Solymossy, majd Szabó partnere, a dobos-vibrafonos Beamter Bubi (Beamter Jenő, 1912–1984) sem élt és zenélt másként: mondhatni, az összes fontosabb fővárosi mulatóban muzsikált, szinte mindenkivel. Köztük a magyar modern jazz kialakulásában meghatározó szerepet betöltő muzsikusokkal. Mindenekelőtt Martiny Lajos jazzformációiban remekelt, de rendszeresen csillogott Tabányi Mihály, Herrer Pál, Horváth Jenő és Vécsey Ernő zenekaraiban, ahogy játszott a Durium-együttessel és a Deák Big Banddel is. Ráadásul a negyvenes–ötvenes–hatvanas évek szórakoztatóiparának talán legtöbbet foglalkoztatott muzsikusaként gyakorta vendégszerepelt Ausztriában, Svájcban, az NDK-ban, Angliában és Jugoszláviában. A hetvenes években pedig Barbra Streisanddal és Frank Sinatrával közös show-ban léphetett fel a washingtoni Kennedy Centerben.

Beamter Bubit szakmai tudása és alkalmazkodóképessége mellett nyilván eredendő zenei optimizmusa, pozitív életszemlélete miatt is hívták előszeretettel a különböző zenekarvezetők. Miként nyilatkozta, számára semmi más nem tudott annyi örömet adni, mint a jazz. „Ameddig alkalmas vagyok rá, addig mindig szeretném a közönséget elszórakoztatni és átvinni a zenei optimizmusomat, hogy szépnek lássák az életet. Ez olyan, mint színházban a díszlet: elölről gyönyörű, hátulról ronda. Én igyekszem mindig a szép díszletet látni, bár azt is tudni kell, ami mögötte van. (…) Erre jó a jazz-zene, ami az embert a csúnya valóságból egy álomvilágba viszi.”

Pedig hát a sors neki sem osztott könnyű lapokat. Miként az idézett interjúban mesélte: „Bár nagyon sok összeköttetésem volt, például a fiatal Horthy is állandó vendégünk volt, nem tudtam megúszni, elvittek [munkaszolgálatra]. Három évig voltam a Szovjetunióban és hadifogságban, ahol bizony percenként kellett ugrálnom nemcsak azért, hogy életben maradjak, hanem, hogy semmi bajom ne legyen. Ez megtörtént. Az élet vicce, hogy ott egy német SS-tisztnek köszönhettem a karrieremet: mikor megtudta, hogy régen az Arizonában játszottam, ahová ő is gyakran járt, beprotezsált kultúrvezetőnek. Én lettem a táborbeli összes náció kultúrvezetője. Olyan lehetőségeket kaptam, hogy jazzkoncerteket, színielőadásokat, revüket csináltunk. Nagyon jó dolgom volt. 1945-ben, amikor a háború véget ért, hazajöttem. Itt megtaláltam a szüleimet. A lakásban, felszerelésben, ruhákban persze voltak hiányosságok, de egy jót fürödtem és másnap reggelre elfelejtettem az egészet.”

A munkaszolgálatból hazatért Beamter 1946-ban amúgy az első hívó szóra csatlakozott a zongorista Martiny Lajos újjáalakult zenekarához.

JBSz

Forrás:

JÁVORSZKY Béla Szilárd: A magyar jazz története, Budapest, Kossuth Kiadó, 2014, p. 58–59.