Song/name

Kígyó

Underground líra (Balaton, Trabant)
E két zenekar – mely között rengeteg a személyi átfedés, nemcsak egymás közt, hanem más együttesekkel (főként Európa Kiadó) is – képviselte az 1980-as évek harsány, heroikus és indulatokban gazdag hazai underground színtéren a lírát, az intimitást, a belső utazást.
„Sosem tartottam természetesnek ezt a vad hozzáállást. Arra gondoltam, ez ellen kéne dolgozni. Kifejezetten arra hajtottam, hogy ne legyünk vad” – emlékezett vissza a kezdetekre Víg Mihály (1957, gitár, ének). Víg egyike azon keveseknek, akik 1978 elején ott voltak a Spions mindkét fővárosi koncertjén, sőt Molnár Gergely rocktörténeti előadásain is. Ezek hatására kezdett el hallgatni David Bowie-t, Lou Reedet és Brian Enot. Aztán rátalált Hunyadi Károlyra (1958–2023, gitár, ének), akivel 1979 telétől zenélgettek együtt, előbb házibulikon, majd a Belvárosi Művelődési Házban és a Bercsényiben. Ekkoriban a szaxofonos Villányi Zoltán volt a harmadik társuk, de ő 1981-ben lelépett Nyugat-Berlinbe.
Víg és Hunyadi szinte állandóan együtt voltak ekkoriban, tökéletes volt köztük az összhang, szinte sorról sorra rakták össze az első, szomorkás, melankolikus dalaikat. Kettejük formációjának Hunyadi a DNS nevet javasolta, Víg viszont kevésbé agresszív hangzásút szeretett volna, mondta, legyen Balaton, és a végén ebben maradtak. Ebben az intenzív első korszakban született például a Felejthetetlenek, az Álompor, a Valld be… és a Nem segít című számuk.
Az első komolyabb koncertjüket a Kulich Gyula téri Pszichiátriai Klinikán adták, az akkor debütáló URH előtt. És ettől kezdve rendszeresen játszottak a kor fontos underground helyein, többek között a Kassákban és a Bercsényiben. Mígnem 1982-ben Víg bele nem keveredett a Trabantba.
E furcsa nevű, és a kelet-német népautóhoz semmiben sem kötődő zenekar terve még 1980 nyarán a fotós Vető János (1953) fejében fogant meg, aki az ötlet megvalósításához megnyerte magának gyerekkori barátait, Lukin Gábort (1958, zongora) és Méhes Mariettát (1958, ének).
„Elmentünk a Balatonra nyaralni – idézi fel az indulást 1995-ben Vető. – Lukin szülői tiltás vagy lebeszélés ellenére megtanult zongorázni, sőt írt két dalt is. Egyik, a Balettcipőben, kis zongoraetűd, a másik, a Reggel a fürdőkádban, Bartók-átirat, akárhogy is vesszük. Szívesen írok rá verset, mondtam. Marietta meg rávágta, hogy szívesen elénekli. A német Plan csinált egy Fix Planet című lemezt, mire mi gyorsan csináltunk egy zenekart, Trabantban-d volt a neve, jó nagy, szobai csinnbummcirkusz, zongora, furulya, lábasok. Semmi köze a Trabanthoz, de mégis ez az a pillanat. A lemezre végül is a Vágtázó Halottkémek kerültek rá, de ez volt a Trabant kezdete. Rögtön utána magnót béreltünk. 500 forint volt három napra egy Akai, ez sok volt akkoriban. Kettőt béreltünk, pingpongoztunk velük. Aztán bevettük Víg Miskát, akinek volt egy ugyanilyen magnója, és akkor már csak egyet kellett bérelni.”
A befelé forduló alkatú Lukin úgy gondolta, a Trabant maradjon igazi szobazene, létezzen és terjedjen kizárólag magnókazettákon. S mivel Vető nem tudott igazán zenélni, Lukin megkérte az akkor még URH-s Menyhárt Jenőt, hogy gitározza fel néhány dalukat. Később jöttek a többiek, és az 1982 és 1984 között készült felvételeken Menyhárton kívül az Európa Kiadóból Dénes József és Magyar Péter, a Kontroll Csoportból Hajnóczy Árpád és Farkas Zoltán, a Balatonból meg Víg Mihály és Hunyadi Károly vett részt.
Víg és Lukin nagyon inspirálóan hatottak egymásra. Szinte versenyben írták a dalokat, és hamarosan komoly repertoárt sikerült összehozniuk. A kizárólag kazettán létező zene pedig futótűzként terjedt a fővárosban.
Aztán 1984-ben Xantus János az Eszkimó asszony fázik című filmjének forgatása szükségessé tette a szobák falai közül való kimozdulást. Játszottak többek között a Ráday Klubban, a MOM Művelődési Házban és az újpesti Úttörőházban, utóbbi két helyen adott ingyenes koncertjükből hat dal (Tangó, Itt van, pedig senki se hívta, Ragaszthatatlan szív, Gesztenyefák, Napszúrás, Balettcipőben) került rá a filmhez kiadott Hungaroton filmzene-kislemezre.
Különös, álomszerű, néha gyermeiken ábrándos zene a Trabanté, olyan érzése van az embernek, mintha egy házibuliban ülne, fél- vagy háromnegyed részegen, úgy hajnali ötkor. Méhes Mariettának nincsen különösebben hangja, ráadásul sokszor hamisan énekel, mégis e fásult/ernyedt daloknak sajátos, csak rá jellemző ízt ad. Mindehhez diszkrét a kíséret, nem mindig pontos, főleg nem megtervezett; néha olyan, mintha a gitárok sem lennének rendesen behangolva, de lehet, hogy ez csak azért tűnik így, mert a huszonegynéhány év alatt megnyúltak a szalagok. Mégis, mindez így együtt könnyen hangulatba hozza az embert, a mából hallgatva is hitelesen idézi a nyolcvanas évek első felének nyomasztó légkörű Budapestjét: hajnali részegség, reménytelenség, elvágyódás, melankólia.
Aztán 1985-86-ban, nagyjából egy időben, de egymástól teljesen függetlenül Lukin Gábor és Méhes Marietta úgy döntött, inkább az Egyesült Államokba menekülnek. A fennmaradt Trabant-felvételeket azóta többen több alkalommal próbálták publikálni, de ez Lukin ellenállásán rendre elakadt. A pirosbetűs napok szerepelt Kamondy Ágnes az irányzatnak méltó emlékművet állító 1995-ös Dalok Közép-Nirvániából című estjén, az abból kiadott lemezre azonban szintén nem kerülhetett rá. A fanatikusoknak viszont jó hír: Lukin 2006-ban mp3 formátumban 120 Trabant-felvételt küldött szét néhány barátjának, vélhetően ennek is ugyanazt a sorsot szánva, mint annak idején a kazettáknak: nincs hivatalos kiadás, de azért másolás útján úgyis elterjednek.
Lukin Gábor tehát szisztematikusan dokumentált, nem úgy Víg Mihály, aki a Trabant-évek után újrakezdte a Balatont. Mint hangsúlyozta, sosem őrizgetett meg semmit. „Azok a dalok, amik igazán érdemlegesek, valahogy úgyis napvilágra kerülnek. Sőt, néha olyanok is, amiknek nem kéne. Mindig úgy álltam hozzá, hogy a múlt nem érdekes. Majd csinálok holnap jobbat. Másokkal ellentétben nekünk nincs stúdiófelvételünk a nyolcvanas évekből. Felkérni nem kértek, mi meg nem nyomultunk. Éltük az életünk. Ahogy szoktam mondani: igaz, hogy minket nem akartak felfedezni, de nem is lehetett volna. Egyszerűen nem voltunk rá alkalmasak.”
Az újjáalakult Balatonba Víg magával vitte a Trabant-korszakban írt legfontosabb dalait (Fáraó népe, Harang, A Nap az apa, Kígyó). A következő években egyfajta szimbiózisban éltek az Európa Kiadóval: együtt járták az országot, s Víg és Hunyadi mellett a három EK-tag, a gitáros Dénes József, a szintetizátoros Másik János és a dobos Magyar Péter játszott. Ez volt talán mindkét zenekar életében a legjobb, legemlékezetesebb korszak, bizonyítja ezt többek között a Bahia által kiadott 1986-os Zichy-kastély-beli koncert CD.
„Az előttünk járó generációval szemben nálunk semmiféle irigység nem volt – emlékszik a közelmúltból Víg. – Az öregek szinte belülről nyomták a stúdióajtókat, nehogy betehessük a lábunkat az ő területükre. Az underground zenekarok viszont mindent megosztottak egymással, keverőket, erősítőket, ha kellett, a hangszereket. Ha meg szükség volt rá, mentünk játszani egymás zenekaraiban.”
1987 őszén azonban minden megváltozott. Pajor Tamás hatására/hívására Víg Mihály is megtért, és a Hit Gyülekezetének tagja lett, s bár három hónappal később „kitért a hitéből”, utána igen hosszú szünet következett. Minden változott, átalakulóban volt, és csak 1993-ban érezte úgy, hogy újra érdemes felmennie a színpadra. Egy Batu Kármen-koncert után odament annak vezetőjéhez, feLugossy Lászlóhoz (ex-Bizottság), és megkérdezte, zavarná-e, ha a basszusgitárosával, Wahorn Simonnal és a dobosával, Oláh Immánuellel dolgozna. FeLugossyt nem zavarta, így újra emelkedni kezdett a Balaton, és 1996-ban ebben a felállásban vették fel a zenekar egyetlen „valósidejű” lemezét (Fény közepe a sötétség kapujában). Amit 2019-ben követett egy sok feldolgozással teli CD (Lassan már hiába… stb.), míg Víg Mihály szólóban az évek során kiadott egy válogatást a Tarr-filmzenékből, egy Petőfi és Ady-versekre épülő hangköltészeti kiadványt, valamint édesapja, Víg Rudolf cigányzenei gyűjtéseinek emlékére egy szép folk-feldolgozáslemezt Cigánydalok címmel.
JBSz–SJ
Forrás:
JÁVORSZKY Béla Szilárd, SEBŐK János: A magyarock története 2 (1980–90-es évek), Budapest, Kossuth Kiadó, 2019, p. 67–72.
Kapcsolat: <a href="https://www.facebook.com/TrabantZenekar/?locale=hu_HU">https://www.facebook.com/TrabantZenekar/?locale=hu_HU</a>

Kígyó

Kapcsolatok

Balaton / Trabant