Busa Pista.

A jelenleg DJ Titusz, Még5, Bauxit és Tokyo, valamint DJ Marvin és MC Fedora alkotta formáció legutóbbi albuma, a Fém of Bëlga 2023 végén jelent meg a csapat számos korábbi rap slágere – például a Gyarmat, a Zsolti, a béka vagy a Szerelmes vagyokhard rockos, metálos feldolgozásaival. 

JBSz

Frissítve: 2024-11 , Jávorszky Béla Szilárd

Kapcsolatok

    12