Előadó

AMP Trió

A 2014-ben alakult formáció a szabad improvizációs zene műfajában alkot.

A trió tagjai, Pozsár Máté (zongora), Ajtai Péter (nagybőgő) és Miklós Szilveszter (dobok) sokáig különböző felállásokban játszottak, Miklós és Pozsár Grencsó István zenekaraiban, míg Ajtai a Nigun bőgőseként vált ismertté, illetve Dresch Mihállyal is dolgozott. Az elmúlt években továbbá mindannyiuknak volt valamilyen mellékproktje. Pozsár megalapította a Pozsár Máté Sextetet, amelyről azt mondta:„olyan improvizációs szabályokat akartam kipróbálni, amik szakítanak azokkal a folyamatmodellekkel, amiket eddig, az improvizált zenei hagyomány részeként megismertem.” Miklósnak 2020-ban két lemeze is megjelent, egy Grencsó Istvánnal (Red Carpet) egy pedig Peter Brötzmannal (At mu) közösen. Ajtai, aki legtöbbször a népzenét és a szabad zenét ötvözi, Qiyan nevű zenekarával koncertezett, melynek stílusa a Córdobai Kalifátusban élő zsidó rabszolganők tradicionális zenéjéből indul ki.

A triónak 2016-ban jelent meg első, címnélküli nagylemeze.

BBB

 

https://www.facebook.com/amptriohun

Frissítve: 2023-5 , Bagossy-Biró Barbara