Előadó

Ákos Stefi

Ákos Stefi (Szűcs Stefánia, 1919–2005) a háború utáni magyar populáris zene egyik legnagyobb alakja, aki a hazai show-biz revüszínpadain, lokáljaiban, bárjaiban énekelte a világslágereket. Gyakran lépett fel férje, Holéczy Ákos zenekarának kíséretével. Azokban az időkben csillogott, amikor még dizőznek hívták az elegánsabb helyek énekesnőit, amikor még zenés presszókban, kerthelyiségekben táncoltak az emberek, amikor még voltak lokálok, bárok és mulatók Budapesten.

Pályáját Ilosvay Gusztáv és Holéczy együttesével kezdte 1941-ben, majd az 1950-1960-as évek egyik legismertebb és legképzettebb táncdalénekesnője lett. Sikerrel diplomázott a Zeneakadémián, de a klasszikus zene helyett a populáris műfajt választotta. Az 1950-es évek végén Hollós Ilona és Záray Márta mellett Ákos Stefi volt a legismertebb magyar táncdalénekesnő.

Az 1960-as évek elején lezajlott táncdalénekesi generációváltás miatt háttérbe szorult, és még a beatkorszak előtt búcsút vett a színpadtól. A hatvanas évektől hosszú évtizedekig énektanárként dolgozott, többek között Cserháti Zsuzsa is tanítványa volt.

Slágerei: Pest felé szökik a nyár, Rumba Negra, Mariguana cha-cha-cha, Csoko-csokoládé, Úgy szeress, Brazil, Szalmaláng, Csak egy kis emlék, Semmi az egész.

JBSz-SJ

 

Forrás:

 

JÁVORSZKY Béla Szilárd, SEBŐK János: A magyarock története 1 (1960–70-es évek), Budapest, Kossuth Kiadó, 2019, p. 28.

Frissítve: 2023-9 , Jávorszky Béla Szilárd – Sebők János

Kapcsolatok