Előadó

Babám

Kása Julit már tizenkilenc évesen mélyvízbe dobták: Jeremy Thompson mellett az Anima Sound Systemben kellett helyettesítenie a zenekar imidzséhez addig szorosan hozzátartozó Németh Jucit. Egy lemezt vettek fel közösen (We Strike, 2006), majd Prieger Zsolt ismét újjáalakította a formációt, amelyben a fiatal énekesnőnek már nem jutott hely. Juli – aki Harcsa Veronika és Winand Gábor mellett a Koala Fusion tagjaival koncertezett együtt – az énekesi és szerzői tapasztalatait hamarosan új formációban kamatoztatta: a Babám zenekar 2007 őszén az A38 hajón megrendezett CrossBorder dalfesztiválon mutatkozott be.

Az ígéretes kezdést gyakori tagcserék követték, majd 2012-től megszületett a négyes felállás: Kása Juli (ének), Iván Alexandra (zongora, ének), Szesztay Dávid (basszus, ének), Porteleki Áron (dob). A zenekar elnevezése népies asszociációkat sejtet, ám sokkal inkább jazzes, soulos, ízléses produkciót takar. A Babám ezután ismét kicsit parkolópályára került: Juli 2016-ban egy koncert erejéig újra az Anima Sound Systemben lépett fel, majd 2017-ben a Nomadom formációval koncertezett, az AnnaElzával pedig együtt indult A Dal című tehetségkutatóban (Jártam). AnnaElzával volt még egy közös dal (What Or Who), de ezt követően ismét a Babám lett a fő csapásirány.

2021-ben némi meglepetésre a mainstream hip hop egyik meghatározó figurájával, Siska Finuccsival készítettek közös dalt (Úgyis tudom). Ugyanebben az évben felléptek az M2 Akusztik műsorában is, ahol a saját dalok mellett játszottak népdalt (Felülről fúj az őszi szél), népies műdalt (Magasan repül a daru), valamint nagy meglepetésre egy Supernem számot is (K-k-kétszer). A zenekar felállása ekkor Juli mellett a következő volt: Kovács Réka (vokál), Eőry Attila (vokál), Kardos Dániel (gitár), Krolikovski Dávid (dob), Szabó Csobán Gergő (basszusgitár, bőgő).

SzL

 

A zenekar instagram oldal: https://www.instagram.com/babamzenekar/

Frissítve: 2023-11 , Szigeti László