Előadó

Azahriah

Baukó Attila (Budapest, 2002) 2019-ben Azahriah művésznéven kezdte el publikálni saját dalait Hundred Sins producer közreműködésével, amelyeknek stílusa széles skálán mozog: a gitárhangsúlyosabb popdaloktól a rockon és a trapen át az elektronikus zenéig. Gyermekkora óta gitározik, dalszerzéssel és hangkeveréssel 2017-ben kezdett komolyabban foglalkozni. Először videósként vált ismertté Paul Street nevű Youtube-csatornájával, amelyet 2014-ben indított.

A Slipknot nagy szerelem volt. Bírtam a System Of A Downt és a klasszikusokat is, Metallicát, Iron Maident, Pink Floydot, Led Zeppelint. A metálban éreztem meg először, milyen egy közösséghez tartozni, és kezdtem el a zenék hatására gitározni.” – nyilatkozta az énekes, aki sokáig ódzkodott a modern hangzásoktól, de aztán a trapben is meglátta a fantáziát.

Művészneve elmondása alapján Uzziás júdai király (latinul: Azarias) nevéből ered. Első két albuma (I'm Worse, 2020, Camouflage, 2021) angol nyelven íródott. Az áttörést a Desh közreműködésével készült RÉT című dal jelentette 2020-ban, amivel felkerültek a Mahasz slágerlistáira is. Azahriaht 2021-ben az MTV EMA díjátadón az év legjobb magyar előadójának választották, majd 2022-ben megjelent harmadik nagylemeze (A ló túloldalán).

2023-ban kiadta a politikai és személyes témákat egyaránt érintő Memento című albumát, amelynek egyetlen közreműködője a karibi származású, műfajában világszerte elismert énekesnő, Queen Omega. „A Memento az eddigi legszemélyesebb album, amit készítettem. Fő témái: a korábbi mentális traumák feldolgozása, a kilátástalanság, a csalódottság és a felszabadulás.” – nyilatkozta az énekes-dalszerző.

A Sziget Nagyszínpada és a Budapest Park után 2023 márciusában a Papp László Budapest Sportarénában is koncertet adott. Minden eddigi rekordot megdöntött azzal, hogy 2024 májusára tervezett Puskás Aréna-koncertjei közül mindre villámgyorsan elkapkodták a jegyeket a rajongók, így háromszor is telt ház előtt léphet fel Magyarország legnagyobb stadionjában.

BB

Forrás:

  • Wikipédia Azahriah, Wikipédia
  • Soós Tamás, Azahriah Recorder, Recorder
Frissítve: 2024-11 , Bánóczi Bea

Kapcsolatok