Előadó

Balogh Tamás Quartet

A zongorista és zeneszerző Balogh Tamást (1993) generációja egyik legnagyobb tehetségének tarták, jazzkompozícióiban a legkülönbözőbb hatások (R&B, kortárs klasszikus zene, folk) vannak jelen. Egyénileg és változó összetételű zenekarával számos szakmai elismerést besöpört, plusz 2017-ben megkapta a Junior Príma Díjat.

Baloghot kezdetben a képzőművészet, a grafika és a festészet vonzotta, aztán tizenhárom éves korában mindezt felülírta a zene. Kezdetben a konzervatóriumban dob szakra járt, majd a jazz, a zongora és a zeneszerzés annyira magával ragadta, hogy átiratkozott zongora szakra. A konziból egyenes út vezetett a Zeneakadémia jazztanszakára, ahol 2012 őszén évfolyamtársaival – Vidákovics Izsák (szaxofon, fuvola), Bartók Vince (basszusgitár), Hidász Tamás (dob) – megalapította saját kvartettjét, mellyel zömében saját szerzeményeit játszotta, de alkalmanként jazz-örökzöldeket is.

2013 őszén Balogh Tamás egyéniben elnyerte a rangos, Vukán György által alapított Creative Art díjat, zenekarával pedig előbb 2014 májusában a Marosvásárhelyi Nemzetközi Jazz Versenyen, majd 2015 elején a Czech Jazz Contest-en diadalmaskodott. 2015-ben bekerült az 50 Tehetséges Magyar Fiatal programba, ahol mentorával, Zsédával közös dalt is írtak.

Első szólóanyagát (Tsa Gada Go) 2016-ban jelentette meg tanára, Binder Károly (vele a Művészetek Palotája nagytermében adott közös koncertet), és még ugyanebben az évben publikálta első önálló szerzői elektronikus jazzlemezét (Mystic Stars), melyen több szerzeményben Szakcsi Lakatos Béla játéka is hallható. 2017-ben újabb albumot jelentetett meg (Visit Planet Earth), 2018 őszétől pedig a bostoni Berklee-n képezte tovább magát. A 2020-as Young Feelings-en amolyan kirándulást tesz a hiphop felé. Azóta számos újabb szerzeményét (Honestly, 2020, Foreknowledge, 2021, In Your Eyes [Feat. Bubby Lewis], 2022) is elérhetővé tette.

JBSz

Frissítve: 2023-1 , Jávorszky Béla Szilárd