Audio/name

Sőregi Anna: A mi szerelmünknek vége ne szakadna

Halmos Attila

Gombai Tamás

A Tükrös együttesben brácsázó Árendás Péter az a táncházmozgalom egyik legtöbbet foglalkoztatott népzenei szakértője. Többek között gyűjtőként és szerkesztőként részt vett az Utolsó Órában, illetve az abból készült Új Pátria lemezsorozatban, 1999 óta a tavaszi Táncháztalálkozó és az arra megjelenő Táncház-Népzene CD-sorozat zenei szerkesztője, a Zeneakadémia Népzene Tanszékének alapító tanára, kinevezett adjunktusa.
Hétéves korától tanult klasszikus zenét. 1985 körül az Almássy téri Téka táncházban döntötte el végleg, hogy népzenész lesz. Az Óbudai Népzenei Iskolában ifjabb Csoóri Sándortól és Lányi Györgytől tanult brácsázni, majd 1986-ban Havasréti Pállal eljutott Kalotaszegre és Mezőségre. Azóta végez rendszeresen népzenei gyűjtéseket, legtöbbet Erdélyben és Szabolcs-Szatmárban járt. 1992-ben az ELTE Tanárképző Főiskolai Karán, 2003-ban pedig a Zeneakadémián szerezte ének-zene-karvezetés szakos diplomáit.
Szintén 1986-ban alapította a Tükrös zenekart, amellyel számos önálló albumot készített. A hazai és európai fellépéseken kívül három sikeres ausztráliai és több amerikai turnén vett részt. Évről évre állandó nyári programjuk a Tükrös Népzenei- és Néptánc Tábor. A mi Mezőségünk című lemezük miatt 2010-ben Fonogram díjat kaptak.
1997 és 2001 között a Fonó Budai Zeneházban az Utolsó Óra népzenei gyűjtőprogram állandó munkatársa volt, ahol nem csupán gyűjtött, hanem az 1250 CD-nyi rögzített anyag teljes rendszerezését, katalogizálását és utólagos jegyzőkönyvezését is javarészt ő végezte.
Több tucat népzenei CD zenei rendezője. Rendszeres zsűritagja országos népzenei- és néptáncversenyeknek. Gyakran ír cikkeket a folkMAGazin című lapba és a Bartók Rádióban állandó népzenei műsora van.
1993-tól a Budapest Táncegyüttes hivatásos zenésze, 2001-től zenei vezetője, egyúttal az abból átalakult Honvéd Táncszínház zenei vezetője. Ezekkel számos európai országot bejárt, de többször turnézott Japánban, Észak-Amerikában, Mexikóban vagy Kínában. Több koreográfia és műsor zenei összeállítása fűződik Árendás nevéhez. Az együttes zenészeiből alakult Gázsa zenekarral is több CD-t készítettek, táncegyüttesek zenei kíséretét látják el, emellett színpadi művek és filmek kísérőzenéjében is közreműködtek. Emellett Kiss Gy. László tárogatóművésszel 15 éve alapított trióban is játszik.
Díjak, elismerések: A Magyar Művészeti Akadémia arany oklevele (Tükrös: Szatmári népzene az 1900-as évekből, 2000), Népművészet Ifjú Mestere (2001), Fonogram díj (Tükrös, 2010), Magyar Köztársaság Ezüst Érdemkereszt (2012).
 
Kapcsolat:
<a href="https://tukros.hu/">https://tukros.hu/</a>

Árendás Péter

Havasréti Pál

Juhász Zoltán (furulya)

Sőregi Anna

1995-ben a kelenföldi Sztregova utcában, egy lepusztult gyártelep szomszédságában megnyitotta kapuját a Fonó Budai Zeneház. Amelyről ma már bátran kijelenthető, hogy a táncházmozgalom történetének legjelentősebb magánvállalkozása. Létrehozója és mai napig finanszírozója Lukács József elektronikai mérnök, üzletember, zenész. És a Fonó azon ritka kivételek egyike, amely mindmáig megőrizte eredeti küldetését. Hogy nagyobbrészt a magyar és határontúli népzenének és néptáncnak nyújt állandó bemutatkozási lehetőséget, kisebbrészt pedig az (etno) jazz és a világzenei irányzatoknak.
Lukács József: „A kilencvenes években a Los Andinos rajongóként rendszeresen jártam a józsefvárosi klubba, meg a közgáz jazzklubba Dresch Mihályt hallgatni. Mindkét helyen meg lehetett fulladni, annyira nem volt se tér, se levegő. Zenekarunkkal, a Los Gringos-szal pedig rendszeresen jártuk az országot, s mindenhol azt láttuk, mennyire borzasztóak a körülmények. Sőt, egyre borzasztóbbak. Meg azt is, hogy ez a kultúra így meg fog halni. Közben a 77 Elektronika székházába tartva nap mint nap elmentem a szintén málladozó kelenföldi épületegyüttes előtt. Idővel úgy gondoltam, tökéletesen alkalmas hely lehetne ennek a kultúrának.”
A Fonó 1995 októberében az amerikai Rova Saxophone Quartet koncertjével nyitott. Aztán rögtön be is zárt. Merthogy nem lett kész véglegesen. A szerződés viszont kötötte őket, a bulit eltolni nem lehetett. Így bár előző éjszaka még padlót raktak és délelőtt festettek, este muszáj volt kitárniuk a kapukat. Aztán kellett még egy hét, hogy minden a helyére kerüljön. Ahogy meg pár év, hogy az intézmény kimozogja a helyét a fővárosi kulturális életben.
Persze a Fonó történetében is voltak látványos kilengések. Felfutása (mondhatni, aranykora) a jelenlegi igazgató, Horváth László előző regnálása idejére, az ezredforduló időszakára esett. Amikor a vöröses-sárgás épületben világzenei, sőt messze azon túli produkciók bukkantak fel. Különösen az akkor átadott, később bezárt, nagyobb tömegeket elnyelő Hangárban. Az ezredfordulón például itt adta első magyarországi koncertjeit a szerb rezesbandák egyik legkiválóbbika, a Boban Marković Orkestar. Jöttek, láttak, letaglóztak. De gyakortalilag itt született a Besh o droM, és sűrűn megpörgött itt a Korai Öröm és más, akkoriban széles közönségréteget delejező formáció. Akkora tömegeket, hogy egy idő után a ház fizikailag sem bírta a rászakadt érdeklődést. Mire Lukács József berántotta a kéziféket. Hogy inkább maradjon meg az intézmény a maga keretei között. Fizikai értelemben, szellemiségében, szolgáltatási színvonalában. Helyrehozták a vizes blokkot, letisztították a profilt, és meghúzták a határokat. Hogy az időközben átadott pajtával együtt legfeljebb 500 főt befogadó Fonó megmaradjon élhető, szerethető közegnek.
Gazdasági értelemben persze közel sem egyszerű ott az élet. A Fonó 2003-ban gyakorlatilag a csőd szélére sodródott, s akkor csak az egyszeri minisztériumi beavatkozás mentette meg. Azóta pedig az, hogy alapító-mecénása változatlanul tolja bele a nyolcszámjegyű szubvenciót.
Lukács József: „1995-ben a magam menedzser eszével úgy gondoltam, hogy elég beletenni a megfelelő gazdasági egységeket – büfé, lemezbolt, stúdió, CD-kiadás –, s majd azok haszna biztosítja a Fonó önfenntartását. Egyfelől. Másrészt úgy gondoltam, azok egy része, akik a polgárosodó Magyarországon elértek valamit, hozzám hasonlóan vissza is adnak valamit a közösségnek. Hogy nem maradok egyedül ebben a mecenatúrában. Miközben ugyanezt gondoltam a közönségről is. Hisz faluhelyen anno a fonót szintén a helyi közösség tartotta el. Azzal, hogy oda járt, oda vitte azt, amit vihetett. Akármilyen kevés is volt az. Ha ma egyszerűen csak kétszer ennyi ember járna a Fonóba, már nem azon kínlódnánk, hogy 500 vagy 600 forintba kerüljön-e a táncházi belépő. Amiért ott négy-öt muzsikus négy-öt órán át húzza a talpalávalót. Miközben bármelyik plázában egy kétórás mozifilmet – popcornnal és kólával – nem lehet 2000 forint alatt megúszni. Pedig szerintem érdeklődő van sok, csak valahogy ül rajtuk a tunyaság. Ahogy Lovasi András énekelte egykor: »Hogy kéne, de aztán mégse, hogy kéne, de aztán nem.« Pedig csak meg kell mozdulni, és ott vár a semmivel nem hasonlítható élmény.”
Lukács szerencsére nem csalódott emiatt. Legalábbis nem annyira, mint azt a fentiek fényében az emberek gondolhatják. Tény, az általa megálmodott gazdasági kísérlet nem sikerült. De amíg a zeneház jól működik, és tartja azt a célt, amiért létrehozta, s amíg kitermeli azokat az értékeket, ami számára kedves, addig legyen, mondja.
És a Fonó az elmúlt közel húsz évben tényleg betöltötte vállalt szerepét: a médiavilágon túli zenék egyik legfontosabb magyarországi menedéke lett. Fennállása alatt legalább félezer táncházat tartottak itt, több ezer zenekar juthatott pódiumhoz, több száz népzenei és kísérleti jazz albumot jelentettek meg. Az elmúlt tizenhét évben óvatos becslések szerint is legalább kétszázezren fordultak meg a falai között. Aki a szakmában számított, az mind megpördült errefelé. Többségük többszörösen. Lajkó Félixtől Palya Beán és Szalóki Ágin át a Parno Grasztig. A Besh o droM gyakorlatilag itt alakult, innen indulva nőtte ki magát nemzetközi jelenséggé. A Szlovákiából átköltöző Gyhmes szintén itt bontogatta szárnyait, eleinte harminc ember előtt, aztán sorra adták a teltházas bulikat. A Csík zenekar pedig olyannyira otthonra lelt a Sztregova utcában, hogy a mai napig itt próbálnak és itt jelentetik meg a lemezeiket.
Nem beszélve arról, hogy 1997 és 2001 között a Fonóban zajlott az Utolsó Óra, amelyhez mérhető átfogó népzenei gyűjtés nem történt Lajtha László negyvenes évekbeli útjai óta.
JBSz
 
Forrás:
JÁVORSZKY Béla Szilárd: A magyar folk története, Budapest, Kossuth Kiadó, 2013, p. 155–159.
 
Kapcsolat:
<a href="https://www.fono.hu/hu/">https://www.fono.hu/hu/</a>
<a href="https://www.facebook.com/fonobudaizenehaz?locale=hu_HU">https://www.facebook.com/fonobudaizenehaz?locale=hu_HU</a>

Sőregi Anna: A mi szerelmünknek vége ne szakadna

Kapcsolatok

Halmos Attila

Halmos Attila

Gombai Tamás

Árendás Péter

Havasréti Pál

Juhász Zoltán (furulya)

Sőregi Anna

Fonó Budai Zeneház

Sőregi Anna: A mi szerelmünknek vége ne szakadna