Song/name

Csizma az asztalon

Bencsik Sándor, (Budapest 1952. szeptember 15. – 1987. szeptember 23.), becenevén Samu, a P.Mobil és a P. Box meghatározó tagja, a rockgitározás hőskorának kultikus alakja volt, akinek nevéhez számtalan korszakos rocksláger fűződik. Néhány közülük: Kétforintos dal, Menj tovább, Miskolc, Utolsó cigaretta, Főnix éjszakája, Örökmozgó, Vonat, Tűzimádó, A Zöld, a bíbor és a fekete, Halálkatlan, Valami rock and roll és persze a Honfoglalás szvit. Ahogy Schuster Lóránt, a P. Mobil vezetője mondta róla: angolul gitározott, de magyarul halt meg. Részben a szocialista rendszer, részben a zenész szakma, részben a zűrös magánélete juttatta oda, hogy egy osztrák menekülttáborban ért véget az élete. Hivatalosan öngyilkos lett, de halálának körülménye máig tisztázatlan.
Szerény, magának való ember volt, állandóan gyakorolt, ritkán nyilatkozott. Viszont ahogy a zenei felkészültségben, úgy a külső megjelenésben is a maximumra törekedett. Legendásan elegáns zakókat viselt, vasalt ingeket hordott, tükörfényes cipővel vagy csizmával. Rocker jellemére egyedül az elmaradhatatlan csuklólánc utalt. Viszont ahogy rockgitározott, úgy idehaza kevesen tudtak, különösen a maga idejében. 
Az 1970-es évek hajnalán a sashalmi Sygma zenekarban kezdte, rövid ideig a Beatrice tagja lett (Samu becenevét állítólag Nagy Ferótól kapta), majd a Gesarolban folytatta, melyet 1973-ban átkereszteltek P.Mobilra. De hiába írt korszakos rockslágereket, hiába tomboltak fiatalok ezrei a zenekar koncertjein, az akkori egyetlen Hanglemezgyártó Vállalat vezetése 1978 és 1980 között mindössze három P.Mobil-kislemezt volt hajlandó megjelentetni. Amikor pedig az első LP (Mobilizmo, 1981) a boltokba került, Bencsik Samu már nem volt a csapat tagja.
Utoljára 1980. szeptember 15-én Ajkán játszott velük, aztán – hanglemezgyári sugallatra – Cserháti István billentyűssel megalapította a P. Boxot, mellyel három nagylemez (P. Box, 1982, Kő kövön, 1983, Ómen, 1985) készített. Utóbbit sokan az első hazai heavy metal korongnak tartják.
A nyolcvanas évek derekán a Metal Company-ban gitározott (Deák Bill Gyula belépését követően ebből lett a Bill és a Box Company), majd 1987 nyarán feleségével és kislányával Svédországba emigrált, de onnan egy ausztriai menekülttáborba toloncolták őket. Ahol a visszaemlékezések szerint kidobta az ablakon a bőrdzsekijét, majd maga is utána ugrott.
Emlékére a kétezres évek legelején Debrecenben utcát neveztek el róla.
JBSz

Bencsik Sándor

A „fekete bárányok” néven elhíresült zenekarok egyike, a Piramis mellett az 1970-es évek végének legnépszerűbb rockcsapata.  A legrégebben hajtott a sikerért, a legfanatikusabb rajongótábort mondhatta magáénak. A hatalmas népszerűsége ellenére tíz évig csak fesztiválokon és szabadtéri koncerthelyeken mutatta be lemezre nem került műsorait.
Miután jogelődje, a Gesarol neve szalonképtelennek bizonyult, a „rovarhalál zenészei” 1973 áprilisában az Esti Hírlap-ban közleményben tudatták mindenkivel, hogy a továbbiakban P.Mobil néven működnek. A zenekar akkori felállása: Bencsik Sándor (1952–1987, gitár), Losó László (1953–, basszusgitár, ének), Huszár Györgyi (1954, ének), Serényi Miklós (ének), Póta András (1955, dob), Schuster Lóránt (1949, zenekarvezető). Hivatalosan 1973. május 1-jén a Budai Ifjúsági Parkban mutatkoztak be, de az igazi debütálás június 10-én a miskolci popfesztiválon történt, ahol a slágervonal és a progresszív rock képviselői között egyedüliként játszottak hard rockot. Igaz, a diósgyőri stadionban a közönség körében igazán parodisztikus hangvételű dalaikkal – Hol van már az ezüst tál? Prézlidal, Ha én ló lehetnék? – arattak sikert.
A P.Mobil kezdettől hard rockot játszott, először a Skorpió előzenekaraként turnézott, majd 1974 és 1976 között egyedül is bejárta az országot. Ez alatt több tagcsere is történt, a klasszikus felállás 1976 őszére alakult ki: Schuster Lóránt, Bencsik Sándor, Kékesi „Bajnok” László (1951, basszusgitár), Vikidál Gyula (1948, ének), Cserháti István (1954–2005, billentyűsök), Pálmai Zoltán (1954, dob). Pálmait 1978-ban Mareczky István (1953) váltotta fel.
A pofonok után is mindig talpra álló ötletember és rock-clown Schuster Lóránt ekkoriban tűnt fel a koncerteken egy táblával, rajta mindössze annyi állt: ROCK, miközben mániákusan ismételgette a később frázissá koptatott mondatot: „a rock örök és elpusztíthatatlan”. De a hetvenes évek közepétől hiába léptek – a sikertelenség miatt gyakran változó felállásban – komplett, nagylemezre kínálkozó anyagokkal  (A kintornás szerencséje, 1975; P.Mobil az alagútban, 1976; Honfoglalás, 1978; Segítség, jaj, 1980).  a közönség elé, hiába követte őket mindenhová a fanatikus rajongótábor, hiába voltak a „szolidaritási ütközet” állandó szereplői, a hivatalos intézmények ajtaján nem nyertek bebocsátást.
Pedig ha más nem, az 1978. április 30-án az Ifiparkban bemutatott Honfoglalás című szvitjük (szerzői: Cserháti István, Bencsik Sándor, Földes László) a magyar rockzene egyik jelentős teljesítménye. Ehhez képest az MHV a benyújtott anyagokból 1978 és 1980 között mindössze három kislemezt jelentetett meg (Kétforintos dal / Menj tovább, Forma I / Utolsó cigaretta, Miskolc / Csizma az asztalon).
A reménytelennek tűnő harcot először Vikidál Gyula adta fel, 1979 nyarán távozott a Dinamitba – helyére Tunyogi Péter (1947–2008) került –, majd Cserháti István és Bencsik Sándor lépett ki a zenekarból, és megalakította a P. Boxot. Az 1980-as Fekete bárány fesztiválon ismét nagy sikert arattak, majd még egyszer nekirugaszkodtak Jerikó falainak, amit ezúttal sikerült is az Ifiparkban konkrétan, a valóságban jelképesen áttörniük. Az új felállás – Sárvári Vilmossal (1952, gitár) és Zeffer Andrással (1958, billentyűsök) – 1981-ben élhette meg első nagylemezének (Mobilizmo) megjelenését. Ezt követően még további két korongot (Heavy Medal, 1983, Honfoglalás, 1984) adtak ki, majd az „örökmozgó” 1985. december 28-án Kaposvárott, úgy tűnt, végleg leállt.
Legközelebb 1992 őszén egy Rockszövetség bulin, majd egy évre rá egy zártkörű segélykoncerten játszottak, az igazi visszatérésnek azonban 1994. június 11-én 12 ezer ember volt szemtanúja a Fradi pályán. Ősszel a boltokba került az új anyag (Ez az élet, Babolcsai néni), majd az elkövetkező években Schuster sorra megjelentette a zenekar addig kiadatlan demo- és koncertfelvételeit. 1996-ban pedig a Magyar Állami Hangversenyzenekarral újra rögzítették a Honfoglalás szvitet.
1997-ben ismét gyökeresen átalakult a P.Mobil, Schuster elküldte Tunyogit, Zeffert és Kékesit, helyükre Rudán Joe (1963, ének) és Póka Egon (1953–2021, basszusgitár) érkezett, a dobok mögé pedig Németh Gábor (1955) ült. Majd Rudán helyére a miskolci Baranyi László (1984) került, és azóta a számos fiatal muzsikussal kiegészült P.Mobil – melyben Schuster és Sárvári képviselik a múltat – igencsak aktívvá vált, több új stúdióalbumot (Mobileum, 2009, Farkasok völgye, Kárpát-medence, 2014, Csoda történt!, 2017) jelentetett meg, és a korábbi időszak felállásait tripla CD-ken adták ki.
JBSz–SJ
Forrás:
JÁVORSZKY Béla Szilárd, SEBŐK János: A magyarock története 1 (1960–70-es évek), Budapest, Kossuth Kiadó, 2019, p. 445–450.
Kapcsolat:
<a href="https://pmobil.hu/">https://pmobil.hu/</a>
<a href="https://www.facebook.com/p.mobilofficial/?locale=hu_HU">https://www.facebook.com/p.mobilofficial/?locale=hu_HU</a>

Kapcsolatok

Bencsik Sándor

P.Mobil