Song/name

Kicsit szomorkás

Vámosi János (Wéber János, 1925–1997) a magyar tánczene egyik jelentős alakja volt.  Akárcsak felesége, Záray Márta.
 Ganz-MÁVAG gépésztechnikusaként egy üzemi rendezvényen fedezték fel az 1940-es évek végén. Később az Állami Zeneiskolában képezte magát, pályáját az EMKE Kávéházban kezdte, ahol az állandó zenekarral, a Tabányi együttessel énekelt. Záray Mártával – aki negyvennégy éven át, haláláig felesége volt – 1950-ben ismerkedett meg, 1953-ban kötöttek házasságot. Azóta együtt énekeltek. A táncdalénekesek közül Vámosi volt az egyetlen, akit a hatvanas években a Szocialista Kultúráért Érdeméremmel tüntettek ki a magyar tánczene hazai és külföldi népszerűsítéséért.
Slágerei: Megáll az idő, Csinibaba, Járom az utam, Úgy koppan az eső, Nekünk találkozni kellett, Jázminvirág, Kicsit szomorkás, Összecsendül két pohár, Hol van az a nyár, Baracknyílás idején, Egy emberöltő oly kevés.
JBSz–SJ
 
Forrás:
JÁVORSZKY Béla Szilárd, SEBŐK János: A magyarock története 1 (1960–70-es évek), Budapest, Kossuth Kiadó, 2019, p. 31.

Vámosi János

Az 1960-as évek legnépszerűbb táncdalénekese volt.
Műkedvelő énekesből, a Töltőtolljavító Ktsz alkalmazottjából Vécsey Ernő közvetítésével lett 1960-ban a Magyar Rádió könnyűzenei stúdiójának hallgatója. Vizsgaelőadásán olyan meggyőzően énekelte el Dobos Attila és S. Nagy István Még ide-oda húz a szív című dalát, hogy 1963-ban benevezték vele a Magyar Rádió Tessék választani! könnyűzenei versenyére. Mondhatni, egyből bekerült a mély vízbe, hisz az Erkel Színház több ezres közönsége előtt kellett megmérettetnie magát, de fényesen helyt állt, hisz a Még ide-oda húz a szív előadásával megosztott első helyezést ért el.
A siker hatására sorban jöttek a rádió- és hanglemez-felvételek, azt követően pedig, hogy 1966-ban Dobos Attila és Szenes Iván dalával (Isten véled édes Piroskám) a Magyar Rádió Made in Hungary hangversenyét is megnyerte, Aradszky egyértelműen az ország egyik legkeresettebb táncdalénekese lett. Az Isten véled édes Piroskám-ból kislemezen rövid idő leforgása alatt több mint százezer példányt adtak el belőle, ez lett hivatalosan az ország első aranykislemeze. A Pókháló van már az ablakon a második. Az Annál az első ügyetlen csóknál című dalát tartalmazó korongért pedig újabb aranyplakettet vehetett át – ez volt sorrendben a negyedik a hazai aranykislemezek sorában, merthogy Harangozó Teri (Mindenkinek van egy álma) beékelődött.
1966 nyaráig mintegy ötven dalt énekelt hangszalagra, illetve hanglemezre (Magdaléna, Nemcsak a húszéveseké a világ, Álmatlan évek, Az a sárga liliom, Ki figyel oda, Szólj csak hegedű!, Annál az első ügyetlen csóknál, Szomszédasszony fütyülök a lányára, Táskarádió, Hippidié, Én és a gitár, Álmatlan évek). Később a táncdalfesztiválok egyik sztárja lett (Nemcsak a húszéveseké a világ, Kicsit szomorkás). 1968-ban nagylemeze is megjelent. A hetvenes években eltűnt a nyilvánosság elől, külföldön énekelt. 1986-ban ismét albummal (Újra itt vagyok) jelentkezett és attól kezdve egészen 2017-ben bekövetkezett haláláig folyamatosan fellépett és adott ki nagylemezeket.
JBSz–SJ
 
Forrás:
JÁVORSZKY Béla Szilárd, SEBŐK János: A magyarock története 1 (1960–70-es évek), Budapest, Kossuth Kiadó, 2019, p. 102–104.

Aradszky László

A pécsi Kispál és a Borz nagyjából ugyanazt a szerepet és jelentőséget képviselte a kilencvenes évek magyar rockzenéjében, amit az Illés képviselt a hatvanas években. Újszerűségben, attitűdben, gondolatiságban. Amit az első négy lemezen letettek, az nemcsak friss és hiteles, de egy korszak hiteles sűrítménye. Még ha ők is jócskán túlélték magukat.
A zenekart Kispál András (1964, gitár), Lovasi András (1967, gitár, ének), Ózdi Rezső (1964, basszusgitár) és Bräutigam Gábor (1965, dob) alapította 1987-ben. December 10-én adták bemutatkozó koncertjüket a pécsi tanárképző főiskola Szenes Klubjában. Mindössze kilenc dalt játszottak, de az ismert visszaemlékezések szerint azokat nyomban vissza is tapsolta a közönség.
Pedig a nyolcvanas évek végi alternatív miliőből a Kispál és a Borz magasan kiemelkedett. Mindenekelőtt azért, mert a többiekkel ellentétben Lovasi Andrásék teljes fegyverzettel érkeztek: a szakma alapszabályait betartó dalokat írtak, sajátos hangvételű, furcsa szövegekkel. Ahogy Lovasi szokta mondani, „egyszerűen épkézláb volt a produkció”. Kompakt, színpadképes, bármilyen körülmények között megszólalt. Nem volt hamis az ének, nem lötyögött a dob, egyszerű, de hatásos volt a hangszerelés, külön is élvezhető basszus- és gitárszólammal. Plusz az egészben volt valami egyedi hangvétel és fazon.
Ráadásul jó időben, jó helyen érkeztek. 1989/90-ben már rendszeresen játszottak a Lyukban, ott figyelt fel rájuk Nagy Gyula, ő intézte el, hogy 1990 decemberében Nagy Feró Rocker stúdiójában felvehessék az első nagylemezük anyagát. Aztán Nagy nem tudott vagy nem akart fizetni, Feró a felvételekbe belehallgatott és beleszeretett. És nemcsak megjelentette az anyagot, hanem a zenekart folyamatosan nyomta az ország egyik leghallgatottabb rádióműsorában is, a Garázs-ban. Majd a szerencse másodjára is melléjük szegődött: Geszti Péter az akkori egyetlen tévés rockmagazin, a Rockstúdió műsorvezetője éppen a Lyukban forgatott, amikor Kispálék az egyik helyiségben gyakoroltak. Geszti meghallotta őket, benézett hozzájuk, mondta, „ezek tök jók, forgassunk róluk is gyorsan valamit”, és így Lovasiék bekerültek az akkori egyetlen és a fiatalok százezrei által nézett műsorba.
A debütáló lemez a Nagyferó Produkció első albuma volt egyben, és magán is viselte az ezzel járó nehézségeket. Eredetileg Napozz Holddal lett volna a címe, és azért lett végül Naphoz Holddal, mert a budapesti grafikus így értette a telefonban, és mire a Pécsen élő Lovasiék meglátták a kész borítót, már javában nyomták azt. Utólag az is kiderült, hogy a B oldalon a feltüntetett hat szám helyett hét szerepel, és a hetedik ráadásul keverés nélkül keveredett a korongra. Feróék erre betettek egy papírt a tokba és ráírták: „Kedves vásárlóink fogadják sok szeretettel a zenekar és a kiadó ajándékát, az Őrjárat-ot”.
A korong végül csak 1991 őszén jelent meg, de addigra legalább már ismertté vált a zenekar, így több ezer példányban fogyott. 1991 novemberében felléptek Hollandiában, de ez azért nem volt általános. Idehaza viszont egyre nagyobb méretű tömegeket mozgattak meg. A második korong (Föld kaland ilyesmi…) 1992 októberében került a boltokba, ennek 15 ezres sikere keltette fel Rózsa István érdeklődését, hogy kiadja a harmadikat (Ágy asztal TV, 1993). Ehhez már két klip is készült (a címadó számhoz és a Zsákmányállat-hoz), a turnét záró bulin a Petőfi Csarnokban pedig hatalmas tömeg fogadta őket.
Az 1994-es évben rövid időre még a politikai erőtérbe is bekerültek (részt vettek az SZDSZ kampányában), a következő albumuk (Sika, kasza, léc, 1994) pedig egy multinál, a PolyGramnál jelent meg. Ezt a korongot azonban túlnyomó részt egy kölcsöndobos (Kiss Attila) dobolta fel, mert Bräutigam már nem bírta: elfáradt, és bár a Tankcsapdával, a Pál Utcai Fiúkkal és a Nyerssel közös „Hazudós zenekarok versenye”-turnén még részt vett, utána kiszállt.
Bräutigam helyére a pécsi Coda dobosa, Tóth Zoltán Csülök (1967) került, és már az új, vendégmuzsikusokkal – Dióssy D. Ákos (1968, billentyűsök), Vittay Ferenc (1967, gitár, ének) – kibővült csapat adott emlékezetes koncertet a Fővárosi Nagycirkuszban (ez volt amúgy Brautigäm búcsúja). Az 1997-es nagysikerű Tímár-filmben, a Csinibabá-ban játszott daluk (Kicsit szomorkás) révén szélesebb körben is ismertté váltak, még a Friderikusz-show-ban is felléptek, bár koncertjeik látogatottságán és a lemezfogyásokon ez kevésbé érződött.
1997-ben a pécsi Egyetemi Klubban ünnepelték 10. születésnapjukat, melynek esszenciáját CD-n megjelentették. Időközben a korábbi állandó kísérőjük, Dióssy D. Ákos zenekari tag lett, Csülököt 2002-ben a Budapesten élő amerikai Michael Zwecker (1969) váltotta fel a doboknál. A régi barát, Leskovics Gábor (1966, gitár, ének) pedig állandó közreműködőként pengette velük a húrokat. 2006-ban Zweckert Bóra Áron váltotta, egy évre rá pedig Mihalik Ábel lett az új dobos.
A kétezres évek első felében még kiadtak két nagylemezt (Turisták bárhol, 2003, Én, szeretlek, téged, 2004), de mintha már csak a tehetetlenségi erő vinné őket – ezekből az amúgy profin összerakott produkciókból hiányzott az előrelépés. Talán azért is, mert az új évezredben Lovasi már a zenekari kereteken kívül is készített produkciókat. Előbb megjelentetett egy szólólemezt (Bandi a hegyről, 2001), majd 2005 nyarán megalapította a Kiscsillagot, amely aztán annyira beindult, hogy igazából nem okozott meglepetést, amikor 2010. augusztus 9-én a Szigeten a Kispál és a Borz egy nagyszabású, sokszereplős koncerten elbúcsúzott a közönségétől. Bár másokhoz hasonlóan azóta is alkalmanként fellépnek.
Aztán 2022-ben bejelentették visszatérésüket, az új album (Beszorult mondat) végül 2023 májusában jelent meg, melyen többek között Bräutigam Gábor, G. Szabó Hunor és Krúbi működött közre.
JBSz–SJ
 
<a href="https://www.facebook.com/kispalesaborz/">https://www.facebook.com/kispalesaborz/</a>
Forrás:
JÁVORSZKY Béla Szilárd, SEBŐK János: A magyarock története 2 (1980–90-es évek), Budapest, Kossuth Kiadó, 2019, p. 430–436.

Kispál és a Borz

A hazai populáris zene első számú szűrőjét, a Sanzon- és Táncdalbizottságot 1959. június 1-jén azzal a céllal hozták létre, hogy rendet vágjon a hazai daltermésben. Bródy János a későbbiekben gyakorta Sáncdalbizottságnak nevezte a jeles testületet, melynek tagjait az OSZK, az ORI, a Magyar Rádió és Televízió, a Magyar Hanglemezgyártó Vállalat, a Zeneműkiadó, a Zenei Alap és a Szerzői Jogvédő Hivatal delegálta. A bizottság hetente egyszer, szerdán ülésezett, és a hivatalos magyarázat szerint „kellett egy szakmai mérce a dilettánsok, a politikai normákat sértők, a plagizálók kiszűrésére”. Az elutasított számokat bárki játszhatja – mondták álságosan, de az itt hozott döntések jelentősége éppen abban volt, hogy az új előadók csak az elfogadott számokkal kopogtathattak a Magyar Rádióban, a Magyar Televízióban vagy a Hanglemezgyárban, és vetethették nyilvántartásba a műveket a Szerzői Jogvédő Hivatalnál.
Ha tehát ennél az első lépcsőnél elbuktak a szerzők és zenekarok, akkor nem is nagyon volt érdemes tovább próbálkozniuk. Ám a testület hatalma ennél sokkal tágabb volt. A bizottságot alkotó néhány ember döntött arról is, hogy szükség van-e a külföldi számok magyar változatára, a testület joga volt, hogy a táncdalfesztiválok, a Made In Hungary és más hasonló rendezvények anyagát előzetesen elbírálja. Tehát – anyagi-egzisztenciális szempontból – sok múlott rajtuk, és már a beatkorszak kezdetén, de a későbbi évtizedekben is védelmezték a „slágercéh” érdekeit.
A bizottság a hatvanas évek közepétől vált ismertté és hírhedtté, amikor rendszeresen visszautasította a kezdők dalait. Első próbálkozásai alkalmával Szörényi Levente éppúgy áldozata volt az intézménynek, mint később a Cseh–Bereményi páros. 1965-ben a Rohan az idő-t – melynek szövegét amúgy a „slágercéh” képviselője, S. Nagy István írta – éppúgy kiselejtezték (mondván: „jellegtelen, nem szerencsés alkotás”), mint tíz évre rá a Tábori lap Karády Katalinnak című dalt (melyet „szakmai színvonalában silánynak” minősítettek). Ezek az értékelések persze általában formaszövegek voltak, és sokszor kimerültek a „szakmai szempontból nem felel meg a követelményeknek”, „nem elég ötletes, jellegtelen, kevéssé sikerült alkotás” vagy „a szöveg nem alkalmas tánczenében történő feldolgozásra” panelek ismétlésében. 
Maga az elbírálási procedúra egyébként meglehetősen egyszerű volt: a szerző befizetett száz forintot, mellé beküldött egy zongorakivonatot a dalszöveg kíséretében, és a bizottság ezek alapján döntött a mű további sorsáról. Az évek során több tízezernyi szerzeményt bíráltak el ily módon, ezeknek körülbelül csak a negyedét engedélyezték. A bizottság évente 2500-3000 dalt szakértett, ami azt jelentette, hogy például 1967-ben 740 szerző és 360 szövegíró vehetett fel a műveiért jogdíjat. A sikerlista éllovasai: Kicsit szomorkás, Te szeress legalább, Egy emberöltő oly kevés, Gyere, ülj kedves mellém.
A Sanzon- és Táncdalbizottságba valamennyi monopolisztikus intézmény delegált tagokat. A hosszú évtizedek alatt többek között olyan szakemberek ültek benne, mint Tamássy Zdenkó és Gyulai Gaál János Erkel Ferenc-díjas zeneszerzők, Bánki László televíziós rendező, Beck László az MHV részéről, Faludi Rezső a Magyar Rádió Zenei Főosztályának vezetője, a szövegírók közül pedig Romhányi József, Fodor Ákos a Zeneműkiadó képviseletében és Baranyi Ferenc az Írószövetségtől.
A hazai populáris zene első számú szűrője tehát az 1959-ben felállított és egészen 1985-ig működő Sanzon- és Táncdalbizottság volt, ahol a hatvanas években még zenei szempontok miatt is rendszeresen dobtak vissza számokat (bár ez inkább egyfajta szakmai önvédelem lehetett a feltörekvő beatszerzőkkel szemben), de ahol mégiscsak elsősorban a politikai szempontból kényes szövegek nagy nyilvánosság elé kerülését akadályozták. Dalok tucatjait lehetne sorolni, amelyek csak kisebb-nagyobb szövegmódosítások árán kapták meg a bármiféle publikáláshoz ajánlott pecsétet, de még ennél is nagyobb számban akadtak olyanok, amelyek el sem jutottak a bizottságig. 
Miközben a testület működésével időnként az abba tagokat delegáló intézmények vezetői is elégedetlenek voltak. Mindenekelőtt a Magyar Hanglemezgyártó Vállalat, amely a minél nagyobb forgalom érdekében alkalmanként liberálisabbnak tűnt a cenzúra területén. Olyannyira, hogy 1975 körül Bors Jenő igazgató a bizottság megszüntetését is felvetette.

Kapcsolatok

Vámosi János

Aradszky László

Kispál és a Borz

Sanzon- és Táncdalbizottság