Előadó

Akkezdet Phiai

A hazai hiphop egyik legmeghatározóbb zenekara, jóllehet fennállása húsz esztendeje alatt mindössze két albuma (Akkezdet, 2003, Kottazűr, 2010) jelent meg.

A budapesti underground formáció tagjai, a művésznevét egy francia filmből (Gyűlölet) választó Saiid (Süveg Márk, 1980, Budapest) és az irodalmár családban született Újonc (Závada Péter, 1982, Budapest) 1996-ban álltak össze, akkor még Higher Tone Alliance néven. Saiid akkor már DJ-ként foglalatoskodott, ez idő tájt kezdett el zenéket szerkeszteni, így indult a közös munka. Először csak zeneszerzéssel foglalkoztak, fél év múlva angolul kezdtek dalszövegeket írni, de ezekből nem készültek felvételek. Később úgy döntöttek, magyar nyelvre váltanak, így 1999-ben Akkezdet Phiai néven alakultak újjá. A teljes mozaikszó: A Kkezdet Edzett Zene De Ez Tudományos Praxis Helyett Isteni Adomány Igazából. Demófelvételeik – közte a később hivatalosan is kiadott számokkal (Phasskivan, Tartsdmegatávot, Újítanék) – kézről kézre terjedtek, és különösen a fővárosi underground körökben váltak ismertté.

Debütáló albumukat (Akkezdet, 2003) azóta a magyar hiphop egyik legmeghatározóbb mérföldkövének tartják. A lemez elsöprő sikert aratott mind a kritikusok, mind a hallgatóság köreiben. A zenék tetemes részét Saiid készítette. Az album elismertsége révén a csapat az itthoni folyamatos turnézás mellett eljuthatott külföldi fesztiválokra is. Szintén 2004-ben a 35. Budapesti Független Filmszemlén elhozták a Legjobb Filmzenének járó díjat. Ezzel egy időben lett a csapat tagjai a lemezlovas DJ Frequent (Havas Patrik, 1981, Budapest).

A 2010-ben megjelent második – egyben dupla – albumuk (Kottazűr) 15-15 számot tartalmaz, és két külön világot tükröz, rávilágítva a hiphop és az irodalmi közeg párhuzamaira és különbözőségeire egyaránt. A két korongon található zenék háromnegyedét Saiid készítette.

Az Akkezdet Phiai – melynek nevében a két „k” betű kortárs költészetet jelent – 2012-ben egy pécsi gimnáziumban az irodalom érettségin szóbeli tételként szerepelt. Saiid 2006-tól aktív részese a hazai slam poetry életnek, kétszeres országos bajnok, Európa-bajnokságon 5. helyezést ért el. Závada Péter 2016-ban trAnzKaPHka: kastély címmel szólólemezt jelentetett meg.

A mai napig az egyik legismertebb hazai hiphop formáció 2019. január 1-jén jelentette be feloszlását. Saiid azóta szólókarrierjét építi, Závada Péter pedig az irodalom felé fordult, több verseskötetét is kiadták.

HZ

 

https://www.facebook.com/akkezdet/

https://www.instagram.com/akkezdetphiai_official/

Frissítve: 2024-6 , Hőgye Zoltán