Song/name

Lángszívű lány

Radics Béla (1946–1982) a hozzá kapcsolódó zenekarok (Sankó zenekar, Atlantis, Atlantis No2, Pannónia, Sankó Group, Sakk-Matt, Taurus, Tűzkerék, Alligátor, Nevada) és mítoszok (külvárosi zenész, a gitárkirály) révén a magyar rocktörténelem önálló fejezete. Pályafutása eszelős sikerek és katasztrofális bukások, megalázó vergődések sorozata volt. A nagyközönség által a főként a Jimi Hendrix és a Cream nevével azonosított rhythm and blues alapú keményebb rockzenét a hatvanas évek végén leginkább ő játszotta Magyarországon. Az i betűre a pontot sosem sikerült feltennie, életműve egyfajta torzó maradt, és nem csak azért, mert a sikertelenség elől az italba menekülő kiváló zenész harminchat évesen távozott az élők sorából, hanem mert igazából sosem tudott túllépni a nagy elődök árnyékán, a példaképek interpretálásán. Keményebben fogalmazva: bámulatos virtuozitása nem párosult kellő alkotóerővel.
A hatvanas években a hazai beatélet egyik központi figurája volt, főleg az ő kedvéért zarándokoltak tízezrek a Budai Ifjúsági Parkba, neki szólt a kórus („Bééé-la, Bééé-la”), és aligha kétséges, hogy ő volt az, aki a rock második generációjának tagjai közül gitárjátékával először ejtette ámulatba a közönséget. De amikor az évtized vége felé a zenekarok többsége már túllépett a másolós korszakon, Radics a maga hangszeres tehetségét és tudását nem tudta saját dalokra konvertálni, zeneszerzőként (a Zöld csillag-ot, illetve a lemezre sosem került Csodálatos utazás-t, Lángszívű lány-t és Napfényes napok-at leszámítva) nem tudott maradandót alkotni.
Másrészt az egyre inkább elüzletiesedő rockvilágban nem tudta a zenekarait és önmagát menedzselni. Nehéz ember volt, aki sokakat megsértett, elmart magától, ráadásul naivságból vagy nemtörődömségből azt hitte, elég, ha a közönség megőrül érte, és a hozsannázók közé majd beállnak a Hanglemezgyár és a Magyar Rádió illetékesei is, akik hozzák a szerződéseket. Nem így történt. Radics az Ifjúsági Parkon kívül sehol nem érvényesült igazán. A hetvenes években, amikor lassan már a közönség is elfordult tőle, és új stílusirányzatok hódították meg a tizenéveseket, már késő volt a korrigálás.
Pedig az Atlantis- és a Pannónia-korszak után a hatvanas évek végének egyik legprogresszívebb zenekarát alapította meg. A <a href="https://popkulturalis.hu/eloado-sakk-matt-6764">Sakk-Matt </a>– Radics Béla (szólógitár), Csuha Lajos (gitár), Miklóska Lajos (1948–, basszusgitár), Harmath Albert (ének), Váradi László (dob) felállásban – 1968. május 1-jén telt ház, tízezer ember előtt debütált a Budai Ifjúsági Parkban. A koncerten Cream-, Jimi Hendrix-, John Mayall-dalokat, valamint Dancsák Gyula és Miklóska Lajos szerzeményeit adta elő, és az új hangokra, sztárokra vágyó közönség rögvest a kegyeibe fogadta. 1968 őszén a csepeli Radnóti Miklós Művelődési Házban már megkezdődtek a „bélázások”, minden koncertre óriási tömeg gyűlt össze, Radics játéka, gitárjának hangja, az új zene hangzása valósággal megbabonázta a tinédzsereket.
Alig szerette meg a közönség az új sztárcsapatot, az máris átalakult. Előbb frontembere, Harmath Albert távozott (helyére Demjén Ferenc érkezett a Liversingből), majd a doboknál került sor cserére (Hőnig Rezső helyére Váradi „Vadölő” László). A Sakk-Matt ennek ellenére még lehetett volna országos hírű együttes, ha a tömegkommunikáció tudomást vesz róla. De nem vett. Hiába volt a szájpropaganda, hiába telt meg 1969. május 1-jén ismét zsúfolásig a Gellérthegy oldala, lemezek, felvételek nélkül akkor már nehezen lehetett labdába rúgni. Így Radics végül döntött és 1970 januárjában feloszlatta a zenekart. Miklóska, Csuha és Dancsák megalakította a Korongot, Demjén Rózsi előbb a vendéglátóiparban (Moulin Rouge) zenélt, majd csatlakozott Bergendyékhez, Radics pedig Váradi Lászlóval és Som Lajossal létrehozta a Tűzkereket.
A <a href="https://popkulturalis.hu/eloado-tuzkerek-6765">Tűzkerék</a> két dolog miatt volt híres: először játszott Magyarországon Led Zeppelin-dalokat, és tagjai közt folyamatos volt a jövés-menés. Az első formáció mindössze három hónapig zenélt, majd Radics Döme Dezső dobossal és Könnyű József basszusgitárossal próbálkozott újra. 1970 novemberében négytagúra bővülnek: Tátrai Tibor csatlakozásával két igazi szólógitáros játszott a Tűzkerékben. 1970. november 20-án – alig két hónappal példaképe halála után – Radics Jimi Hendrix-emlékkoncertet adott az Újpesti Munkásotthonban. 1971 elején Csomós Péterrel és Póka Egonnal újjáalakította a bandát, de már számottevő eredmény nélkül. Radics abba is hagyta a zenélést, visszavonult meditálni, és egyre többet ivott.
Radics a Tűzkerék elvetélt próbálkozásai után 1972-ben elfogadta a hanglemezgyári bábáskodással megalakuló új szupergroup, a Taurus ajánlatát, és 1973 májusáig ebben a zenekarban – rajta kívül Balázs Fecó (billentyűs), Som Lajos (basszusgitár), Brunner Győző (dob) – játszott. De inkább vergődött a nem neki való szerepben, miközben mindössze egyetlen dalát, a Zöld csillag-ot rögzítették kislemezre. A Taurus feloszlása után a társak valamennyien a nyugati vendéglátóiparba szerződtek, Radicsról ezt követően hosszú ideig nem lehetett hallani.
1977-ben a Piramis sikereinek tetőfokán, a nosztalgiahullám kezdetének idején a nagy karriert befutott zenésztársak Radicsot is előcsalogatták külvárosi, italgőzös barlangjából. 1979 nyarán a Piramis előzenekaraként játszhatott a Kisstadionban, de előadásából hiányzott az átütő erő, a dinamika. 1982 elején ismét visszatért, lemez- és koncerttervek foglalkoztatták, újságokban nyilatkozott, aztán október 24-én meghalt. November 2-án kétezer rajongó és a zenésztársak búcsúztatták. Korai halála a magyar rockélet egyik nagy vesztesége.
Az elmúlt másfél évtizedben több könyvet írtak róla, rossz minőségű kazettákon fennmaradt felvételeiből több CD-t kiadtak tőle, az esztergomi Tűzkerék pedig kitartóan ápolja örökségét.
JBSz–SJ
 
Forrás:
JÁVORSZKY Béla Szilárd, SEBŐK János: A magyarock története 1 (1960–70-es évek), Budapest, Kossuth Kiadó, 2019, p. 178–180

Radics Béla

Az 1970-es évek elejének rövid életű, de korszakos hard-rock zenekara.
Az 1971-ben Ghánában fél évet turnézó, vokális slágerzenét játszó <a href="https://popkulturalis.hu/eloado-neoton-6654">Neoton</a> együttes két tagja, Balázs Ferenc (1951–2020, billentyű, ének) és Som Lajos (1947–2017, basszusgitár) ott határozta el, hogy hazatértük után valami újba kezdenek. Ráadásul – a legendák szerint – útban hazafelé, Amszterdamban megnézték a Black Sabbath koncertjét, és ekkor már biztosan tudták, hogy az akkoriban divatossá váló hard-rock mellett teszik le a voksukat. Elképzelésüknek megnyerték az addig az undergroundban hírnevet szerző Radics Bélát (1946–1982, gitár). Dobosként a szintén Neoton-tag Debreczeni Ferenc volt a jelölt, ő viszont inkább az Omegához igazolt. Brunner Győző (1943–2021, dob) azonban rögtön igent mondott, és mivel egyedül neki volt telefonja a zenekarból, poénként hozzáírták a számát a névhez: Taurus EX-T: 25-75-82.
Három hónapig gyakoroltak, közben Balázs Fecó írta a dalokat, Horváth Attila pedig hozzá a szövegeket. Elsőként 1972. április 30-án a Citadella bárban egy zártkörű rendezvényen a szakmának mutatkoztak be, ahol nem csak sok hátba veregetést gyűjtöttek be, hanem egy MHV-szerződést is, és két daluk (Zöld csillag, Szólíts meg, vándor) hamarosan megjelent kislemezen.
A nagyközönség egy nappal később, május 1-jén – délután ötkor! – az Ifjúsági Parkban hallhatta őket először. Ez a koncert máig hatalmas buliként él a rajongók emlékezetében (egy nagyon gyenge minőségű felvétel maradt fenn róla, amit aztán 2001-ben CD-n kiadtak), legalább tízezren szorongtak a Vár tövében. Évekig nem történt hasonló méretű demonstráció az Ifiparkban, és ez is azt mutatta, hogy mekkora volt az igény a hetvenes évek elején valami új, keményebb zene iránt.
Úgy tűnt, a zenekar sínen van. A nyáron Budapestre érkező, kemény blues-rockot játszó Free elé (vélhetően Som „professzor” összeköttetéseinek köszönhetően) őket kérte fel az ORI előzenekarnak, és a Kisstadionban a Taurus a visszaemlékezések szerint fergeteges koncertet adott. Ahogy Balázs Fecó mesélte: „A Free-vel érkező angol szaksajtó, a Melody Maker és a New Musical Express újságírói is elámultak. A budapesti fellépés után szuperlatívuszokban írtak a mi produkciónkról. Áradoztak Radics Béla játékáról, hogy milyen kvalitású gitáros, sőt, ragyogó színészi képességekkel megáldott előadó. Azt hitték, vérpatront harapott át, és piros festék dőlt a szájából. Nem gondolták, hogy a vér valódi. Béla attrakciója maga volt a magyar valóság.”
A Taurus az év során minden komolyabb fővárosi helyen fellépett, a Vigadó térről csütörtökönként velük futott ki a Kex által legendássá tett zenés hajó. Mégis nőtt a zenekaron belül a feszültség, és a várva várt nagylemezajánlat is késett. Ekkor Brunner Győző húzott egy merészet: behozta egykori metrós társát, Zoránt a csapatba, hátha ő szalonképessé teszi a Taurust, népszerűsége és összeköttetései segítik az előre mozdulást. Hogy a többiekkel ezt hogyan tudta elfogadtatni, nehéz ma már rekonstruálni, de tény, a következő kislemez (A kőfalak leomlanak / A lány, akire szerelemmel nézhetek) már nem Sommal, hanem Zoránnal készült el, és vele mentek a Syriusszal közös, balszerencsés kimenetelű jugoszláv turnéra. (A koncertek szervezője a sorozat végén egyszerűen lelépett a pénzzel.)
A Taurus a hetvenes évek elején ugyanolyan sztárzenekarrá válhatott volna, mint későbbiekben a Piramis. A négy nagyszerű és népszerű muzsikus közül kétségkívül Radics Béla neve volt a fő vonzerő, Balázs Fecó komponálta a dalok többségét és képviselte a lírát, Som Lajos igazi dinamikus basszusgitáros volt, Brunner Győző pedig közismert popüzletembernek számított. A viharos kezdés, a megjelenő kislemez, a július végi, Free-vel közös fellépés a Kisstadionban nagy jövőt ígért. De aztán kiderült, a több dudás mégsem fért meg egy csárdában.
Talán túlságosan a nemzetközi trendekre és a közönségigényre figyeltek. Amennyire a fennmaradt felvételek alapján rekonstruálni lehet, a Taurus-dalokban – Anyám, vigasztalj, A kőfalak leomlanak, Hosszú nap, hosszú éj, Lány, akire szerelemmel nézhetek, A királyi madár, Éjszakai vonat, Lángszívű lány – túlságosan sok a lírát helyettesítő szentimentalizmus, a nagy elődöktől átvett hangszeres megoldás, a hard-rockra jellemző panel.
Az alig másfél évig létezett korai hard rock zenekar köré mindenesetre – a Kex mellett – a hetvenes évek talán legnagyobb legendáját szőtték. Jellemző, hogy miután 1973 májusában Brunner Győző bejelentette a Taurus végét, a zenészek – Radics és Zorán kivételével – a nyugati vendéglátóiparban próbáltak érvényesülni. A zenekar nevét a Piramis sikerei kapcsán dobták be ismét a köztudatba, 1977. augusztus 20-án, a nosztalgia jegyében (Brunner kivételével) össze is álltak egy koncert erejéig, majd 1978-ban a vendéglátózásból visszatért Balázs Fecó újraélesztette Brunner egykori zenekarát, a <a href="https://popkulturalis.hu/eloado-koral-9350">Korál</a>t.
JBSz–SJ
 
Forrás:
JÁVORSZKY Béla Szilárd, SEBŐK János: A magyarock története 1 (1960–70-es évek), Budapest, Kossuth Kiadó, 2019, p. 250–253.

Kapcsolatok

Radics Béla

Taurus