Band/name

1994-ben a MTV által rendezett Táncdalfesztivál-on figyelt fel rá az ország, amikor a Kinek mondjam el vétkeimet című dallal első díjat nyert, majd Dublinban az Eurovíziós Dalfesztivál-on 4. helyezést ért el. Ebben az évben számos díjat kapott (többek között Az év pop énekesnője), és úgy tűnt, hogy ő lesz az évtized új Katona Klárija.
A sikersorozat azonban nem folytatódott, Friderika – bár a következő években az EMI-Quintnél sorra jelentek meg lemezei (Friderika II., 1996, Boldog vagyok, 1998, Hazatalálsz, 2001) – egyslágeres előadó maradt, 2001 óta pedig elsősorban a HIT Gyülekezete Vidám vasárnap című műsorában szerepel rendszeresen, illetve alkalmanként ad ki nagylemezeket felnőtteknek (Gospel, 2003, Gospel II – Sáron rózsája, 2006) és gyerekeknek (Az álmok tengerén, 2003, Tente dalok, 2016).
JBSz–SJ
 
Forrás:
JÁVORSZKY Béla Szilárd, SEBŐK János: A magyarock története 2 (1980–90-es évek), Budapest, Kossuth Kiadó, 2019, p. 378.

Bayer Friderika

Gerendás Péter (1956, Budapest) dalszerző, énekes, gitáros a hazai könnyűzenei élet kiemelkedő alakja. Több mint négy évtizedes pályafutása alatt 17 önálló lemeze jelent meg. Virtuóz zenei játéka mellett humorral átszőtt, közvetlen személyisége is a sikerének titka. Kilenc gyermek édesapja, közülük nem egy már ismert zenész.
Tanulmányait Budapesten végezte, érettségit a Faipari Szakközépiskolában szerzett. Ezután rövid ideig a Déryné Színház tagja volt, majd belépett a dél-amerikai népzenét játszó Los Pachungos együttesbe. Eközben felvették a Bartók Béla Zeneművészeti Szakközépiskola jazz-ének szakára, ahol 1979-ben végzett.
Gerendás az 1976-ban alapított, Latin-Amerika világát idéző Láma együttessel a kemény rock tündöklése idején is sikeresen járta az országot, turnézott Zoránnal és az LGT-vel (utóbbi 1983-as szigetországi körútján is részt vett), majd négy évig Norvégiában vendéglátózott. 1988-ban tért haza, szólistaként folytatta, megnyerte a Magyar Televízióban megrendezett Magyar dalok versenyét Hóból vagyok című dalával. 1992 óta folyamatosan jelentetett meg nagylemezeket, miközben másoknak - mindenekelőtt Zoránnak, Koncz Zsuzsának és Katona Klárinak - írt lírai dalokat, és 1996-ban egy teljes lemezt Friderikának. A kilencvenes évek derekától számos színházi darabhoz komponált zenét (A tenger szerelmesei, 1997, Legyetek jók, ha tudtok, 2000, Kövek a zsebben, 2002, 11 perc, 2009, Kislány a pokolban, 2010, Aranyborjú, 2014, Agyigó, 2015). Munkásságáért 1994-ben a Liszt-díjat, 2008-ban a Magyar Köztársasági Érdemrend lovagkeresztjét kapta meg. 1999-ben az EMeRTon-díjat (Az év énekese) és a Huszka Jenő-díjat (Az év zeneszerzője) is elnyerte.
1992-ben jelent meg első önálló lemeze, 908 címmel, 1994-ben pedig a Gerendás a deszkákon, majd jött a Két hónap a nagy folyón (1997) és az Átölel a múlt (1999). 2000-ben adta ki Kamaszkorom legszebb dala című albumát, melyen vonósnégyessel dolgozza fel a 60-as 70-es évek legendás dalait. Az Új dimenziók (2001) után 2003-ban a Budapesti Kongresszusi Központban megtartott George Harrison Emlékkoncert került kiadásra dupla album formájában. A 2004-ben megjelent Memento a holokauszt áldozatainak állít emléket, míg az Apák könyve (2005) Vámos Miklós hasonló című könyvének zenei változata. Ezt követték Faludy György verseinek megzenésítései 2006-ban, és ugyanebben az évben az Ötvenes kő című lemezzel jelezte, hogy betöltötte az 50. életévét. 2008-ban jelent meg Bartók országában címet viselő albuma. 2010-ben került a boltokba Családregény című lemeze. Ezt újabb három kiadvány követte: Nagyvárosi legendák, 2011; Gitáromba kapaszkodva, 2013; Boldogország, 2015. Legutóbbi lemezét Wolf Péter zongorista-zeneszerzővel közösen készítette, a címe: Válladon alszom el.
Gerendás Péter ma már felnőtt gyermekeivel lép színpadra, akik számos neves hazai produkcióban bizonyították tehetségüket: Gerendás Dániel (dob), Gerendás Hanna (zongora) és Gerendás Ruben (basszusgitár), ez a Gerendás Family Band.
Előadásain láthatjuk őt hol vonósnégyessel, hol szimfonikus zenekarral, hol ütőhangszeres kísérettel, de gyakoriak akusztikus szólókoncertjei is. És vele volt az utolsó fellépése a legendás jazz-zongoristának, Szakcsi Lakatos Bélának.
JBSz, HZ
 
<a href="https://www.facebook.com/gerendas.peter/?locale=hu_HU">https://www.facebook.com/gerendas.peter/?locale=hu_HU</a>
<a href="https://www.instagram.com/gerendaspeter/?hl=hu">https://www.instagram.com/gerendaspeter/?hl=hu</a>

Gerendás Péter

Élet A Dal előtt

A beatzene országos nyilvánossága (táncdalfesztiválok)
A hatvanas évek közepéig a beatzene elsősorban Budapesten és a nagyobb vidéki városokban, egyetemi központokban volt ismert. A rádió, a televízió csak ritkán szerepeltette az együtteseket, előadókat, az esztrádműsorokban, turnékban még nem kaptak helyet az „ifjúsági zenekarok”, és a lapokban sem cikkeztek se róluk, se a jelenségről. Az idősebb generáció számára az új zene az első Táncdalfesztivál révén vált ismertté.
A táncdalfesztiválok ötlete Bánki Lászlónak, a Magyar Televízió rendezőjének a fejéből pattant ki, aki 1965-ben a Kisstadionban megrendezett Gitárpárbaj-on szemtanúja volt a tinédzser közönség zajos tüntetésének a hagyományos táncdalokat éneklő előadók ellen. Ez a botrány sugallta neki az ötletet, hogy egy reprezentatív, látványos műsorral rehabilitálják ország-világ előtt a tánczenét. A mintát a San Remó-i fesztivál kínálta, amelynek dalait, előadóit (Bobby Solo, Gigliola Cinquetti, Domenico Modugno, Sergio Endrigo) a rádió és a televízió már korábban is előszeretettel népszerűsítette.
Az első Táncdalfesztivál-t 1966 nyarán hatalmas propagandával rendezték meg. Már az elődöntők idején ott szorongott az egész ország a képernyők előtt. A tánczene váratlanul téma lett, a lapokban a fesztivált nagy horderejű kulturális eseményként tálalták. A műsorban helyet kapott a beat is, de a harmadik elődöntőbe sorolt, ott fellépő négy beatzenekar csalódást okozott. A kritika nem is volt kíméletes a kedvencekkel: „Vártuk sokáig, mikor szólal meg végre az igazi, gitáregyüttesekre elképzelt modern szám. De egyértelműen csak a zsűri legmagasabb pontszámával jutalmazott utolsó számot (Még fáj minden csók), az Illés együttes és Szörényi Levente előadásában sorolhatjuk ide.” 
A kudarcért azonban nem a zenekarok voltak a felelősek. A beatzenészeknek – a fellépési lehetőségért cserébe – hangszerelésben, előadói stílusban, öltözködésben egyaránt alkalmazkodniuk kellett a rendezők elvárásaihoz. Szörényi például az elődöntőben „jellegzetes beatrángatózással, eksztatikus átéléssel”, a klubokban akkor már megszokott előadásmóddal énekelte el a dalát, e szokatlan fellépés viszont megütközést váltott ki az idősebbek körében. A tévénézők méltatlankodó levelek ezreit írták, aminek eredményeként a döntőben a zenekar konszolidáltabb fellépése már kevésbé különbözött a táncdalénekesek előadói stílusától.
1967-ben, a második Táncdalfesztivál megrendezése előtt az érdekellentétek, a szórakoztató zene belső világának ügyei – Szörényiék jóvoltából – a sajtóban, rádióban, televízióban is némi visszhangot kaptak. Márciusban a Magyar Televízió Show-hivatal című műsorában Vitray Tamás Szörényi Leventével beszélgetett, aki elhatárolta magát a fesztiváltól, és bejelentette, hogy az Illés együttes az 1966-os sikerei ellenére nem indul el az 1967-es Táncdalfesztiválon, mivel „idegennek érzik magukat ebben a közegben, a fesztivál ugyanis a táncdalnak szólt, nem a beatnek”. A vitát végül Vitray azzal zárta le: „Nem a Táncdalfesztivál lesz szegényebb, ha az Illés nem lesz ott rajta.” (Bár sokan úgy gondolták, hogy a később megjelent Ne gondold című Illés-dal valódi címzettje Vitray Tamás volt, Bródy János – saját bevallása szerint  – valójában nem gondolt konkrét személyre, inkább csak egy jól helyezkedő káder figurájára.) A beat képviselői ezen kívül is hangoztatták azt a véleményüket, hogy Angliában például jól megfér egymás mellett a sikerlistán Tom Jones és a Beatles, külön fesztiválokat rendeznek a tánczenének és az ifjúsági zenének, de nem kényszerítik versenyzésre a különböző stílusú előadókat.
Szörényiék engedetlensége nyomán 1967-ben a közreműködők közé csak ismert slágergyárosokat hívnak meg (S. Nagy István hét, Szenes Iván hat dallal szerepelt), a beatzenekarok (Omega, Metro, Atlantis, Syrius, Dogs) csupán kísérő-közreműködő feladatokat kaptak. Az énekes sztárok, díjazottak ugyancsak a régi motorosok közé tartoztak (Aradszky László, Bakacsi Béla, Fenyvesi Gabi, Kovács József, Máté Péter, Mátrai Zsuzsa, Németh József, Poór Péter, Szécsi Pál, Toldy Mária) kiegészülve a három beatlánnyal és pár, beatzenekarból kiemelt szólistával (Neményi Béla, Zorán). Az elhangzó slágerek közül néhány: Nem várok holnapig, Ádám, hol vagy?, Drága bakter úr!, Rövid az élet, Utánam a vízözön, Annál az első ügyetlen csóknál. Mindez abban az évben, amikor a Beatles már elkészítette a Bors őrmester albumát, és Jimi Hendrix, Janis Joplin, a Jefferson Airplane, a Pink Floyd, a Cream fellépései aranyozták be a hippik nyarát a nagy amerikai fesztiválokon vagy a londoni klubokban.
Az éjfél utánig tartó elődöntőkben a közönség nem tudott betelni a dalokkal. Kovács József (később már csak a „mi Józsink”) Jöjj vissza hozzám! című szentimentális slágere eufóriába kergette az idősebbeket, akik ugyancsak zajosan tüntettek kedvenceik (Sárosi Katalin – Lassan bandukolva, Szécsi Pál – Csak egy tánc volt, Toldy Mária – Rövid az élet, Aradszky László – Annál az első ügyetlen csóknál, Poór Péter – Utánam a vízözön, Korda György – Bocsánat, hogyha kérdem) mellett. A fiatalok viszont saját bálványaikat (Neményi Béla – Drága bakter úr!, Pápay-Faragó László – Tranzisztori, Zorán – Végre, itt van az óra, Zalatnay Sarolta – Nem várok holnapig) éltették, függetlenül az előadott számok milyenségétől.
A döntőben a 15 dalra nem kevesebb, mint 19 díj jutott (a győzelmet Toldy Mária és Zalatnay Sarolta szerezte meg), és jellemző módon ekkor már a legnagyobb üzleti sikert elért dalt is díjazták. A fesztiválról kiemelt terjedelemben cikkezett a sajtó. A Valóság című folyóiratban Breuer János 649 008 című írásában foglalkozott a fejleményekkel. A cím a fesztiválzsűrihez érkezett szavazatok számára utalt, és a szerző megállapítása szerint már önmagában ez a tény is jelezte, hogy a nyári játéknak, felhőtlen szórakozásnak indult kezdeményezés elgondolkodtató társadalmi jelenséggé és mindinkább elmérgesedő szakmai háborúvá fajult. Erre kritikai vélemények is figyelmeztettek („Beathangzás nem volt. Friss ötletek híján egyet jelent a mostani táncdalfesztivál a több évtizedes, régi stílusokba való teljes és indokolatlan visszasüppedéssel.”).
Az 1967-es Táncdalfesztivál további következménye lett, hogy miután a közönség heves ellenérzésének adott hangot Kovács József táncdalénekes lepontozása miatt, attól kezdve a televíziós közvetítés jó pár éven keresztül félórás csúsztatással követte „élőben” az eseményeket. 
1968-ban a harmadik Táncdalfesztivál-t ismét a régi szellemben, a gigantománia jegyében rendezték meg. Először Farsang a Hajdúságban címmel Debrecenben rendeztek háromnapos minifesztivált, amelyen az Illés kivételével a teljes élgárda szerepelt. A szereposztás: Omega (+ Wittek Mária, Kovács Kati), Pannónia (+ Magay Klementina, Payer András), Syrius (+ Ambrus Kyri, Poór Péter), Atlantis (+ Fenyvesi Gabi, Szécsi Pál), Echo (+ Harangozó Teri, Bakacsi Béla), Thomastic (+ Dékány Sarolta, Máté Péter). A győzelmet az Omega-csapat szerezte meg a Pannónia-csapat előtt, és a gálán fellépett a Metro–Aradszky László összeállítású alkalmi együttes is.
A Táncdalfesztivál a magyar közönség tudatában már az év legfontosabb eseményei közé tartozott. Ebben az évben 1350 pályamunka érkezett a zsűrihez. Az 1968-as év – a „Nyugat-majmolás” ellensúlyozására – a népieskedés és a magyarkodás jegyében telt el a hazai könnyűzenében. Nemcsak a fesztiválon volt szinte kötelező egyenruha a hímzett mellény, a bő ujjú ing, nemcsak itt léptek fel matyó babának öltözött énekesnők, nemcsak az itt elhangzott dalok címei (A csongorádi kisbíró unokája, Beates magyar úr, Sose fájjon a fejed), hanem a hangszerelése, előadásmódja idézte a tschikos, fokosch, gulasch, puszta, paprika álromantikáját. Az Omega ez évben készült angol lemezére is felkerült a Kállai-kettős, az Illés pedig Red Roof Hoovels (Piros nádfedeles kunyhó) néven vendégszerepelt Ausztriában, és az 1968-as Ki mit tud?-on feltűnt Hungaria tagjai is magyaros lajbiban, bokájukat csapkodva énekeltek arról, hogy nem bújnak többé már a subába, és nem húzzák a köcsögöt a karóra.
A fesztivált ismét népünnepéllyé alakították. A díszletek a Broadway-musicalek világát idézték, a fellépők ruháját Rotschild Clara tervezte, a zsűrit messze földről toborozták, egyszóval mindent megtettek, hogy a fesztivál színvonalát európai rangra emeljék. Műsorfüzetét például – szavazócédulával – több százezer példányban már hetekkel a bemutatók előtt árulták, és juttattak belőle a környező országok magyar lakta területeire is.
Kétségtelen, Magyarországon ezen a nyáron tetőzött a táncdalmánia. Egy korabeli felmérés szerint akkoriban minden tíz gimnazista lányból hét táncdalénekesnő akart lenni. Táncdalszerzőnek lenni 1968-ban az egyik legirigyeltebb mesterség volt hazánkban. 
1967-ben ebből az össznépi szemfényvesztésből az Illés kimaradt. 1968-ban viszont – nagy meglepetésre – ők is indultak az Amikor én még kissrác voltam című dallal. Az okokról ezt nyilatkozták: „Külföldön a modern tánczenének külön fórumai vannak. Itthon csak egyfajta fesztivál van. Ilyen. Mi elhatároztuk, hogy részt veszünk, és lassan a magunk fesztiváljává tesszük.”  Illéséken kívül a többi beatzenekar (Pannónia, Atlantis, Omega, Metro, Expressz, Hungaria, Syrius) szintén szerepelt, de a „beatszentháromság” tagjait kivéve megint csak kísérőszerepre kényszerítették őket.
A fesztivál körüli felhajtás augusztus 18-án, az Erkel Színházban megrendezett döntőn érte el a csúcspontját, amely az Illés diadalát hozta. A 11 díjból ötöt kaptak meg, és bár ezt a szokatlan nagylelkű elismerést a beatpártiak lelkes ünneplése kísérte, a döntő éjszakáján a csehszlovák határ mentén már készültségben álltak azok a csapatok, amelyek két nap múlva bevonultak a szomszédos országba, végleg szétfoszlatva a demokratizálással kapcsolatos álmokat.
A következő Táncdalfesztivál-t aztán az Illés és az Omega is bojkottálta, de a második vonal képviselői, azok, akik életben akartak maradni, ismét elindultak. Nem túl erős dalaikkal (Bergendy – Te vagy a lexebb, Atlas – Segítség, Metro – Régi kép: szobrok, Zorán – Fehér sziklák, Express – Alagút, Non-stop – Egyszer volt) azonban nem arattak átütő sikert.
A fesztivál rendezői ezúttal új sztárok indításával is próbálkoztak. A Magyar Ifjúság címlapján 23 sztárjelölt – adminisztrátor, lakatos, fodrász, kárpitos – fényképe mosolygott. A színpadon aztán volt csodálkozás. A 25 tagú nemzetközi zsűri igazán bölcsen döntött, amikor egy itthon alig ismert énekesnőnek (Késmárky Marika – Egy fiú a házból) ítélte oda a fődíjat.
A korábban lelkes sajtó hangvétele is megváltozott, „állami pénzen finanszírozott ízlésrombolásról”, „rosszízű magyarkodásról” írtak, és a rendezők levonták a tanulságot, 1970-ben nem rendeztek Táncdalfesztivál-t. Miközben 1969-ben a Magyar Hanglemezgyár tízezres példányban préselte a kislemezeket, a Képzőművészeti Alap 300 ezer példányban dobta piacra az előadók fényképeit, hasonló példányszámban kerültek forgalomba a kottás-dalos füzetek, a szövegmellékletek, és nemcsak a szerzők, hanem a televízió és a rádió is profitált a legnézettebb, leghallgatottabb műsorokból.
1971-ben aztán ugyanazokkal a módszerekkel, eszközökkel és előadókkal rendezték meg az újabb slágerparádét. Kivétel csak az Illés volt, amely az előző két év büntetései, majd eltiltása után egy bűnbánatot sugalló dallal (Elvonult a vihar) tért vissza. A fesztivált Zalatnay Sarolta egy hagyományos, fesztiválstílusban megírt slágerrel (Fák, virágok, fény) nyerte, a többi sikeres előadóra és dalra (Koós János – Kapitány, Korda György – Ne sírj, Delhusa Gjon – Hegyek lánya, Aradszky László – Eleonóra, Tolcsvay – Csak egy kékszínű virág, Kovács Kati – Pesti férfi) pedig már a döntőt követő hetekben a feledés homálya borult.
Az utolsó, 1972-es fesztivál „méltó” lezárása volt a többéves eseménysorozatnak. A győztes dalokon (Kovács Kati – Add már uram az esőt, Bergendy – Úgy szeretném, Corvina – Egy viharos éjszakán) kívül nem született említésre méltó produkció, a kulisszák mögött folyó élethalálharcra pedig később Somló Tamás, a Non-stop együttes tagja világított rá: „Az 1972-es Táncdalfesztivál-on a Szép Margit című nótával az elődöntőben voltunk, és elhatároztuk, ha nem megy másképp, csalunk. Összedobtunk 10 ezer forintot és bevásároltunk levelezőlapot, bélyeget, megszavaztuk magunkat. Mindenki a családjával éjszakákon át töltötte ki a lapokat, majd öten az ország hat irányába szétszéledve dobáltuk be őket. Azt tudni kell, hogy már 9000 szavazattal bejutottunk volna a döntőbe. De kiderült, valami nem stimmel: a Non-stop közönségszavazatainak a száma hivatalosan 4078 vagy 5001 lett, már nem emlékszem pontosan, elég, hogy kibújt a »bunda« a szákból. Ezek után abban maradtunk, hogy akkor viszont óvunk, egy újságcikkben felfedjük a gerillaakciót, mert már úgy sincs veszíteni valónk: a pénz a postáé. De az akkori zenekarvezetőnk nem merte felvenni a kesztyűt a »szervekkel«.” 
A Táncdalfesztivál-t ezt követően – ebben az „össznépi formában” – nem rendezték meg, de magát az üzleti vállalkozást más-más nevekkel (Metronom) időről időre felújították, majd a rendszerváltás idején a hazatelepülő Dobos Attila megpróbált életet lehelni a szerinte szép emlékű rendezvénybe. De vállalkozása kudarcot vallott.

Táncdalfesztivál ’66
1. díj – Kovács Kati: Nem leszek a játékszered (Gyulai Gaál) és Toldy Mária: Más ez a szerelem (Bágya–G. Dénes)
2. díj – Illés: Még fáj minden csók (Szörényi–Bródy), Zalatnay Sarolta: Hol jár az eszem (Auth–Halmágyi), Tárkányi Tamara: Idegen utakon, Koós János: Annyi ember él a földön (Lovas–Halmágyi)
Előadói díj – Kovács Kati, Koós János, Toldy Mária
MHV különdíja – Vámosi János
KISZ KB különdíja – Koncz Zsuzsa 	
Közönségdíj – Bakacsi Béla 	

Táncdalfesztivál ’67
1. díj – 	Toldy Mária: Rövid az élet (Majláth–Fülöp), Zalatnay Sarolta: Nem várok holnapig (Majláth–Fülöp)
2. díj – 	Aradszky László: Annál az első ügyetlen csóknál (Dobos–Szenes), Poór Péter: Utánam a vízözön,(Tomsits–Halmágyi), Szécsi Pál: Csak egy tánc volt (Vadas–Varga)
3. díj – 	Ambrus Kyri: Nappalok és éjszakák, Fenyvesi Gabi: Ádám, hol vagy?
Előadói díj – Ambrus Kyri, Korda György, Aradszky László, Toldy Mária, Zalatnay Sarolta
Hangszerelői díj – Körmendi Vilmos, Bágya András, Presser Gábor
KISZ különdíj – Dobos Attila
Közönségdíj – Kovács József

Táncdalfesztivál ’68
1. díj – 	Illés: Amikor én még kissrác voltam (Szörényi–Bródy), Koós János: Kislány a zongoránál (Lovas–Szenes), Mary Zsuzsi: Mama (Dobos–Szenes)
2. Sztevanovity Zorán: Fehér sziklák (Fényes–S. Nagy), Harangozó Teri: Sose fájjon a fejed (Deák–Fülöp), Koncz Zsuzsa: Színes ceruzák (Szörényi)
Előadói díj – Mary Zsuzsi és az Illés, Harangozó Teri és az Omega, Koncz Zsuzsa és a Syrius, Koós János
Közönségdíj – Mary Zsuzsi, Korda György

Táncdalfesztivál ’69
1. díj – 	Késmárky Marika: Egy fiú a házból (Bágya–S. Nagy), Koós János: Nem vagyok teljesen őrült (Lovas–Szenes)
2. díj – Harangozó Teri: Szeretném bejárni a földet (Majláth–Kalmár), Metro: Régi kép: Szobrok (Schöck–Sztevanovity)
Arany Mikrofon díj – Harangozó Teri
Előadói díj – Koncz Zsuzsa
Hangszerelői díj – Wolf Péter

Táncdalfesztivál ’71
1. Zalatnay Sarolta: Fák, virágok, fény
2. Non Stop: Lélegző furcsa hajnalon, Illés: Elvonult a vihar, Szécsi Pál:Pillangó
3. Koncz Zsuzsa: Rég volt, szép volt

Táncdalfesztivál ’72
1. díj – Kovács Kati: Add már, uram, az esőt! (Koncz–Szenes)
2. díj – Koncz Zsuzsa: Mondd el, ha kell! (Illés–Bródy), Bergendy: Úgy szeretném (Latzin–Demjén)
3. díj – Corvina: Egy viharos éjszakán (Szigeti–Soltész)
Előadói díj – Kovács Kati, Cserháti Zsuzsa, Katona Klári
Közönségdíj – Generál

Táncdalfesztivál

A rendszerváltozás után a korábbi monolitikus, felülről beszabályozott, vertikálisan tagolódó poprockkultúra helyét Magyarországon is egyre inkább a több pólusú, horizontális, erősen differenciálódó popkultúra vette át. Ennek az egykori megtűrt underground vagy a támogatott mainstream éppúgy részét képezte, mint a tiltott, marginalizálódó rétegkultúrák vagy a késő Kádár-korszakban születő új ifjúsági szubkultúrák. A kilencvenes években jól elkülönülő fő ág jött létre: az értékorientált, új zenei-ideológiai törekvéseket magába foglaló alternatív kultúra (újhullám, kortárs rock, világzene, grunge, újprogresszívek), a piacorientált, popularitásra törekvő, fogyasztói kultúra (diszkó, house, euro-dance, szintipop, fiú és lányzenekarok, rap), valamint az agresszív, szélsőséges, ezért marginalizálódó kultúra (skinhead, hardcore). 
                     
Nem jött létre önálló alternatív közeg
A popkultúrának ezek az egymástól markánsan elkülönülő irányzatai már a kádári puha diktatúra utolsó éveiben is léteztek. Akkor egyértelműen úgy tűnt, hogy a beatgeneráció tagjainak pozíciókba kerülésével, az egyre szélesedő, új középosztályának létrejöttével, az iskolarendszer átalakulásával, kiterjedésével összhangban az alternatív kultúrából lehet az új mainstream. Aztán a rendszerváltozást követően hamar nyilvánvalóvá vált, hogy egyrészt az alternatív kultúra régebbi és újabb képviselői nem tettek komoly kísérletet arra, hogy a mainstreamtől eltérő kulturális-zenei-piaci-média közeget hozzanak létre, másrészt nem állt szándékukban a létező, elavult struktúra átalakítása sem.
Bár a rendszerváltozás idején a megalakult kis kiadóknál számos alternatív produkció kapott nyilvánosságot, a remélt áttörés, az országos ismertség nem következett be. Csupán annyi történt, hogy megjelentek a régóta kiadásra váró vagy korábban parkolópályára kényszerített produkciók, amelyek a beatkorszakkal ellentétben már nem nemzedéki, hanem csak szűk – igaz, véleményformáló – értelmiségi-baráti-egyetemi-főiskolai-újságírói körben terjedtek, hatottak.
Csaknem hasonló sorsra jutottak (leszámítva a legendásodás folyamatát) a nyolcvanas évek második felében startoló, tehetségkutató vetélkedőkön, kis klubokban felbukkant előadók. Az alternatív létből kellő nyilvánosság, közönség- és médiatámogatás hiányában ők sem tudtak továbblépni a születő újkapitalizmus szigorú törvényei között. 
Bár kezdetben a magyar alternatív rockzenekarok is szép számmal szerepeltek a multik üzleti terveiben, ezeket később módosították, mert a kiadók portfóliójában – a nemzetközi trendeket és a piaci logikát követve – mindinkább a profitorientált produkciók kerültek előtérbe. A kilencvenes évek elején már csak azok jöhettek számításba (Kispál és a Borz, Tankcsapda, Nyers, PUF, Quimby), akik átküzdötték magukat a hazai vadkapitalizmus akadályain, és eközben kellő népszerűséget is szereztek ahhoz, hogy érdemes legyen szerződtetni őket.
Az alternatív kultúra kibontakozásának és áttörésének esélyeit rontotta, hogy bár a nyolcvanas évek végén nálunk is megjelentek a kortárs rockkal szimpatizáló darkok, gothok, rapperek, újromantikusok. Magyarországon ezek a csoportok társadalmi méretekben jelentéktelenek voltak azokhoz a tinédzser tömegekhez képest, akik körében már a piackonform magatartásforma és gondolkodásmód, a fogyasztásra szocializálódó kapitalizmus vált általánossá. 

Trendkövető tinédzserek
A nyolcvanas években az új technikai innovációk, a CD, a videóklip és a VHS-kazetta megjelenése alapvetően alakította át a poptermelés és -fogyasztás szerkezetét. Magyarországon ezek a változások – a szokásos sokéves fáziskésésnek köszönhetően – épp a rendszerváltozás idejére estek. Amikor 1988 őszén megjelent az első CD, hivatalosan még csak pár száz lejátszó készülék volt az országban. Elsőként az Omega és a Neoton albumát nyomták ki 2-2000 példányban, amelyeket először az őszi BNV-n árusítottak 550 forintért. Aztán Székesfehérvárott – Kelet-Európa első CD-gyárában – nagyban is megkezdték a termelést. Bár a termékek 80 százaléka eleinte a nyugat-európai piacra készült, a VTCD 1990 óta hazai CD-k kiadásával is foglalkozott. Eleinte évi 12-15 kiadványt vállaltak fel ezer-ezer példányban (olyan előadóktól, mint a Bikini, az Első Emelet, a Hungaria, Katona Klári, Komár László, Koncz Zsuzsa, Máté Péter, a Napoleon Boulevard, a Neoton, az Omega és Szécsi Pál), de Koltai Róbert Sose halunk meg című filmjének zenéje már tömegsikert aratott (20 ezret adtak el belőle).
A változásokat elősegítette, hogy a nyolcvanas évek fordulóján ezek a műfaji, üzleti, technológiai változások nálunk egybeestek a nemzedékváltással. És a nagy többség számára a pop is fogyasztási cikk lett. A kilencvenes évek elejétől a hazai popüzlet már különböző stílusokba, trendekbe sorolva szállította a fogyasztásra szánt termékeket, sztárokat. Az új tizen- és huszonéves korosztály pedig hamar a kereskedelmi rádiók és televíziók befolyása alá került, a kommersz popcorn-kultúra (vagy hazai megfelelőjének) fogyasztója lett. A kereskedelmi szempontok szerint kialakított kínálatba nem fértek bele sem a hazai, sem a külföldi alternatív vagy progresszív zenei törekvések sem. A world music sokáig éppúgy periferiális jelenség maradt nálunk, mint a grunge vagy a hip hop.

Válságban a koncertszervezés
A kilencvenes évek elején a közönségigények átalakulását, a piaci változásokat, a tradicionális rockzenei stílusok, formák, üzletágak iránti érdeklődés csökkenését már jelezték a különböző listák, nézőszámok, mutatók. 1991-ben az eladott lemezek alapján készülő sikerlistát már a Bonanza Banzai vezette, Gergely Róbert, a Manhattan, az Edda és Szandi előtt, miközben a Top 10-be még olyan előadók és formációk fértek be, mint a Locomotiv GT, Demjén Ferenc, Zámbó Jimmy, a Republic és a Rapülők. 
Aztán 1992-ben a Magyar Hírlap közölte az ország egyik leglátogatottabb vidéki nyári koncerthelyszíne, az Agárdi Popstrand statisztikáját, ahol 150–260 forintos jegyárak mellett a legtöbben (4000-en) az Edda fellépésére váltottak belépőt, ezt követte a Manhattan (1500), a Pa-Dö-Dö (1400) és az R-Go (1400). Miközben Demjén Ferenc és a Republic 1000–1000, az AD Stúdió, Deák „Bill” Gyula, az Exotic, Vincze Lilla és Zorán mindössze 300–400 nézőt vonzott. A Neotonra Pécsett 3000 fős koncerthelyen 400-an voltak kíváncsiak, az Eddára és a Pokolgépre 1000 fős bulihelyen 630, illetve 560 néző váltott jegyet, ugyanakkor az R-GO 70–100 fős jegyeladásokkal turnézott. 
A Tavaszi Fesztivál-on Koncz Zsuzsa három telt házas koncertet adott a Budapesti Kongresszusi Központban, amelyeknek az összköltsége 803.200 forint volt. A jegyeladásokból, reklámból származó bevételek 864.000 forintot tettek ki, így tehát a vállalkozás koncertenként 20-20 ezer forint nyereséget hozott. Demjén Ferenc viszont hiába töltötte meg az Erkel Színház nézőterét, lemezbemutató koncertjének összbevétele csak 366.400 forint volt, ugyanakkor a fellépés költsége 409.800 forintra rúgott. Vagyis ebben az esetben a telt ház is 43.400 forint ráfizetést eredményezett. Szponzor nélkül ezért a továbbiakban már a legnagyobb sztárok sem koncertezhettek.
Az alternatívoknak és a feltörekvőknek ennél jóval rosszabbul ment. A 800 ezer forintos költségvetésű, háromnapos HungaroCarrot fesztivál például 400 ezer forint veszteséget hozott a Petőfi Csarnokban. Ugyancsak hasonló nagyságrendű bukás volt a Ring Kiadó reprezentatív gálája, amelyen A Rock gyermekei és a Csillag születik akció legtehetségesebb zenekarai vonultak fel, és amelyre 520 néző váltott jegyet.

A sztárcsinálók
Magyarországon a rendszerváltozás idején a nagy gyakorlati tapasztalattal rendelkező zenészek – menedzserként, művészeti vezetőként, igazgatóként – leszerződtek a megalakuló hanglemezkiadókhoz (Nívó, Proton, Rákóczi, Magneoton, Rózsa, Craft), majd a multinacionális cégek betelepülésével elfoglalták azok felkínált igazgatói, ügyvezetői székeit. (Szigeti Ferenc – Zebra, Universal, Benkő László – Hungaroton, Pásztor László – Warner)
A kilencvenes években a nagy öregek mellett megjelentek a hazai show bizniszben azok a zenész üzletemberek is (Környei Attila, Berkes Gábor, Pierrot, Hauber Zsolt, Tabár testvérek), akik pályájukat a nyolcvanas évek végén sikeres vagy kevésbé sikeres zenekarokban kezdték, és gyorsan kifutó karrierjük után a kilencvenes évek elejétől producerként vagy menedzserként kívánták hasznosítani tapasztalataikat, kapcsolataikat. Mivel a multik egyre kevesebb figyelmet fordítottak a magyar előadókra (inkább a készárut vették át a beszállítóktól), ezeknek a független lemezkiadóknak, producereknek, zeneszerzőknek még nagyobb tér nyílt felfedezetteik befuttatására.

90s mainstream pop

Artisjus- és Fonogram-díjas dalszövegíró, költő. Több mint ezer dal fűződik a nevéhez. Többek között olyan előadóknak írt szövegeket, mint <a href="https://popkulturalis.hu/eloado-balazs-feco-6657">Balázs Fecó,</a> <a href="https://popkulturalis.hu/eloado-charlie-403">Charlie,</a> <a href="https://popkulturalis.hu/eloado-cserhati-zsuzsa-11337">Cserháti Zsuzsa,</a> <a href="https://popkulturalis.hu/eloado-deak-bill-gyula-38095">Deák Bill Gyula,</a> <a href="https://popkulturalis.hu/eloado-bayer-friderika-11691">Bayer Friderika</a>, <a href="https://popkulturalis.hu/szemely-jenei-szilveszter-25485">Jenei Szilveszter,</a> <a href="https://popkulturalis.hu/eloado-keresztes-ildiko-10790">Keresztes Ildikó,</a> Kern András, <a href="https://popkulturalis.hu/eloado-koncz-zsuzsa-66">Koncz Zsuzsa,</a> <a href="https://popkulturalis.hu/eloado-kovacs-kati-6340">Kovács Kati,</a> a <a href="https://popkulturalis.hu/eloado-kormoran-6968">Kormorán,</a> a <a href="https://popkulturalis.hu/eloado-koral-9350">Korál,</a> <a href="https://popkulturalis.hu/eloado-lerch-istvan-7030">Lerch István,</a> a <a href="https://popkulturalis.hu/eloado-piramis-9305">Piramis,</a> a <a href="https://popkulturalis.hu/eloado-taurus-6766">Taurus,</a> <a href="https://popkulturalis.hu/eloado-toth-vera-124657">Tóth Vera,</a> <a href="https://popkulturalis.hu/eloado-varga-miklos-9365">Varga Miklós</a> és <a href="https://popkulturalis.hu/eloado-zambo-jimmy-11902">Zámbó Jimmy.</a> 1997-ben kötetbe rendezte legfontosabb dalszövegeit, mely Jég dupla whiskyvel. 25 év rock a Taurustól Charlie-ig címmel jelent meg.
Fiatalkorában az irodalom és a képzőművészet egyaránt érdekelte. Általános iskolában pár évig klasszikus zongorázást tanult, a beatzene később, a Puskás Tivadar Távközlési Technikumban érintette meg, amikor először meghallotta a Beatlestől a Michell-t. Saját gyártmányú gitárjain különböző nevesincs sulizenekarokban játszott, de első komolyabb bandájával, a Soul Brigde-dzsel (tagjai között a későbbi televízióssal, Kapuvári Gáborral) már különböző amatőr versenyeken is elindult. 
Az együttesnek számtalan saját, magyar nyelvű dala is volt, melyeknek – csaknem mindnek – Horváth Attila írta a szövegét. Miként a vele készült <a href="https://beatkorszak.hu/horvath-attila-eletutinterju">életútinterjúban</a> mesélte: „Nagy lökést adott nekem az Illés, Bródy nagy hatással volt rám. Én korábban verseket írtam, ezek időnként meg is jelentek lapokban, például a Magyar Ifjúságban. Aztán elkezdtem dalszövegeket írni. Ösztönösen próbáltam dalokban megírni azt, amit korábban a versekben. Az Illést hallgatva ismertem fel, hogy jó úton indultam el. Bródy találmánya volt, vagyis általa jutott el a közönséghez először az, hogy egészen másfajta nyelven kell megírni ezeket, mint korábban a táncdalszövegeket, mert másfajta korosztályhoz szólnak.” 
1970 körül azonban a Soul Bridge megszűnt, Horváth pedig belátta, se énekesként, se zenészként nem elég tehetséges, így akkor lejött a színpadról, és soha többé nem szállt be egyetlen zenekarba sem, hanem a továbbiakban kizárólag polgári munkahelyei (sok volt belőle) mellett szerzett dalszövegeket. Egészen 1980-ig, amikor felvették a Művészeti Alaphoz, és ettől kezdve csak a dalszövegírásból élt.
Ahogy az említett életútinterjúban megfogalmazta: „Csendesebb, szemlélődőbb típus vagyok, az az exhibicionizmus, ami kell ahhoz, hogy a színpadon állj, és onnan közöld a nagy okosságokat, hiányzik belőlem. Én ezeket hátul, csendben megfogalmazom, és annak a szájába adom, aki erre született.”
A hetvenes évek elején egyből a mélyvízbe ugrott, a korszak rövid életű hardrock supergroupjának, a Taurusnak írt szövegeket, és annak bulijain sokezren énekelték az ő refrénjeit. Itt került barátságba <a href="https://popkulturalis.hu/eloado-balazs-feco-6657">Balázs Fecó</a>val (Korál), <a href="https://popkulturalis.hu/szemely-som-lajos-6660">Som Lajos</a>sal (Piramis) és <a href="https://popkulturalis.hu/eloado-radics-bela-6263">Radics Bélá</a>val, és innentől kezdve ontotta a sorokat. Megátkozott ember, Válaszra várva, Homok a szélben, Kaland és harc, A kőfalak leomlanak, Amit nem mondhattam el – többek között ezekre a dalokra büszke ma is.
A hard rock mellett más stílusokba is belekóstolt, például a nevéhez fűződik a country szövegvilágának meghonosítása (<a href="https://popkulturalis.hu/eloado-bojtorjan-7052">Bojtorján</a>), de munkásságának szintén fontos része a színház, számos sikeres musicalt írt (például a Liliomfit Illés Lajossal), miközben készített poprock-lemezt Kern Andrásnak is. A nyolcvanas évek második felében főként komputergrafikával foglalkozott, aztán a rendszerváltozás környékén visszatért a szövegíráshoz, évekig az <a href="https://popkulturalis.hu/eloado-omen-10879">Omen</a>nel dolgozott, majd jött a roppant sikeres Charlie-korszaka. Emellett részt vett Cserháti Zsuzsa visszatérésében, az 1997-ben alakult Tunyogi Rock Band dalszövegei is az ő nevéhez fűződnek, plusz Póka Egonnal írt lemeznyi anyagot Deák Bill Gyulának.
Miként 2021-ben a<a href="https://mandiner.hu/hirek/2021/02/horvath-attila-dalszovegiro-interju"> Mandinerben</a> mesélte: „Sokszor elvegyültem a tömegben, és élveztem, hogy ezrek, olykor tízezrek éneklik, amit írtam, bár fogalmuk sincs róla, hogy ott vagyok közöttük. Hidegrázó élmény volt.”
Munkásságát 2007-ben Artisjus szövegírói alkotói életműdíjjal, 2011-ben a Magyar Köztársasági Érdemrend lovagkeresztjével ismerték el. 2012-ben Fonogram Életműdíjat, 2024-ben a Magyar Könnyűzeneszerzők és Szövegírók Egyesülete Életműdíját kapta.
JBSz

Bayer Friderika

Kapcsolatok

Gerendás Péter

Táncdalfesztivál

90s mainstream pop

Horváth Attila

Mindannyian mások vagyunk

Boldog vagyok

Friderika

Friderika II

Hazatalálsz

Tente dalok

Gospel II. - Sáron rózsája

Az álmok tengerén

Gospel

Kinek mondjam el vétkeimet