Audio/name

Makám "Szerelem" lemezbemutató

A gitáros, zeneszerző Krulik Zoltán (1951) vezette, 1984-ben alakult, kezdetben kísérleti kortárs zenét játszó zenekar az új évezredben a hazai etnojazz, folkjazz, világzenei színtér megkerülhetetlen és lemezeken jól dokumentált formációja.
Közvetlen előzménye az 1975 és 1980 között működő C.S.Ö. (Creatív Stúdió Öt) együttes, melyben Krulik Zoltán mellett Juhász Endre (oboa), Bencze László (bőgő) és Szalai Péter (tabla) is együtt zenélt. Az 1980 és 1984 között létezett Makám és Kolinda szétválása után Juhász Endre és Krulik Zoltán mellett Szőke Szabolcs (gadulka) vitték tovább a Makám nevet. A formációhoz 1985-ben csatlakozott Thurnay Balázs (marimba,  kaval). 
A Makám kezdetben a C.S.Ö. irányvonalát folytatta: Krulik alapvetően improvizatív kompozícióban többféle etnikus hatás keveredett a kortárs zene elemeivel. Ennek a korszaknak a zenei lenyomata az első LP (Közelítések, 1988), ennek anyagával jutottak el Olaszországba, Franciaországba, Németországba és Csehországba. Számos kiemelt hazai koncertjükön fellépett velük az amerikai Steven James (sarod), aki Ravi Shankar egyik tanítványa volt.
A zenekar pályáján komoly változást jelentett az avantgárd jazzista Grencsó István (szaxofon, fuvola) kilencvenes évek eleji csatlakozása, mellyel nagyjából egyidőben került a csapatba – Szalai Péter helyére – a dobos Borlai Gergő. A velük készült anyagon (Divert Time Into, 1994) Krulik kompozícióiban egyre erőteljesebben jelentek meg az improvizatív jazzes kísérletek, és még inkább ez jellemezte a – más és más felállásban rögzített – további két CD-t (Café Bábel, 1997, A Part, 1998).
1999-ben ismét váltás jött, a német Erdenklang kiadó, majd a Fonó Records felkérésére Krulik Zoltán vokális darabokat készített Lovász Irén számára, és ezzel felfedezte magának a magyar népzene archaikus formáit és a dalt mint műfajt. Az 1999-es Skanzen, a két évvel későbbi 9 colinda, majd a Szindbád tökéletesen illeszkedtek ebbe a sorba, ahol Krulik különböző korok és tájak (nép)dalai köré vont finom, jazzes, etnós zenei szövetet.
A 2003-as Anzix a balkáni háborúra reflektált, a nők szemszögéből (énekesek: Bognár Szilvia, Palya Bea, Szalóki Ági), majd az ezt követő években Bognár Szilvia lett a Makám állandó énekese, vele készült a külföldön is sikert arató családi hangos-képeskönyv, az Almanach. 
2006-ban viszont gyökeresen átalakult az együttes, és bár továbbra is koncerteztek és időnként jelentetett meg újabb anyagokat, a Makám ettől kezdve fokozatosan vesztett népszerűségéből.
JBSz
Kapcsolat: <a href="https://makam.hu/2/">https://makam.hu/</a>
<a href="https://www.facebook.com/makamzenekar/?locale=hu_HU">https://www.facebook.com/makamzenekar/?</a>
Cikkeink:
<a href="https://blog.popkulturalis.hu/makam-40-jubileumi-koncert-kortars-koltok-verseivel/">https://blog.popkulturalis.hu/makam-40-jubileumi-koncert-kortars-koltok-verseivel/</a>

Makám

A zeneszerző, zenekarvezető kamaszként költői és festőművészi ambíciókkal kacérkodott, és miközben a klasszikus polgári nevelés részeként a szülei zongoratanárt fogadtak mellé, az egyházi rítusok zenéje varázsolta el. Majd magával sodorta a beat, főleg az után, hogy a meghallotta az Illés Légy jó kicsit hozzám című dalát. Nyolcadikos korában kapta meg élete első gitárját, amit eleinte jobbkezesként használt, csak később húrozta át a neki megfelelő balkezesre.
1966-tól Pannonhalmára járt gimnáziumba, ahol négy éven át gregoriánt énekelt az iskola kórusában. Majd érettségi után a Kandó Kálmán Műszaki Főiskola gyengeáramú karán folytatta, ott találkozott először Sebő- és Kaláka-versmegzenésítésekkel. Ravi Shankar hatására (akit egy filmben látott) áttért a szitárra, de rendszeresen járt Cseh Tamás koncertjeire, majd jött a Kolinda és a Gépfolklór, amelyek éppúgy hatással voltak rá, mint a Syrius jazz-rocja, vagy a 180-as Csoport és az Amadinda repetitív kortárs zenéi. 
Aztán a hetvenes évek közepén – két gitár, oboa, nagybőgő és tabla felállásban – megalapította az újító-kísérletező C.S.Ö.-t (Creativ Studio Öt), melynek instrumentális és improvizatív zenéje tele volt merész motívumokkal, szokatlan harmóniai és ritmusszerkezetekkel. 1980-ban a kolindás Dabasi Péter 1980-ban létrehozta a <a href="https://popkulturalis.hu/eloado-makam-es-kolinda-6939">Makám &amp; Kolinda</a> formációt, ahová Krulik a maga zenekarából a basszusgitáros Kőszegi Pétert és az oboista Juhász Endrét vitte Majd amikor 1984-ben a Makám &amp; Kolinda szétment, a C.S.Ö. három tagjaival – Bencze László nagybőgőssel, Szalai Peti tablással és Juhász Endrével –, valamint Szőke Szabolcs gadulkással létrehozta a <a href="https://popkulturalis.hu/eloado-makam-11528">Makám</a>ot.
A zenekar mellett 1995-ben a Fonó Budai Zeneház művészeti vezetője lett, ahol a kétezres évek végéig dolgozott. Az utóbbi időben három, önéletrajzi ihletésű regényt is megjelentetett (A legolcsóbb mozi, 2011, Az utolsó papírrepülő, 2017, Anyakönyv, 2021)
JBSz

Krulik Zoltán

Eredics Dávid

Keönch László Farkas

Badics Márk

Kuczera Barbara

Korzenszky Klára

1995-ben a kelenföldi Sztregova utcában, egy lepusztult gyártelep szomszédságában megnyitotta kapuját a Fonó Budai Zeneház. Amelyről ma már bátran kijelenthető, hogy a táncházmozgalom történetének legjelentősebb magánvállalkozása. Létrehozója és mai napig finanszírozója Lukács József elektronikai mérnök, üzletember, zenész. És a Fonó azon ritka kivételek egyike, amely mindmáig megőrizte eredeti küldetését. Hogy nagyobbrészt a magyar és határontúli népzenének és néptáncnak nyújt állandó bemutatkozási lehetőséget, kisebbrészt pedig az (etno) jazz és a világzenei irányzatoknak.
Lukács József: „A kilencvenes években a Los Andinos rajongóként rendszeresen jártam a józsefvárosi klubba, meg a közgáz jazzklubba Dresch Mihályt hallgatni. Mindkét helyen meg lehetett fulladni, annyira nem volt se tér, se levegő. Zenekarunkkal, a Los Gringos-szal pedig rendszeresen jártuk az országot, s mindenhol azt láttuk, mennyire borzasztóak a körülmények. Sőt, egyre borzasztóbbak. Meg azt is, hogy ez a kultúra így meg fog halni. Közben a 77 Elektronika székházába tartva nap mint nap elmentem a szintén málladozó kelenföldi épületegyüttes előtt. Idővel úgy gondoltam, tökéletesen alkalmas hely lehetne ennek a kultúrának.”
A Fonó 1995 októberében az amerikai Rova Saxophone Quartet koncertjével nyitott. Aztán rögtön be is zárt. Merthogy nem lett kész véglegesen. A szerződés viszont kötötte őket, a bulit eltolni nem lehetett. Így bár előző éjszaka még padlót raktak és délelőtt festettek, este muszáj volt kitárniuk a kapukat. Aztán kellett még egy hét, hogy minden a helyére kerüljön. Ahogy meg pár év, hogy az intézmény kimozogja a helyét a fővárosi kulturális életben.
Persze a Fonó történetében is voltak látványos kilengések. Felfutása (mondhatni, aranykora) a jelenlegi igazgató, Horváth László előző regnálása idejére, az ezredforduló időszakára esett. Amikor a vöröses-sárgás épületben világzenei, sőt messze azon túli produkciók bukkantak fel. Különösen az akkor átadott, később bezárt, nagyobb tömegeket elnyelő Hangárban. Az ezredfordulón például itt adta első magyarországi koncertjeit a szerb rezesbandák egyik legkiválóbbika, a Boban Marković Orkestar. Jöttek, láttak, letaglóztak. De gyakortalilag itt született a Besh o droM, és sűrűn megpörgött itt a Korai Öröm és más, akkoriban széles közönségréteget delejező formáció. Akkora tömegeket, hogy egy idő után a ház fizikailag sem bírta a rászakadt érdeklődést. Mire Lukács József berántotta a kéziféket. Hogy inkább maradjon meg az intézmény a maga keretei között. Fizikai értelemben, szellemiségében, szolgáltatási színvonalában. Helyrehozták a vizes blokkot, letisztították a profilt, és meghúzták a határokat. Hogy az időközben átadott pajtával együtt legfeljebb 500 főt befogadó Fonó megmaradjon élhető, szerethető közegnek.
Gazdasági értelemben persze közel sem egyszerű ott az élet. A Fonó 2003-ban gyakorlatilag a csőd szélére sodródott, s akkor csak az egyszeri minisztériumi beavatkozás mentette meg. Azóta pedig az, hogy alapító-mecénása változatlanul tolja bele a nyolcszámjegyű szubvenciót.
Lukács József: „1995-ben a magam menedzser eszével úgy gondoltam, hogy elég beletenni a megfelelő gazdasági egységeket – büfé, lemezbolt, stúdió, CD-kiadás –, s majd azok haszna biztosítja a Fonó önfenntartását. Egyfelől. Másrészt úgy gondoltam, azok egy része, akik a polgárosodó Magyarországon elértek valamit, hozzám hasonlóan vissza is adnak valamit a közösségnek. Hogy nem maradok egyedül ebben a mecenatúrában. Miközben ugyanezt gondoltam a közönségről is. Hisz faluhelyen anno a fonót szintén a helyi közösség tartotta el. Azzal, hogy oda járt, oda vitte azt, amit vihetett. Akármilyen kevés is volt az. Ha ma egyszerűen csak kétszer ennyi ember járna a Fonóba, már nem azon kínlódnánk, hogy 500 vagy 600 forintba kerüljön-e a táncházi belépő. Amiért ott négy-öt muzsikus négy-öt órán át húzza a talpalávalót. Miközben bármelyik plázában egy kétórás mozifilmet – popcornnal és kólával – nem lehet 2000 forint alatt megúszni. Pedig szerintem érdeklődő van sok, csak valahogy ül rajtuk a tunyaság. Ahogy Lovasi András énekelte egykor: »Hogy kéne, de aztán mégse, hogy kéne, de aztán nem.« Pedig csak meg kell mozdulni, és ott vár a semmivel nem hasonlítható élmény.”
Lukács szerencsére nem csalódott emiatt. Legalábbis nem annyira, mint azt a fentiek fényében az emberek gondolhatják. Tény, az általa megálmodott gazdasági kísérlet nem sikerült. De amíg a zeneház jól működik, és tartja azt a célt, amiért létrehozta, s amíg kitermeli azokat az értékeket, ami számára kedves, addig legyen, mondja.
És a Fonó az elmúlt közel húsz évben tényleg betöltötte vállalt szerepét: a médiavilágon túli zenék egyik legfontosabb magyarországi menedéke lett. Fennállása alatt legalább félezer táncházat tartottak itt, több ezer zenekar juthatott pódiumhoz, több száz népzenei és kísérleti jazz albumot jelentettek meg. Az elmúlt tizenhét évben óvatos becslések szerint is legalább kétszázezren fordultak meg a falai között. Aki a szakmában számított, az mind megpördült errefelé. Többségük többszörösen. Lajkó Félixtől Palya Beán és Szalóki Ágin át a Parno Grasztig. A Besh o droM gyakorlatilag itt alakult, innen indulva nőtte ki magát nemzetközi jelenséggé. A Szlovákiából átköltöző Gyhmes szintén itt bontogatta szárnyait, eleinte harminc ember előtt, aztán sorra adták a teltházas bulikat. A Csík zenekar pedig olyannyira otthonra lelt a Sztregova utcában, hogy a mai napig itt próbálnak és itt jelentetik meg a lemezeiket.
Nem beszélve arról, hogy 1997 és 2001 között a Fonóban zajlott az Utolsó Óra, amelyhez mérhető átfogó népzenei gyűjtés nem történt Lajtha László negyvenes évekbeli útjai óta.
JBSz
 
Forrás:
JÁVORSZKY Béla Szilárd: A magyar folk története, Budapest, Kossuth Kiadó, 2013, p. 155–159.
 
Kapcsolat:
<a href="https://www.fono.hu/hu/">https://www.fono.hu/hu/</a>
<a href="https://www.facebook.com/fonobudaizenehaz?locale=hu_HU">https://www.facebook.com/fonobudaizenehaz?locale=hu_HU</a>

Makám "Szerelem" lemezbemutató

Kapcsolatok

Makám

Krulik Zoltán

Eredics Dávid

Keönch László Farkas

Badics Márk

Krulik Zoltán

Kuczera Barbara

Korzenszky Klára

Fonó Budai Zeneház

Makám "Szerelem" lemezbemutató