Előadó

Apostol

A magyar poptörténetben az 1970-es évek népszerű popzenekara, az Apostol futotta be talán a legkacskaringósabb pályát.

Zeneművészeti főiskolások, jazz tanszakra járó zenészek alapították 1970-ben, a Chicago és a Blood, Sweat & Tears nyomvonalán haladó jazz-rockos szerzeményeikkel az 1971-es salgótarjáni országos könnyűzenei fesztiválon diadalmaskodtak, majd Georgie Fame-mel és Alan Price-szal léptek fel a Kisstadionban. A hetvenes évek elején sokszor léptek fel külföldön (NSZK, Svájc, Svédország), ekkoriban Magay Klementina, Kassai Katalin, és Babits Marcella énekeltek velük. Azt követően azonban, hogy 1973 végén a nagy kalapos, nagy szakállas Meződi József (1942, ének) is belépett az időközben teljesen átalakult zenekarba, a szórakoztató pop irányába mozdult el az együttes.

A hetvenes évek második felében – a kemény rock tündöklése idején – szinte futószalagon szállították az olyan könnyed, de igényesen hangszerelt slágereket, mint az Okosabban kéne élni, a Nehéz a boldogságtól búcsút venni, a Nekem a tenger a Balaton, az Út, ahol már régen jártam, a Halld a szívek dallamát, a Neked adom azt is, ami nincs vagy a Nem tudok élni nélküled.

A jazz-irányzatot képviselő zenészek 1979-ben végleg otthagyták az együttest, mely ezután Meződi József, Németh Zoltán (zongora), Baranski László (gitár), Szaniszló Lajos (trombita), Pete László (harsona), Veszelinov András (dob) felállásban működött tovább. 1980-ban az Egyesült Arab Emirátusokban vendégeskedtek, 1981-től a Rock Színház házizenekaraként játszottak.

Hosszú kihagyás után 1999-ben Demis Roussosszal közösen koncerteztek a Budapest Sportcsarnokban, ahol öt évvel később, 2004. november 13-án önállóan is felléptek.

JBSz–SJ

 

Forrás:

JÁVORSZKY Béla Szilárd, SEBŐK János: A magyarock története 1 (1960–70-es évek), Budapest, Kossuth Kiadó, 2019, p. 228–229.

https://www.facebook.com/apostolegyuttes/?locale=hu_HU

Frissítve: 2024-1 , Jávorszky Béla Szilárd – Sebők János