Előadó

Anchorless Bodies

Az Anchorless Bodies együttes a saját zenéjét a dallamos hardcore, a posztrock és a metál keretein belül helyezi el. A zenekar alapító tagjai mindannyian Miskolcon születtek. Pap Márton (1987, ének), Sebő Ádám (1990, dob), Szűcs Ádám (1988, basszusgitár), Veligdán Alex (1989, gitár) és Kosztyi Milán (1990, gitár). 2012-es megalakulásuk óta két nagylemezt (Everything Might Fall Apart, 2014; Testet ölt, 2017) és négy EP-t jegyeznek, ezek közül a legutóbbi 2019-ben jelent meg (Álommal szőtt vászon).

Az Anchorless Bodies számára a Harag című 2016-os daluk több szempontból is fordulópontot jelentett. Nem csak ez volt az első, amely magyarul íródott, hanem ehhez készült először videóklip is. A 2017-es Testet ölt album új fejezetet nyitott az együttes életében. A dalok spontánabbak, lényegre törőbbek lettek és így született egy változatosabb, kiforrottabb anyag. A lemezbemutató koncertet 2017 októberében az A38 Hajón tartották.

2018-ban tagcserék következtek, a formáció zenésze lett Kiss Róbert (1994, Budapest) basszusgitáros és Tóth Bence (1999, Budapest) dobos. Az alapító tagok közül Pap Márton és Kosztyi Milán maradtak, Szűcs Ádám pedig gitárra cserélte a basszusgitárját. Az együttes 2022-ben, fennállásának tizedik évében L​é​lekhozó eső címmel adott ki új nagylemezt.

HZ

Kapcsolat:

https://www.facebook.com/anchorlessbodies

https://www.instagram.com/anchorless_bodies/?hl=hu

 

Frissítve: 2023-10 , Hőgye Zoltán

Kapcsolatok