Előadó

Balázs Fecó

Balázs Ferenc (1951–2020) Korálja a rockzenekarok közül a legtovább tudott sikeres maradni a nyolcvanas években, amiben szerepet játszott, hogy a billentyűs-énekes-zenekarvezető dalai nemcsak a rockerek, hanem egy szélesebb közönség számára is fogyaszthatók voltak. Az együttes 1986-ban az Erkel Színházban még megünnepelhette a 10. évfordulóját, majd az első sitkei rock hétvége is „bejött”, de egy NDK-turné után augusztusban leállt. Fecó szólóban folytatta, filmzenéket (Böszörményi Géza: Laura, Gyarmathy Lívia: Vakvilág) komponált, Vangelis népszerűségét kihasználva instrumentális szólólemezeket adott ki (Register, 1984, Best Of Bach, 1985, Szerelmi álmok, 1990), megírta a Nyolc évszak tévésorozat betétdalát (Évszakok). 1989-ben Sitkén húszezer néző előtt bemutatta az István, a király-t, majd Hölgyeim, elég volt címmel Szenes Ivánnal írt zenés darabot a Vidám Színpadra. Pályaképe jól érzékelteti, hogy egyike lett azoknak az egykori rocksztároknak, akik jól kamatoztatták professzionalizmusukat – minden szinten, szinte minden. Munkássága elismeréseként 2001-ben A Magyar Köztársasági Érdemrend lovagkeresztjét, 2011-ben A Magyar Köztársasági Érdemrend tisztikeresztjét, 2015-ben Kossuth-díjat kapott. 2020 novemberében hunyt el.

Balázs Fecó 1951-ben született Budapesten. Mindössze négyéves volt, mikor édesanyja meghalt. Apai nagyanyja nevelte, akivel a Ferencvárosban lakott, egy gangos ház földszinti lakásában. Elmondása alapján nagy hatással voltak rá a hétvégente ebédidőben a házban megjelenő vándormuzsikusok, akik a kor slágereit játszva próbáltak bevételhez jutni. Egyik karácsonyra kapott egy tangóharmonikát, és már volt min gyakorolnia, sőt, meg is tanulta a muzsikusoktól hallott dalok nagy részét.

Később zongorázni tanult, elvégezte a zenei általános iskolát, ahonnan a Bartók Béla Zeneművészeti Szakközépiskolába ment zongora szakra. Klasszikus zenét tanult, de a Beatles és a Rolling Stones olyan hatással volt rá, hogy onnantól kezdve a rockzenének élt.

1967-ben, még középiskolásként bekerült a Neoton együttesbe, ahol billentyűs hangszereken játszott. 1968-ban a Ki mit tud?-on tűntek fel, a Nekem eddig Bach volt minden című dalukkal.

Később együtt játszott ebben a zenekarban Som Lajos basszusgitárossal, akivel 1972-ben Balázs Fecó megalapította az első hazai hard-rock supergroupot, a Taurust. Megnyerték maguk mellé a korszak egyik legkitűnőbb gitárosát, Radics Bélát, és Brunner Győzőt, a Metro korábbi dobosát. Balázs Fecó írta a dalokat, Horváth Attila - aki aztán évtizedekre az alkotótársa lett - a szövegeket. Legnagyobb fellépésük 1972. május 1-jén volt a Budai Ifjúsági Parkban, ahol 10 ezer néző előtt adtak elsöprő sikerű koncertet.

1973-ban ért véget a Taurus története. ezután Balázs Fecó bő egy évig külföldön dolgozott vendéglátós zenészként, majd 1975-ben már idehaza a Koncz Zsuzsát kísérő zenekarba került, amelynek magjából született meg 1978-ban a Korál együttes. Első koncertjük május 1-én volt a Budai Ifjúsági Parkban.

A zenekar eredetileg öttagú lett volna, és Balázs Fecó az orgona mellett csak apróbb vokálos feladatokat szánt magának. Ugyanis meg tudta győzni a P. Mobilt éppen akkor elhagyó Vikidál Gyulát, hogy csatlakozzon hozzájuk énekesként. Próbáltak is vagy két hónapig, de az első koncert előtt nem sokkal Vikidál közölte, hogy nem tudja vállalni a közös zenélést. Ő végül a Dinamitban folytatta. Így Balázs Fecóra hárult a feladat, neki kellett átvennie az énekesi szerepkört is.

A Korál 1986-os fennállásáig végig sikeres tudott maradni, aranylemezek és számtalan nagy sláger is bizonyítja ezt (Maradj velem, Homok a szélben, vagy a régi Taurus-dal, a Kőfalak leomlanak). Zenéjük épp oly népszerű volt az „őszinte kőkemény rock” rajongói között, mint a lírai, romantikus dalok kedvelőinél. Balázs Fecót 1979 és 1984 között zsinórban hatszor az év legjobb billentyűsének választották.

A Korál megszűnése után Balázs Fecó filmzenéket készített, és szólólemezei jelentek meg. 1988-ban Kőfalak leomlanak címmel oratóriumot írt. Számtalan előadóval dolgozott együtt. Duettet énekelt - többek között- Kovács Katival, Cserháti Zsuzsával, Varga Miklóssal és Zoránnal. Keresztes Ildikóval - akivel 7 albumon is együtt dolgoztak - közösen előadott daluk, A csönd éve, a 2000. év egyik legnagyobb hazai slágere volt.

1997-ben egy teltházas Kisstadion-koncerttel visszatért a Korál. Ugyanitt játszottak 2000-ben és 2006-ban is. A 40. születésnapját egy búcsúkoncerttel ünnepelte a zenekar 2018 májusában. A Korál soha nem oszlott fel, de a 2000-es években már csak időszakosan, egy-egy nagyobb előadásra állt össze.

Balázs Fecó a Korál 1986-os leállása előtti utolsó turnén talált rá a Sárvár melletti Sitkén található romos kápolnára. Elhatározta, hogy zenészbarátok segítségével felújíttatják, és így megmentik a pusztulástól. 1986-ban rendezték ott, a kápolna szomszédságában az első Sitkei Rockfesztivált, ami aztán hagyománnyá vált.

Szívproblémái miatt 1995-ben és 2016-ban is műtéti beavatkozáson esett át.

2020 augusztusában a Raktárkoncert-sorozatban lépett utoljára színpadra zenekari kísérettel.

69 éves korában, 2020. november 26-án hunyt el Budapesten. Temetési szertartásán az egykori zenésztársai közül Pásztor László és Dorozsmai Péter mondtak búcsúbeszédet.

JBSz, HZ

Kapcsolat:

https://www.balazsfeco.hu/

Frissítve: 2024-4 , Hőgye Zoltán

Kapcsolatok

    12