Anima Sound System
A hazai elektronikus színtér talán legismertebb csapata az Anima Sound System. 1993-ban alapította Prieger Zsolt (1966, számítógép) és Prieger Szabolcs (1968, ütősök), Németh Gergely másfél évvel későbbi csatlakozásával jött létre a zenekar fejlődési irányát meghatározó hármas. 1994-ben jelent meg első kazettájuk (Anima 001/1994) a Trottel Records-nál, de ez még eléggé kiforratlan anyagot tartalmazott. Az 1995-ös Shalom-on viszont már sok olyan elemet (cigány népzene, klezmer, reggae) fel lehetett fedezni, mely a későbbi érett, folk/tánc ötvözetű Anima-hangzást meghatározta. Az 1996-os Hungarian Astronaut-on a jungle, a csángó népzene és a triphop közös pontjait keresték, az igazi áttörést pedig az 1997 végén publikált Anima hozta meg nekik, róla a ’68 című dal klipjét nagy sikerrel játszották a hazai televíziók és kereskedelmi rádiók. (A hozzá kapcsolódó maxin De-Phazz és Bassface Sacha remixeivel.)
A következő évben – elsősorban a Himnusz sajátos adaptációja és a drogtörvények ellen protestáló Mariguana Cha-cha-cha miatt – egyre több támadás érte őket politikai megnyilatkozásaik miatt. De ők csak tovább aktivizálták magukat: aláírásgyűjtést kezdeményeztek a meleg jogok érdekében, vezető szerepet játszottak a könnyű drogok legalizálásáért tartott tüntetésen, Elég volt! címmel pedig 2002-ben az Asian Dub Foundation-nel közös antirasszista felvételt készítettek.
Közben azért zenéltek, 2000-ben kihozták a Gipsy Sound Clash-t (ezzel szerepeltek a londoni Cargóban), a sorrendben hatodik korong (Aquanistan) pedig már az EMI-nál jött ki 2003 tavaszán. Ötéves szerződésről, nagy tervekről, élénk külföldi érdeklődésről volt szó akkoriban, de nem lett folytatás, a zenekar 2005-ben kénytelen volt kivásárolni magát. A 2006-os We Strike már a CLS, a 2010-es Tedd a napfényt be a számba a Narrator, a 2014-es Gravity And Grace a Magneoton égisze alatt jött ki.
A zenekar felállása a kezdetek óta többször módosult. Az alaphármason kívül 1999-ig Bognár Szilvia (ének) és DJ Cadik határozta meg az Anima Sound System hangzását, akkor Németh Judit és DJ Mango érkezett. Mango 2000-ben, Németh Judit 2002-ben vált ki, a kétezres évek végén pedig Prieger Zsolt lánya, Prieger Fanni lett az Anima új énekesnője, aki aztán 2017-ben intett apjáéknak búcsút.
JBSz
Popkulturális Blog
- Prieger Zsolt: Beteg politikai kitaláció, hogy konzervatívként nem lehet szabad az ember
- A magyar könnyűzene és az arany kapcsolata: Aranyélettől az Ezüst nyárig
- Írtak számos komoly slágert, és még a napfényt is betették a szánkba
- Sztárok és csillagok – Tematikus összeállításunk következik
- A rokoni szál nem játszott szerepet, szakmai konfliktusok vezettek a szakításhoz